Történelemportál

Cikkek a szlovákia aktában

Elbontották a nyitrai vár több száz éves műemlék hídját. A 18. századi barokk építményt az eredetihez hasonló módon újjáépítik, a kivitelezőnek pedig valószínűleg bírságot kell majd fizetnie – írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában.

1993. január 1-jén alakult meg a független Szlovákia. Államok általában nem bomlanak fel, illetve nem születnek ad hoc alapon, ám a független szlovák államiság létrejötte épp szabályt erősítő kivételnek számít.

Matúš Kučera Szvatopluk király (Kráľ Svätopluk) című könyve a Szvatopluk szobor leleplezésének alkalmából jelent meg, korábban már közöltük Vladimír Turčan kapcsolódó észrevételeit. Érdemes azonban egy kicsit részletesebben is megvizsgálni, miket is ír Szlovákia egyik legnevesebb történésze.

Matúš Kučera könyve a történelem mitologizálásának iskolapéldája. Egy dologban viszont igaza van: a bevezetőben megemlíti, hogy Szlovákiában eddig nem jelent meg semmilyen komolyabb történelmi munka Szvatoplukról. Ez máig így is maradt.

Eltüntették a nácibarát Hlinka-gárda jelképét Szvatopluk nagymorva fejedelemnek a pozsonyi várban júniusban felállított szobráról. Az alkotó saját költségén távolította el a vitatott szimbólumot. A szobron nem ez lesz az egyetlen változtatás – tájékoztatott az Aktuálne.sk hírportál.

Szlovákiában augusztus 29-e állami ünnep. Magyarországon azonban szinte egyáltalán nem vagyunk tisztában azzal, mire is emlékeznek ezen a napon északi szomszédaink. Pedig ez a nap mindkét nép sorsát döntően befolyásolta a huszadik század második felében.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!