Történelemportál

Cikkek a Tallózó rovatban

Állítólagos magyarországi provokációk miatt (értsd: éneklés, versszavalás magyar nyelven) elszállíttatná II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai dómból Alojz Tkáč nyugalmazott kassai érsek – tudósít pénteki számában az Új Szó.

Erdélyben egykor negyven monostoruk volt a pálosoknak. Darvas Kozma József esperes kezdeményezésére a hargitafürdői, újonnan épített plébániára költözhetnének, hogy több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak.

Az első világháború idején számos orosz hadifogságba került magyar katona sínylődött Belső-Ázsia kietlen vidékein. A várva-várt szabadulás 1919. április 22-én jött el, ám csak 1921-ben térhettek haza véglegesen.

Manapság az átélt történelmi sorscsapások miatt inkább a 20. század magyarjaihoz társítják az emigrációt, azonban korábbi korok magyarjai között is találhatunk kivándorlókat, akik hazájuktól távol, idegen földön próbáltak szerencsét, és arattak sikereket. Közéjük tartozott a Spanyolországban elismertté lett Somogy család.

Jövőre hatodszor kerekednek fel a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz különvonatok, amelyek ezúttal egyesített szerelvénnyel, oda- és visszaútban egy vonatként közlekednek, és 2013 pünkösdjén immár a hétezredik utasukat is elviszik Csíksomlyóra és Gyimesbükkre.

A Nagy Magyarország legnagyobb hibája az, hogy majd két évtizedet késett a megjelenése. Az idei őszi kiadványt a románok előrenyomulásának, Budapest 1919-es román megszállásának és a város kirablásának szentelték a szerkesztők.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!