A térképek a legtöbb ember számára a földfelszín sematikus rajzai, amelyeket tájékozódáshoz használunk eszközül. Az áttekintő, nagy területeket ábrázoló térképek célja sokkal inkább általános ismeretek átadása egy-egy területről, országról, kontinensről.

A térképeknek mindezeken felül van egy rendkívül előnyös tulajdonságuk, mégpedig az, hogy információtartalmukat képi üzenet formájában közvetítik, amelynek feldolgozására sokkal fogékonyabb az ember, mint a szöveges üzenetek értelmezésére. E sajátságot kihasználva már az első világháború alatt is készültek háborús propaganda szolgálatába állított térképek, ám még fontosabb szerepet töltöttek be a háborút lezáró tárgyalásokra készítettek. Az új határok megrajzolásakor a felek saját térképeikkel próbálták alátámasztani határjavaslataikat. A tematikus (pl. néprajzi) térképek ebben az időszakban minden korábbinál fontosabb szerepet kaptak.

hirdetés

A Magyar Tudományos Akadémia 1918 októberében gróf Teleki Pál javaslatára elhatározta, hogy egy olyan térképet dolgoz ki, amely a korábbiaknál pontosabban mutatja a néprajzi viszonyokat hazánk területén. A megtervezés után a Kereskedelmi Minisztérium megrendelte a térkép tényleges elkészítését. Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal szolgáltatta, a szerkesztés az Iparművészeti Főiskola termeiben folyt, ahol egyszerre tucatnyian dolgoztak rajta. A munka 1919 februárjában készült el, 1:200000 méretarányban ábrázolta 24 különálló térképlapon az országot.

Teleki azonban nem volt maradéktalanul elégedett az elkészült térképpel. A korabeli néprajzi térképeken ugyanis nem vették figyelembe a népsűrűséget, így ha számarányát tekintve túlsúlyban is volt egy nemzetiség egy területen, a területi ábrázolás miatt ez nem látszott. Később, 1937-ben egy Párizsi konferencián nemzetközi publikum előtt Teleki a nemzetiségi térképek ábrázolásának korlátjairól értekezett. Ebben a kifejtette a fenti álláspontját. Példát is hozott arra, hogy az egyszerű felületi színezés nagyon durva torzításokat eredményezhet, főleg kevert lakosságú területen. Például Európa néprajzi térképén a 10 milliós magyarság a térképen 730 mm², míg az akkor 12 milliós románság 1340 mm² területet kapna ilyen módszerrel.

Teleki a néprajzi térképek e fogyatékosságát akarta orvosolni a magyar nemzetiség előnyösebb bemutatása érdekében. 1919 decemberében fogott hozzá saját térképének elkészítéséhez, Nopcsa Ferenc volt a rajzoló. A népsűrűséget azonosnak tekintette az egész ország területén, és a népességszámmal arányos területet színezett be minden nemzetiségnél, 1 mm² 100 főnek felelt meg. A térkép másik jelentős, sokat idézett sajátossága a színek alkalmazása volt. Iskolapéldaként szokták említeni, hogy mennyire számít a színek szerepe az ábrázolásban, ugyanazon terület képét nagyíthatja vagy kicsinyítheti a kiválasztott színvilág. Teleki a magyarokat hangsúlyos, élénk piros színnel jelölte, míg a többi nemzetiséget inkább hideg pasztell színekkel ábrázolta. Ily módon is próbálta „nagyítani”, kiemelni a magyarság által lakott területeket.

Az alábbi két térképpel jól illusztrálható a színek szerepe. Az első a Teleki által is használt színeket alkalmazza, a másodiknál „megfordulnak” a színek. A magyarokat és németeket hideg szín jelöli, míg a többi nemzetiségeket meleg színekkel jelzi a térkép. Érzékelhető, hogy az ugyanakkora kiterjedésű felületek nagyságérzete eltérő.

a Teleki-féle színezés (© Mihályi Balázs)

ugyanaz a térkép felcserélt színekkel (© Mihályi Balázs)

Teleki térképe 1:1000000 méretarányban készült, eredeti címe „Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján” volt, azonban a színhasználata miatt „Carte Rouge” (Vörös térkép) néven vonult be a történelembe. A gróf Apponyi Albert vezette magyar küldöttség bemutatta ugyan a Carte Rouge-t a párizsi konferencián, azonban meghallgatásuk csupán formalitás volt, a döntés már megszületett.

Noha a térkép nem tudta megváltoztatni a határokat, a készítéséhez alkalmazott módszer nemzetközi elismerést szerzett Teleki Pálnak. 1924-ben egy határvita eldöntésére a Népszövetség egy háromtagú bizottság egyik tagjának kérte fel Telekit. Ez volt a Moszul Bizottság, amelynek a török–brit határvitát kellett eldöntenie. A tét Moszul hovatartozása volt, amely már akkor fontos olajipari központnak számított, és természetesen mindkét hatalom – az akkor brit mandátum alatt lévő Irak és Törökország – igényt formált rá. A törökök nemzetiségi és történelmi alapon visszakövetelték Moszult, így a Népszövetséghez fordultak, bár annak Törökország nem volt tagja. A népszövetségi bizottság tagjai Teleki Pál mellett a svéd Carl Einar Thure af Wirsén és a belga Albert Paulis voltak. A bizottság célja a tények felderítése volt, mindkét fél álláspontjának meghallgatása és javaslat kidolgozása a vita eldöntésére. Arra a megállapításra jutottak, hogy Moszul vilajet Irak része legyen. Egy Teleki módszerével készített térkép segítségével támasztották alá a döntést és tettek ajánlást a határra.