Történelemportál

A Makk-féle összeesküvés I.

Rovatok: Emlékezet, Háttér

Százhatvan évvel ezelőtt, 1852 januárjában tartóztatták le az osztrák uralom ellen irányuló Makk József-féle függetlenségi mozgolódás székelyföldi szervezetének legfőbb vezetőit, (bágyi) Török János teológiatanárt, martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és (nagyváradi) Horváth Károly földbirtokost.

1852. júniusig őrizetbe vettek szinte mindenkit, aki az összeesküvéssel kapcsolatba került. Törököt, Gálffyt és Horváthot két év vizsgálati fogság után halálra ítélték, és 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégezték. Kívülük még tizenkilenc személyre szabtak ki szintén kötél általi halálbüntetést, majd ezeket uralkodói kegyelem folytán több-kevesebb idejű várfogságra enyhítették. Róluk még rövid utalások formájában is ritkán hallhatunk a megemlékezések során, őket vette számba Nagybaczoni Molnár Ferenc.

A székely vértanúk emlékműve Marosvásárhelyen (forrás: wikipedia.org)

Szervezkedés Kossuth Lajos nevében

Mint mondani szokás, az 1848–49. évi forradalmakat és a magyar önvédelmi harcot leverték ugyan, de elfojtani nem tudták. Kül- és belföldön egyaránt tovább izzott az elégedetlenség parazsa, és 1851-ben a nemzeti szabadság feltámasztására ismét felcsillant valami kis remény. A Habsburg uralkodóház és államszervezete elleni fegyveres felkelés szervezése éppen ennek a várakozásnak talajában gyökerezett. Egyes vezető forradalmárok nem mondtak le újabb felkelések kirobbantásáról. Az olasz Giuseppe Mazzini Kossuth Lajost is felszólította a hamarosan indítandó felszabadító harc melletti kiállásra Magyarország bevonásával, kulcsszerepet szánva ebben a kormányzónak.

Az eleinte Kossuthtól függetlenül mozgolódó Makk József, volt szabadságharcos tüzérezredes, 1851 tavaszán a magyar emigránsvezérrel való együttműködést választotta. Olyanképpen, hogy Kossuth a mozgalom fővezérletét, míg Makk helyettesként a gyakorlati végrehajtás feladatát látta el. Június 25-én Kossuth formailag is megbízást adott Makk ezredesnek a szervezés megkezdésére Mazzini konspirációs módszerének felhasználásával.

Ennek foglalata az úgynevezett évszaki rendszer volt, ami alapján az országot tizenkét hónapra, azaz tartományra tagolták, amelyek fölött vezető polgári és katonai személyek állottak. A „hónapok” területe négy részre (hetekre, az osztrák terminológiában járásokra) oszlott, a megyéknek, illetve székeknek megfelelően, élükön a megyefőnökökkel. A „hetek” napokra (aljárások) ágaztak, melyeken belül „órák” vagyis falvak, ezek alatt pedig „percek”, a katonák voltak találhatók. Az aljárások (napok) – már ahol sikerült megszervezni – nagyjából húsz községet összefogó egységek voltak. Kezdetben szigorú szabályok szerint rendezték a kapcsolattartást az egyes szintek között. A gyakorlati kiteljesedés során azonban ezt nem vették túl komolyan, ami utóbb lehetővé tette a gyorsabb hatósági felgöngyölítést.

Székelyföld, a „11. hónap”

A tizenkét hónapból három Erdély területére esett, és ebből egy a Székelyföldet foglalta magába, amelynek földrajzi fekvése miatt is kiemelt fontosságot szántak a Bukarestből és Moldvából e térséget ellenőrizni óhajtó Makk József és alvezérei. A székelyföldi szervezet irányítására az ezredes Török János kollégiumi tanárt nevezte ki. Annak idején a marosvásárhelyi fiatalok katonai kiképzését irányította századosként, de a város ideiglenes megszállásakor osztrák fogságba esett, ahonnan csak fél év elteltével szabadították ki. A szabadságharc utolsó hónapjaiban a kollégium igazgatója lett. Tisztségéről a vereség okozta kedvezőtlen változások beköszöntével lemondatták, és 1850 végén a tanintézményből is elbocsátották. Közel egy évi zaklatás után taníthatott ismét. Kiválasztásánál döntő érv lehetett, hogy a tanulóifjúság körében igen nagy népszerűségre tett szert. Török minden jel szerint bizalmasait szerette volna magasabb pozíciókba helyeztetni.

