Történelemportál

Cikkek a Háttér rovatban

A szovjet megszállás alatt a magyar katonai hírszerzők tisztában voltak vele, hogy végeredményben Moszkvát szolgálják ki. Belovai István alezredesnek olyan titkok jutottak tudomására, amelyek alapján úgy döntött: a háborút megelőzendő tájékoztatnia kell az amerikaiakat.

Az Actio Catholica magyarországi szervezete 1932-ben jött létre, Mihalovics Zsigmond herminamezei plébános lett az országos igazgatója. Az Actio Catholicára hárult a két világháború közötti legnagyobb hazai társadalmi esemény, a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus megszervezése.

A fejedelmi széken mindössze hét hónapot töltött főpap politikai ballépések sorozatának lett áldozata a Csíkszentdomokos melletti Pásztorbükkön, ahol 1599. október 31-én a Mihály vajda által fellázított falubeliek Ördög Balázs vezetésével meggyilkolták. Báthory András szerepe ma is vitatott, alakja azonban szentként vonult be a székely nép mondáiba.

Majláth Gusztáv Károly gróf

A románok meg sem várták a trianoni diktátum kihirdetését, már 1919-től próbálták megfélemlíteni sorozatos egyházellenes fellépéseikkel a magyarokat. Az események miatt Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökre is óriási nyomás nehezedett, de példát tudott mutatni helytállásból utódainak is.

Éppen 200 éve, 1813. május 24-én érkezett meg Rómába a korábban Napóleon által fogságba vetett VII. Piusz, méghozzá a Radetzky-huszárok magyar lovasszázadának kísértében. A fáradságos út során a pápát közvetlenül segítő huszártiszt nem volt más, mint a ráckevei Horváth János, akiről Petőfi János vitéz alakját mintázta.

Ha a magyarországi németekről beszélünk, gyűjtőnéven csak svábokat emlegetünk, holott a sváb telepesek csak a 18. században érkeztek. Nyugat-Magyarország németsége már az Árpád-korban meghonosodott lakóhelyén, és századokon keresztül, a politikai harcoktól tartózkodva élt békességben a magyarok és a horvátok mellett.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!