Utolsó éjszakáján azt mondta: tudja, hogy szép, tartalmas élete volt. És e nagy élet során mindvégig írt és írt és írt és írt. Nagyon-nagyon sokat. Értünk. A fajtájáért. Ki merészelné állítani, hogy Csurka István meghalt? (Domonkos László írása)
A Pogány-féle „elégedetlen filiszter” ugyanis nem felejt. És ha magánál nagyobb, különb embert lát, akkor a zsigeri ösztön gyilkolási vágyként törhet ki belőle. (Szentesi Zöldi László jegyzete a Magyar Hírlapban)
Az a történész, aki nem törekszik az objektivitásra, az szélhámos, jobb esetben is dilettáns kókler. Aki azonban el is éri azt – nos, az valamit nagyon elrontott. És Demmel József sajnos veszélyesen közel jár hozzá. (Balogh Gábor írása)
Nemcsak saját magáról, hanem Magyarországról is rossz bizonyítványt állított ki Kollai István, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója azzal, hogy gyatra nyelvtudásával és hiányos ismereteivel vitába bocsátkozott történelmi kérdésekben szlovák történészekkel, értelmiségiekkel.
Havas Henrik Tabu című történelmi műsora első tíz percének megtekintése után még élt bennem a gyanú, hogy egy nagy átverést, esetleg történészi stand-up comedyt nézek Ormos Mária főszereplésével. Megmondom őszintén, ennek is nagyobb valószínűséget tulajdonítottam, mint annak, hogy a résztvevők által komolyan vehetőnek gondolt műsort látok.