A székely térséget mint „hónapot” a székekhez igazodóan négy „hétre” tagolták. Maros- és Aranyosszék K. Bíró Mihály földbirtokos, Udvarhelyszék M. Gálfy Mihály ügyvéd, Háromszék N. Horváth Károly földbirtokos, Csíkszék Veress Ignác ferences kolostorfőnök alá tartozott. A vezérkar összeállását követően a Küküllő vármegyei Balavásáron, Horváth Károly ottani szőlőbirtokán rendezett szüreti összejövetelen megkezdődhetett a tágabban vett szervezés munkálata. A balavásári rendezvényt követően két hónapon keresztül folyt a székelyföldi szervezetépítés. A szőlőhegyi megbeszélés jelentőségét mutatja, hogy a későbbi büntetőeljárások idején – mint Hentaller Lajos írja – sokak ellen a legsúlyosabb vádak egyikeként hozták fel, ha jelen voltak a szüreten. Aljárásfőnököket (vagyis napokat) egyedül Gálffy tudott Udvarhelyszéken kinevezni (hetet), illetve Török János Marosvásárhelyre valami hasonló elöljárót helyezett. Községi vezetőket bizonyíthatóan megint csak Udvarhelyszéken voltak képesek kiállítani (tizenötöt). Rajtuk kívül többen területi hatáskör nélkül, kiemelt szervezési teendőkre vállalkoztak a postahálózatban, kapcsolattartásban és az iratok terjesztésében.

Lebukás, haditörvényszék

Azonban ekkor már csaknem mindegy volt, mi történik a mozgalomban. Árulás tette hiábavalóvá az addigi munkát, mert Török János nem járt el kellő gondossággal bizalmasai megválogatásában. Bíró Mihály, a Maros-Aranyosszéki főnök fizetett kém volt, aki a tudomása szerinti főbb mozzanatokról értesítette báró Heydte alezredest, az udvarhelyi kerület parancsnokát. Az aknamunka következtében indultak meg a lefogások, és a hosszabb-rövidebb marosvásárhelyi elzárások idején történt vizsgálódás után a foglyokat átszállították Nagyszebenbe. Ott a fogdává alakított ferences kolostorban 1853 szeptemberéig folytatódtak a kihallgatások. Ezeknek befejezésekor a rabokat a gyulafehérvári vár kazamatáiba vitték, és ott vártak sorsukra 1854. március közepéig.

A nagyszebeni haditörvényszék iratai javarészt ismeretlenek, így nem mindig tudhatjuk, a vallatások eredményei miként alakították a megszületett határozatokat. Sokat számíthatott, ki mennyire bizonyult közlékenynek az eljárás alatt. A nagyobb lelkierővel megáldottak keveset beszéltek, félre is vezethették a bíróságot, néhányan rokonszenvet kelthettek, de mindez fordítva is megeshetett. Nem minden került napvilágra, ezt nyilván a maguk javára fordították egyesek. Számos vádlott, fogvatartott bajtársait árulta el abban a hiszemben – és kaptak is ilyen ígéreteket –, hogy ha másokra terhelő nyilatkozatot tesz, önmaga sorsán könnyíthet, esetleg szabadon engedik. Az aljárásvezető Bereczky Sándor, igaz sanyargatások hatására, terhelő vallomást tett többekre, köztük saját sógorára, Gálffyra. A bizonyítékszerzés vagy az értékelés viszonylagosságát jelzi, hogy a tényleges szerepet játszó Veress Ignác csíkszéki főnököt bizonyítékok híján felmentették. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy befolyásos pártfogók közbenjárása meglágyíthatta a döntéshozókat, amivel kisebb büntetési tétel alkalmazása volt elérhető (Csík- és Háromszéket kevéssé tudták feltérképezni).

