Az elmúlt ötezer évben számos vulkánkitörés okozott katasztrófát. Most a tíz legnagyobb kitörést vesszük számba. Közülük néhánynak csak geológiai nyoma maradt, ám többségük hatását még a Föld túlsó felén is megérezték és feljegyezték az emberek.
Az elmúlt 25 millió év leghatalmasabb kitörésekor (VEI 8), hozzávetőleg 74 ezer éve jött létre a Toba-tó (Szumátra, Indonézia), a Föld legnagyobb vulkáni eredetű tava. Óriási területen rakódott le hamuréteg, a bolygó időjárása számottevően megváltozott, számos faj kihalt (egyes feltételezések szerint majdnem az ember is). Csak viszonyításként szerepel itt, az alábbi műholdképek mindegyikén azonosak a távolságok.
Lássuk az utóbbi ötezer év legnagyobb vulkánkitöréseit időrendi sorrendben!
A minószi civilizáció Akrotiri települése bizonyosan a kitörés áldozata lett, Thera szigetének (ma Szantorini, Görögország) nagy része eltűnt. Ez az Atlantisz-legenda egyik lehetséges helyszíne. Bizonyos vélekedések szerint a kitörés előtti földrengések, illetve a vulkán felrobbanása után következő szökőár okozták a 110 km-re található Krétán a virágzó civilizáció hanyatlását. Kínai források halvány Napról, júliusi fagyról tesznek említést i. e. 1618 körül.
Akrotirit vulkáni hamu födte el, romjai, akárcsak Pompeji esetében, jól megőrződtek. Emberi maradványokat és aranyat nem találtak a régészek, ezért azt feltételezik, hogy a lakosság időben elmenekült. A több mint 3600 éves freskók, háromemeletes épületek, bútorok, csatornarendszer a krétai eredetű minósziakat a kor legfejlettebb európai civilizációjának mutatják – amelyet ereje teljében roppanthatott meg egy vulkánkitörés.
Az itt felsoroltak közül a legnagyobb kitörés lehetett, de csak utólagos kutatással azonosították. Új-Zéland a 13. századig lakatlan volt, akkoriban legközelebb 2000 km-re élhettek emberek. A kitörés a teljes északi szigetet letarolhatta.
Az erupció jelentős globális klímaváltozást, lehűlést okozott, amiért korábban a Krakatau korabeli kitörését vagy egy égitest becsapódását tartották felelősnek a tudósok. Az esemény közvetlen hatással volt a maja civilizációra (akárcsak az Ilopango egy 300 évvel korábbi kisebb kitörése), és Teotihuacán, a Kolumbusz előtti Amerika leghatalmasabb, mintegy 200 ezer lakosú városa is ekkoriban indult hanyatlásnak. Becslések szerint 40-80 ezer ember is meghalhatott.
Prokopiosz bizánci történetíró egy évig tartó állandó szürkületről, erőtlen napfényről tesz említést, más krónikák három-négy éves terménykiesésről írnak. Dr. Robert Dull, az Ilopango 535-ös kitörésének legfőbb kutatója szerint elképzelhető, hogy a lehűlés és a súlyos élelemhiány hozzájárulhattak a történelem egyik legpusztítóbb pestisjárványának konstantinápolyi kialakulásához 541-ben. Egyesek az avarok – épp ekkorra eső – nyugatra vándorlását, Kárpát-medencébe érkezését is kapcsolatba hozzák az Ilopango által előidézett természeti katasztrófával.
Tudósok szerint a légköri viszonyok és a kibocsátott gázok mennyisége miatt feltehetőleg nem gyakorolt akkora hatást a Föld időjárására, mint amekkorára a kitörés méretéből következtetni lehetne. Hamulerakódást viszont még Hokkaidón, Japán legészakibb szigetén is találtak, 1000-1200 km-re a hegytől.
