Az országgyűlés 2012. decemberi döntésének értelmében április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja. A második világháborút követő jogfosztás után 1947-ben ezen a napon kezdődött a felvidéki magyarok tömeges deportálása.
Edvard Beneš, az 1938 novemberében megszűnt Csehszlovákia emigráns kormányának önjelölt elnöke a második világháború lezárultával másodszor is hozzálátott a csehszlovák államiság megteremtéséhez. Az 1945-ben ennek jegyében kiadott elnöki dekrétumaival a magyar és német nemzetiségűeket megfosztotta állampolgárságuktól, állásuktól, nyugdíjuktól és bankbetétjeiktől. Lehetővé tette minden ingó és ingatlan vagyonuk elkobzását. Betiltotta a magyar nyelv használatát, a magyar hallgatókat kirúgatta az egyetemekről, feloszlatott minden magyar civil szervezetet.
A névlegesen a háborús bűnösök felelősségre vonására létrehozott népbíróságok Csehszlovákiában ugyancsak az etnikai tisztogatás eszközeivé váltak: 75 ezer magyart, többségében értelmiségieket ítéltek el „háborús bűnösként”, akiket a teljes vagyon- és jogfosztás mellett ki is utasítottak az országból. A „csehszlovák nemzetállam” megteremtését szolgálták azok az intézkedések is, amelyek során csaknem 50 ezer magyart hurcoltak Csehországba kényszermunkára.
A második világháborút követő béketárgyalásokon a nagyhatalmak hárommillió szudétanémet földönfutóvá tételéhez hozzájárultak, ám a magyarok egyoldalú kitelepítését elutasították. Így – szovjet nyomásra – lakosságcsere egyezményt írt alá a csehszlovák és a magyar fél. Ez az embertelen program vette kezdetét 1947. április 12-én a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi magyarok kicserélésével.
Csehszlovákia 1993. január 1-jén másodszor is kimúlt. Utódállamai, Csehország és Szlovákia a mai napig elutasítják a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését, illetve bármilyen kárpótlás kilátásba helyezését. 2007-ben a szlovák parlament a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről fogadott el határozatot. A náci szellemiségű dekrétumok miatt nem volt számottevő tiltakozás Európában, sem diplomáciai szinten, sem a sajtóban; nem merültek fel különösebb problémák a két állam Európai Unióhoz való csatlakozása előtti jogharmonizáció során. A Liechtenstein Hercegség volt az egyedüli ország, amely e törvények szellemisége miatt 2009-ig még a két utódállamot sem ismerte el.