A kormány olvasatában felségáruló Kossuth Lajos jóvoltából újból szított, Magyarország és Erdélyország elszakítására irányuló és szabad uralkodás meghonosítását maga elé tűző összeesküvés résztvevőire nézve 1853. október 11-én hoztak döntést az V. haditörvényszéki cikk előírásai alapján, összefüggésben a katonai rögtönítélő bírósági törvény 61. cikkelyével és a Haynau táborszernagy által aláírt 1849. július 1-jei proklamáció 1. cikkelyével. A halálos ítéletetek, felségárulás bűnében való részvételért – Törökön, Gálffyn és Horváton kívül – a székelyföldi hálózat felsőbb vezetőit, az úgynevezett vezető egyesületi tagokat, valamint kiemelkedő aktivitást mutató községi elöljárókat érintették. Akik viszont „Ő cs. k. Apostoli Felsége 1854. febr. 18-i legfelsőbb bocsátványa következtében, a halálos ítélet legkegyelmesebb elengedésével” várfogságra csökkentés alá estek.

Majdnem mártírok lettek

Az első két vádlottnál súlyosbító adalékként értékelték, hogy községi vezetőket neveztek ki, tőlük jelentéseket vettek át, és ezeket Gálffyhoz eljuttatták, az ellenőrzésük alatt álló területen eredményeket értek el. A másik két aljárás-vezetőnek azt rótták fel, miszerint Gálffy járásfőnök utasításait elfogadták, és neki jelentéseket küldtek.

Az utóbbiak hárman azzal a megjegyzéssel kaptak az előzőeknél kisebb büntetést, hogy aljárás-vezetővé ki lettek nevezve, de azt nem fogadták el. Csakhogy ez így kizártnak nyilvánítható, mert efféle kinevezés aligha jöhet létre előzetes egyeztetés nélkül. Illetve a meglepetésszerű kinevezés csak úgy képzelhető el, ha egyidejűleg más fontos beosztásban lettek volna. A tudtuk nélküli elhatározás azért sem valószínű, mert például S.-N. Molnár József, dokumentumok alapján Török és Gálffy bizalmasa, mi több, barátja volt. Inkább arról lehet szó, hogy miközben az idő rövidsége miatt tevőlegesen kevéssé működhettek közre az aljárások megszervezésében, a kinevezések elfogadását, vagy olyat, ami összefüggött a központi irányítással, nem tudták rájuk bizonyítani. A fenti hét forradalmár halálos vétke elsősorban aljárás-vezetői érintettségük volt, míg a kegyelmi mérlegelésnél jobbára a fentebb már elősorolt szempontok eshettek latba a bizonyítékok fontolóra vételekor. Így a végleges ítéletek nem feltétlenül álltak arányban az elkövetésekkel.

A nyolc községvezető mint vezető egyesületi tag Bereczky és Dáné aljárásaihoz tartozott, és főnökeik (mindenekelőtt Bereczky) adták ki őket. Beismerő vallomásukra hivatkozva hozták fel ellenük, hogy kinevezésüket elfogadták, utasításokat vettek át, felettesükkel érintkezésben álltak, Beke, Jákó, és Szabó, írásos jelentéseket is tettek. A bírák nagyobb szigorral léptek fel az önmagukra is vallomást tevőkkel szemben, a kevésbé közlékeny többi községvezetőt nem ítélték halálra. De a kegyelmezések után mégis amazok jártak valamivel rosszabbul.

Az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott:

Az ítélethirdetést követően 1854. április közepéig a foglyok még Gyulafehérváron maradtak, és ekkor szekereik több lépcsőben megindultak a csehországi Josefstadt várbörtöne felé, ahol évekig voltak elzárva. Majd 1857. május 13-án – ismét császári kegyelem révén – hosszan tartó rabságuk véget ért.

És a többiek, akik szintén rabsorsra jutottak

A tragikus végű Török–Gálffy-ügy kegyelmet kapott halálraítéltjein kívül huszonhárman szenvedtek a székelyföldi összeesküvésben való részvételük miatt több-kevesebb josefstadti – vagy más helyen letöltendő – várfogságot. Egy részüket a magyarság kiemelkedő, a fennmaradókat pedig legalábbis említésre érdemes személyiségei közé sorolhatjuk, ezért az időszakos megemlékezésre való érdemet tőlük senki nem vitathatja el.

Zömmel maros- és udvarhelyszéki születésűek voltak, meggyőződéses forradalmár viszonylag kevés akadt köztük. Az újra megcsillanó alkalom, valamint a jobbítást szolgáló igyekezet vitte őket a mozgalomba, és bátran szánták el magukat erre a méltán nagyrabecsülést érdemlő lépésre. Ők ugyanazt a tortúrát élték át, mint a halál árnyékából visszahozott társaik: a letartóztatást, a nagyszebeni kihallgatásokat, és Gyulafehérváron az ítéletükre fél évig tartó várakozást, valamint mindezek betetőzéseként a josefstadti (olmützi) elzárattatás test- és lélekroncsoló viszontagságait.

