Történelemportál

Terroristának szobrot – láthatáron Princip jogi rehabilitációja is

Rovatok: Tallózó

Közeleg a Nagy Háború kitörésének centenáriuma. Belgrádban és Szarajevó szerb felében Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásának századik évfordulóján merénylője, Gavrilo Princip emléke előtt tisztelegnek majd szoboravatással.

Gavrilo Princip ábrázolása graffitin Belgrádban, a róla elnevezett utcában

Gavrilo Princip ábrázolása graffitin Belgrádban, a róla elnevezett utcában

Mile Bjelajac történész elmondta, hogy az aktust semmiképp sem szabad provokációként értelmezni, Európának a „régi értékek bölcsőjeként” meg kell értenie egy „szabadságharcos” motivációit.

Zeljko Pržulj szarajevói szerb író, újságíró szerint újra kellene tárgyalni Princip ügyét, mert a merényletnek akadnak máig tisztázatlan részletei. Különben is, Ferenc Ferdinándot sokan el akarták tenni láb alól. Budapesten pedig nem ratifikálták Bosznia annektálását – mármint Pržulj szerint –, így aztán nem is volt jogi alap Principet hazaárulásért elítélni.

Hogy nem csupán egyéni vélekedésről van szó, azt ékesen bizonyítja, hogy a Tomislav Jovanović vezette szerb oktatási tárca 170 ezer eurót adott az Ivo Andrić Intézetnek annak kivizsgálására, hogyan lehetne Princip ítéletét annullálni. Az Andrić Intézet egyébként Kelet-Boszniában Andrićgrad névvel egy első világháborús emlékhely létrehozásán, valamint az első világháború kitörését átértelmező propagandakiadványok előkészítésén fáradozik. Igazgatója Emir Kusturica filmrendező.

Gavrilo Princip és Ivo Andrić is a trónörökös elleni merényletet elkövető Ifjú Bosznia (Mlada Bosna) tagja volt. A terrorszervezet a pénzt és a fegyvereket a szerb katonai hírszerzéstől kapta a Fekete Kéz nevű titkos szervezeten keresztül. Andrićot is letartóztatták, de még a háború vége előtt szabadlábra került. Princip húsz évet kapott, 1918-ban a theresienstadti börtönben meghalt TBC-ben.

Tomislav Nikolić szerb államfő, az első világháborús emlékbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a világháborús évforduló kapcsán nem fogják megengedni a történelemhamisítást, vagyis azt, hogy „egyes külföldi körök” Szerbiára hárítsák a felelősséget a háború kirobbantásáért, és hogy Gavrilo Principet „Bin Ládenhez hasonló” terroristának kiáltsák ki. Mindent megtesznek ennek megakadályozásáért.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!