Történelemportál

Cikkek az erdély aktában

Összefoglaljuk Andrei Şaguna pályafutását, hogy világosan lehessen látni: Şaguna nem az a román személyiség, aki szobrot érdemelne – főleg nem Magyarország területén. (Vincze Gábor tanulmánya a Nagy Magyarország 2009/4. számában jelent meg.)

Három erdélyi városban, Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen tart előadást a következő napokban Raffay Ernő történész.

Még javában folytak a Török–Gálffy-ügy kihallgatásai, amikor az emigrációban lévő Makk József tüzérezredes, az országos összeesküvés katonai vezetője egy elkeseredett utolsó lépésre szánta el magát. Nagybaczoni Molnár Ferenc írása Várady József és társai 1852–53-as kísérletéről.

Százhatvan évvel ezelőtt, 1852 első felében tartóztatták le az osztrák uralom ellen irányuló Makk József-féle függetlenségi mozgolódás székelyföldi szervezetének vezetőit. Huszonkét főt halálra ítéltek, ám tizenkilencük uralkodói kegyelemben részesült. Őket vette számba írásában Nagybaczoni Molnár Ferenc.

Kovács András művészettörténész arra figyelmeztet, a műemlék nem várja meg, hogy kilábaljunk éppen soros válságunkból, az állomány elképesztő ütemben fogy.

A történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 69. évfordulójára emlékezve az EMKE Maros megyei szervezete, együttműködve a Turul Kutatócsoporttal és a Backamadarasi Református Egyházközséggel, január 21–22-én megemlékezéseket és emléktúrát szervez.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!