A letartóztatott hazafiainkat érintő büntetésenyhítések mozgatórugóit csaknem képtelenség kikövetkeztetni, így a bíróság valós indítékai többnyire rejtve maradnak. Láthattunk halálos ítéleteket öt év könnyű vasban töltendő fogságra leszállítani, ráadásul a vizsgálati időszak beszámításával, ugyanakkor másik végletként, mint lentebb majd olvasható, tizenöt év mindössze tizenkettőre lett csökkentve.

I. Ferenc József legfelsőbb elhatározásával a nagyszebeni haditörvényszék 1853. október 11-i ítéleteit 1854. február 18-án a következőleg mérsékelte (a női foglyok kivételével vasban):

20 évről 12 évre: Varga Zsigmond, született 1829. Agyagfalva, református, nőtlen, jogász, apja haszonbérlő. A mozgalomban községvezető Boldogasszonyfalván és Keresztútfalván.

18 évről 12 évre: Bitai Mihály (Léczfalvi?), született 1824. Mezőcsávás, református, nős, gyermektelen, lelkész Csekefalván. A mozgalomban községvezető Csekefalván.

18 évről 12 évre: Lőrinczi Mihály, született 1808. Szentábrahám (Ábrahámfalva), református, nőtlen, ügyvéd. A mozgalomban községvezető Ábrahámfalván.

18 évről 10 évre: Dózsa Sándor (Makfalvi), született 1817. Makfalva, református, nőtlen, apja uradalmi jószágigazgató. A mozgalomban községvezető Betfalván és Galambfalván.

20 évről 12 évre: Lengyel Ádám, született 1821. Torda, katolikus, nőtlen, városi tanácsos Tordán, földbirtokos, kiskedei lakos. A mozgalomban községvezető Kis- és Nagykedén.

20 évről 8 évre: Benedek Mihály, született 1811. Kiskadács (Udvarhelyszék) unitárius, nős (egy gyermek), uradalmi tiszt. A mozgalomban községvezető Kis- és Nagykadácson.

20 évről 12 évre: Marosy János (Siménfalvi), született 1813. Siménfalva, unitárius, nős, gyermektelen, törvényszéki ülnök, földbirtokos. A mozgalomban községvezető Siménfalván és Szentmiklóson.

A hét községvezetőre – akik közül az első négy Bereczky Sándor, a fennmaradók pedig Dáné Károly aljárás-vezetőktől kapták a megbízatást és kinevezésüket – rábizonyult, hogy a kinevezésüket elfogadták, ténykedésükről jelentéseket tettek.

15 évről 10 évre: Elekes József (Dersi), született 1829. Siménfalva, unitárius, nőtlen, Elekes György székelyszentmiklósi unit. lelkész fia. A szabadságharc végén állítólag hadnaggyá léptették elő. A mozgalomban Bereczky Sándortól egyesületi taggá kinevezve tevékenykedett, és arról jelentéseket tett. Később megyei főszámvevő. Meghalt 1897-ben.

15 évről a vizsgálati fogság beszámításával további büntetése elengedve: Demjén (Dimény) Lajos, született 1831. Marosvásárhely, unitárius, nőtlen, marosvásárhelyi ügyvéd fia. A mozgalomban Török Jánostól egyleti taggá kinevezvén, a beérkezett iratok másolását is elvégezte. A vizsgálatok alatt másokra is terhelő vallomást tett, mentesülését utóbb ezzel magyarázták.

15 évről 5 évre: Nagy Dániel (Paniti), született 1828. Mezőbánd, református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. A fogságban súlyosan megbetegedett. Meghalt 1859-ben.

15 évről 5 évre: Horváth Gáspár, született 1829. Vaja (Marosszék), református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. Hadnagy volt a szabadságharcban. Szabadulása után tanulmányai befejezésével tanító, tanár, és 1884-től igazgató a marosvásárhelyi főiskolán (kollégium). Meghalt 1895-ben.

12 évről 5 évre: Deák Farkas (Köpeczi), született 1832. Marosvásárhely, református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. Honvéd volt a szabadságharcban. Szabadulása után és tanulmányai befejeztével: történész, író, műfordító, miniszteri tanácsos, több művészeti, történelmi, és társadalmi egyesület és bizottság tisztségviselője, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Meghalt 1888-ban Marosvásárhelyen.

