Történelemportál

Cikkek a Tallózó rovatban

Augusztus 14-15-16-án immár harmadik alkalommal rendezik meg az Ősök Napját, a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző rendezvényét.

Az első világháború centenáriuma alkalmából szerveznek zarándoklat jellegű vasúti körutazást július 20–23. között az isonzói front főbb magyar vonatkozású emlékhelyeinek meglátogatására.

Ságvári Endre egy demokratikus országban nem lehet példakép – mondta Vincze Gábor, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történésze az MTI-nek.

Közeleg a Nagy Háború kitörésének centenáriuma. Belgrádban és Szarajevó szerb felében Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásának századik évfordulóján merénylője, Gavrilo Princip emléke előtt tisztelegnek majd szoboravatással. Az erkölcsi rehabilitáció mellett a szerb kormány annulláltatni akarja a terrorista ítéletét is.

Vasárnap 14 órakor került sor Dobó István arcrekonstrukciójának leleplezésére Bugacon a II. Ősök Napja hagyományőrző rendezvényen. Az egri hős hiteles ábrázolása először a Történelemportálon tekinthető meg.

A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány reméli, hogy a több mint hat évtizede várt bocsánatkérés és az államelnöki főhajtás alkalmából hivatalosan is kimondják végre, hogy 1944–45-ben az őshonos magyarság ellen tudatos népirtás zajlott a Délvidéken.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!