Átolvasva Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor könyvét, általánosságban azt állapíthatjuk meg, hogy a túlságosan tágra definiált időszak és a szöveg kis terjedelme miatt csak távirati stílusban sikerült írni a legtöbb témáról, ezzel nagyon sok értékes információt kihagyva, továbbá a leírtak is sok esetben hagynak kívánnivalót maguk után.
Az idős román történész, Neaugu Djuvara állítása, hogy Havasalföldön a Basarab-dinasztia (Basarabot Negru Vodának, Fekete Vajdának nevezte el a nép) kun származású, s a korabeli uralkodóréteg is többségében azt volt, valóban olyan vihart aratott, mint amilyet Kocsis István történész-író jó húsz éve megjósolt. (Tamáska Péter írása a Magyar Hírlapban)
A konferencián a szlovák történész megjegyezte: „tetszenének legalább 20 százalékot alkotni, akkor nem volna akadálya a magyar nyelv használatának”. A szlovák állam persze sokat tett a jelenlegi 3,8 százalékért, Kassa magyartalanítása évtizedek óta tart, és jelenleg is folyik. (Máté László írása)
Szindbád egészen különlegesen és varázslatosan tudott írni, úgy, ahogyan magyar nyelvterületen csak nagyon-nagyon kevesen – és briliáns tollát utolsó leheletéig szegény és édes hazánk ügyének szolgálatába állította. (Domonkos László Hornyik Miklósról)
Hornyik Miklós szellemi fölénye, elképesztő olvasottsága soha nem csapott át kioktató hangnembe. Tréfás oldalvágásokkal, de mindig nagyon komolyan beszélt az irodalomról, a magyarság szellemi állapotáról. (Szentesi Zöldi László írása)
Ismét ilyen korban élünk, amelyet a film mutat „ártatlan” szépséggel. Új barbárság, új reneszánsz, új nyugati intrikák új vesztesekkel. Rosszkor rossz helyen. És ennek megvan a maga szépsége. (György Attila jegyzete)