A szovjet megszállás alatt a magyar katonai hírszerzők tisztában voltak vele, hogy végeredményben Moszkvát szolgálják ki. Belovai István alezredesnek olyan titkok jutottak tudomására, amelyek alapján úgy döntött: a háborút megelőzendő tájékoztatnia kell az amerikaiakat.
Közép-Európa a második világháborút követően ütközőzónaként szerepelt a szuperhatalmak terveiben, amelyek a vasfüggöny mindkét oldalán felhalmoztak atomfegyvereket. Magyarországon például egy Nagyvázsony melletti, 1989-ig titkos és kiemelten őrzött objektumban tároltak a szovjetek atomtölteteket, amelyeket háborús helyzetben kis hatótávolságú ballisztikus rakétákkal juttattak volna célba.
a nagyvázsonyi atomraktár belülről (fotó: Falanszter blog)
A NATO, avagy az USA Nyugat-Németországban telepített atomaknazárat: a szovjet inváziót úgy állították volna meg, hogy több tucatnyi, föld alá telepített atomtöltet felrobbantásával egyrészt megsemmisítették volna a támadók egy részét, másrészt járhatatlanná tették volna a határsáv mentén a terepet. Bevetés esetén nyilván lettek volna „járulékos veszteségek” (értsd: teljes „szövetséges” városok is eltűntek volna a Föld színéről). Természetes, hogy e tervekről és objektumokról csak kevesek tudhattak, és legfőképp az ellenség előtt kellett volna titokban maradniuk. Az amerikaiak évekig nem is sejtették, hogy a szovjetek épp a NATO védelmi rendszerének ismeretével jutottak volna előnyhöz Európában, ha kitör egy háború.
1956-ban, a magyar forradalom és szabadságharc eltiprása után mintegy kétszázezren távoztak Nyugatra. Nagy érvágás volt ez az országnak, ugyanakkor soha vissza nem térő lehetőség a Magyar Népköztársaság hírszerzésének. Ekkor „vándorolt ki” az USA-ba többek közt Szabó Zoltán, a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökségének (MNVK/2) fedett állományú tisztje is. Szabó legalizálta magát, és az USA hadseregében szolgált, 1974-ben pedig beszervezte informátornak Clyde Lee Conrad őrmestert. (Szabó Zoltán hamarosan nyugállományba vonult, később menekülnie kellett. 1989-ben feladta magát Ausztriában, felmentéséért és osztrák menedékjogért cserébe közreműködött a Conrad-ügyben.)
Clyde Lee Conrad a bíróság előtt. Életfogytiglanra ítélték
(Koblenz, 1990. június 6., fotó: Stars and Stripes)
Conrad, aki Európában állomásozott hadtestével, és a titkos anyagokat kezelő irodán teljesített szolgálatot, szigorúan titkos dokumentumok átadására vállalkozott pénzért cserébe. A „Hóvirág” fedőnevű ügynök az évek során néhány kollégáját is bevonta a „pénzkereseti lehetőségbe”, és társaival nagy mennyiségben szállította az NSZK-val kapcsolatos hadititkokat. A kifizetett összeg nem ismert, annyit tudunk, hogy Conrad egymillió dollárnál többet keresett kémkedésével. A Magyar Néphadsereg számára a nyugatnémet információk nem értek volna meg ennyit, de a GRU, a szovjet katonai hírszerzés összekötői („tanácsadói”) rátették a kezüket, és „kérték” a folytatást. Így aztán a magyar pénzen vásárolt anyag Moszkvába vándorolt, ahol módfelett örültek neki: többek között az NSZK-ban telepített atomaknazár teljes dokumentációja – benne az átjárókkal – is az ölükbe pottyant.
Egy hagyományos háború esetén ez valóban hatalmas előny lett volna, ám maga az atomaknazár léte is bizonyítja, hogy az USA még európai szövetségesei területén sem habozott volna bevetni a lehető legpusztítóbb fegyvereket, nemhogy ellenséges területen. Az atomaknazár mindenesetre feleslegessé, Nyugat-Európa sebezhetővé vált.
Turgidson tábornok (George C. Scott) a Dr. Strangelove… című filmben az amerikai elnöknek a szovjetek elleni haditervről: „A fiúk megadják az alaphangot 1400 megatonnával…”
Belovai István, az MNVK/2 alezredese azon kevés magyar közé tartozott, akik ismerték a szupertitkos Conrad-anyagokat. Úgy ítélte meg, hogy a Szovjetunió behozhatatlan előnyhöz jutott a NATO védelmi rendszerének megismerésével, ami a harmadik világháború felé sodorja a világot. Ezt megakadályozandó tájékoztatni akarta az amerikaiakat az információszivárgásról, amire londoni helyettes katonai attaséi kinevezése után nyílt lehetőség 1984-ben, azaz hat évvel később. Ekkor kapcsolatba lépett az USA londoni katonai attaséjával, akinek részletezte, mi jutott a tudomásukra. A konspiráció szabályai miatt azt Belovai sem tudhatta, ki(k) a kém(ek), de az amerikaiak ellenőrizték információit, s 1985 elejére megállapították: nagy a baj.
Csakhogy míg Conrad letartóztatásáig további három évnek kellett eltelnie (1988. augusztus 23.), és négy azonosított bűntársa közül az utolsót csak 1997-ben vették őrizetbe, Belovait már 1985-ben lekapcsolta a magyar elhárítás. Történt ugyanis, hogy egy másik, pénzszűkébe került amerikai is felajánlotta szolgálatait a szovjeteknek. Aldrich Ames CIA-elemző 1985 áprilisában sétált be először a washingtoni szovjet nagykövetségre, és 50 ezer dollárért cserébe átadott egy listát, amelyen a CIA keleti kapcsolatai szerepeltek. Valószínűleg neki köszönhető az is, hogy két hónappal később, 1985. július 10-én az elhárítás Budapesten tetten érte Belovai alezredest, amint egy rejtekhelyről üzenetet vett fel.
A hadbíróság 1985 decemberében életfogytiglanra és vagyonelkobzásra ítélte Belovait, néhány hét múlva ez jogerőre emelkedett. A halálbüntetést feltehetőleg amerikai közbenjárásra kerülte el: két nappal tárgyalása előtt érkezett Magyarországra George P. Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere, hogy Kádár Jánossal tárgyaljon.
Belovai István elismerte, hogy Londonban átvett kétezer angol fontot, de állítása szerint ez csak a kapcsolattartás költségeire kellett, nem pénzért tette, amit tett. 1990-ben kegyelmet kapott Göncz Árpád államfőtől, amit 2000-ben Mádl Ferenc is megerősített, az ítélet azonban hatályban maradt. Még 1990 decemberében az USA-ba települt, 1992-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. 2009. novemberi haláláig küzdött rehabilitációjáért.