Az elmúlt ötezer évben számos vulkánkitörés okozott katasztrófát. Most a tíz legnagyobb kitörést vesszük számba. Közülük néhánynak csak geológiai nyoma maradt, ám többségük hatását még a Föld túlsó felén is megérezték és feljegyezték az emberek.
Az utóbbi évek egyik legkáprázatosabb régészeti leletét mutatták be nemrég nyugat-kazakisztáni régészek.
A második világháború után az amerikaiak szállták meg a Marshall-szigeteket, amelyeket az atomkísérletek helyszínéül jelöltek ki.
Az egykori legnagyobb észak-amerikai város, Cahokia elnéptelenedett az európaiak megérkezése előtt.
A svéd Vasa, a 17. század elejének egyik legjobban felfegyverzett hadihajója még másfél kilométert sem tett meg elsüllyedéséig.
Vaszilij Blohin, a szovjet NKVD tábornoka tízezreket végezhetett ki saját kezűleg pályafutása során, túlélte Sztálint.