Már régebben ismeretes volt egy jelentős kitörés, amelynek helyszíne azonban 2013-ig azonosítatlan maradt. A Samalas kitörésekor a légkörbe került nagy mennyiségű aeroszol és 190-270 millió tonna (Mt) kén-dioxid (SO2) állandó felhősödést, sok esőt és lehűlést okozott. Európai (elsősorban angol) szerzetesek beszámolója szerint 1258-ban a Nap alig éreztette melegét, a gyümölcsök nem értek meg. Több térséget is éhínség sújtott. Mint nemrég kiderült egy középkori tömegsír kapcsán, 1258-ban London lakosságának harmada, mintegy 15 ezer ember halt meg, amiért közvetetten a Samalas lehet a felelős.
A légkörbe került 8 Mt hidrogén-fluorid és 120 Mt SO2 természeti katasztrófát okozott. Az állatállomány mintegy háromnegyede, a lakosság csaknem negyede elpusztult Izlandon. Az egyik legnagyobb regisztrált lávafolyam: a nyolc hónap alatt felszínre tört 14,3 km3 láva 15 cm vastagon terítené be Magyarországot.
A „laki köd” szétterült az északi féltekén, hamarosan Európában, három hét elteltével pedig Kínában is észlelték. Hűvös, esős nyarak következtek, vérvörös napkeltéket és napnyugtákat figyeltek meg. A megváltozott időjárás okozta éhínségek állítólag hozzájárulhattak, hogy 1789-ben tömegek csatlakozzanak a szabadkőművesek által előkészített francia forradalomhoz.
Az írott történelem legnagyobb és leghalálosabb, több mint 71 ezer áldozatot követelő vulkánkitörése. A kitörés, illetve a 200 Mt SO2-emisszió világméretű klímaváltozást hozott. A hamufelhő körbejárta a Földet, és sajátos színű (feltehetőleg kékes), haloványabb napsütést eredményezett. Rengeteg szokatlan időjárási eseményt figyeltek meg. Éghajlati hatását főleg a következő évben éreztette, amely úgy vonult be a történelmi kánonba, mint „az év, amikor elmaradt a nyár”. Az átlaghőmérséklet 5°C-szal esett.
Már hetekkel-hónapokkal a katasztrófa előtt jelezték hajósok, hogy a vulkánból 10 km-es füstoszlop száll fel. A kitörést egy gigászi (200 millió tonna TNT robbanóerejének megfelelő) robbanás tetézte, mivel a kürtő elzáródott. A hegy felrobbanása a világ egyik legerőteljesebb hanghatását idézte elő, amely 5000 km-re is észlelhető volt, majd egy 36 méter magas vízfal, azaz szökőár indult útnak, amely még Dél-Afrika partjait is elérte. Legalább 36 ezren lelték halálukat. Később a fentiekben már említett jelenségeket tapasztalták világszerte: hónapokra sötétebbé vált az égbolt, látványos napnyugták, savas esők, lehűlés. A vulkán azóta is aktív, az eltűnt Krakatau helyén 1927 után megjelent a „fia”, az Anak Krakatau.
Tambora óta napjainkig ez volt a legnagyobb kitörés. Hasonló mennyiségű magma tört felszínre, mint Lakinál. Lakatlan területen történt az esemény, csak egy kisebb alaszkai falut kellett kitelepíteni a mérges gázok miatt, a hamu viszont beterítette Kanada nyugati részét, sőt még Seattle-t is. Közvetlen megfigyelő nem volt, csak évtizedekkel később sikerült meghatározni, pontosan hol és hogyan tört ki a Katmai (ti. nem az alább látható kalderán keresztül, bár ez is akkor keletkezett).
Bár csak néhány évvel korábban jöttek rá, hogy a Pinatubo aktív vulkán, ezt a kitörést előrejelezték, így a helyi lakosságot, mintegy 220 ezer főt sikerült időben kitelepíteni. Ha nem így történik, a Pinatubo a Tamboránál is több áldozatot szedett volna.
Ugyanekkor tájfun is tombolt a szigeten, a betonszerűvé vált hamu 15 km-es körzetben tönkretette a házakat, és mintegy 700-an az előkészületek ellenére is meghaltak. A Föld átlaghőmérséklete 0,5°C-szal csökkent a légkör felső részébe jutott gázoktól és finom portól.