A három teológushallgató beismerte, illetve bebizonyosodott, hogy egyesületi taggá történő kinevezésüket Musnay Páltól elvállalták.

15 évről 12 évre: Hajnal Róza, született 1822. Marosvásárhely, katolikus, hajadon, Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya. Apjával a szabadságharc után a Kárpátokon túlra menekült. Ott Makk ezredestől a mozgalom céljait és a szervezés részleteit megismerve, vállalta az egyesületi iratoknak Moldvából Magyarországra csempészését, továbbá Török Jánoshoz juttatását. A vád veszélyes ügynökként jellemezte.

2 évről a vizsgálati fogság beszámításával további büntetés alól mentesítve: Albert Márton, született 1831. Vaja (Marosszék), református, nőtlen, teológus diák a marosvásárhelyi ref. kollégiumban. Szabadulását követően tanító Makfalván.

5 évről a vizsgálati fogság beszámítása után fennmaradó időre: Dáné Mózes (Bágyi?), született 1822. Bikafalva, református, nős (egy gyermek), lelkész Székelykeresztúron.

5 évről a vizsgálati fogság beszámítása után fennmaradó időre: Papp János, született 1827. Székelykeresztúr, katolikus, nőtlen, ügyvéd.

10 évről 6 évre: Sófalvi József, született 1810. Nyomát (Marosszék), unitárius, nős (3 gyermek), iskolatanító Derzsen.

5 évi sáncmunkáról a vizsgálati fogság beszámítása után fennmaradó időre: Patrubán Márton, született 1818. Szitás(Székely)keresztúr, katolikus, nőtlen, kereskedősegéd. Hadnagy volt a szabadságharcban.

Utóbbiak öten, az összeesküvésről tudomással bírtak, azzal egyetértettek, és titoktartást fogadtak. A feljelentések alapján ezen pontokban, kiváltképpen Patrubán Márton vádoltatott meg.

15 évről 10 évre: Török Jánosné Gálffy Róza (Martonosi), Gálffy Mihály vértanú testvére, született 1818. Martonos (Udvarhelyszék), református, gyermektelen, férje Török János, a székelyföldi szervezet vezetője. A mozgalom nők által létesített egyesüléséhez csatlakozott mint vezető tag. Kossuth követével a nőegylet szervezéséről értekezett, és ennek munkálataiban újabb tagok felvételével sikerrel működött. Rabságát Olmützben viselte.

10 évről 8 évre: Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet (Görgényszentimrei), Berzenczey László 1848-49. évi országgyűlési követ testvére, született 1819. Marosvásárhely, katolikus, özvegy, gyermektelen, földbirtokos, marosvásárhelyi lakos. A nőmozgalom elkötelezett és esküt tett tagjaként a szervezkedés céljait megismervén, készen állt az együttműködésre. Büntetése letöltésének helye nem ismert. Meghalt 1861-ben.

Török János közvetlen munkatársa, Topler Simon, 1848–49-es országgyűlési követ, a vizsgálati fogság alatt meghalt.

Később a Székelyföldről még elítélték: Dobolyi Sándor (Feldobolyi?) ügyvédet, aki ugyancsak Török közeli bizalmasaként a központi levelezést intézte, 18 évre, Kese Elek (Lisznyói) futárszolgálatban jeleskedő, volt szabadságharcos hadnagy földbirtokost 15 évre, Finna János (Zabolai?) földbirtokost 10 évre.

Ezenkívül még Erdélyből: 18 évre: Boér Antal (Nagyberivoi) földbirtokost (Boér Anna bátyja). 15 évre: Beregszászi Imre földbirtokost, Tompa Lajos ügyvédet. 12 évre: Minorits Károly kolozsvári ügyvédet. 10 évre: Boncza Imre (Désfalvi) földbirtokost (Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja), Lugosy József kormányszéki hivatalnokot, Tilcs (Tiltsch) János könyvkereskedőt. 8 évre: Boér János (Nagyberivoi) és Donáth Pál földbirtokosokat, Veress József tordai főjegyzőt.

A bebörtönzöttek, más politikai fogvatartottakkal együtt, 1857. május 13-án közkegyelemmel szabadultak Josefstadtból, valamint Olmützből, lakóhelyükön még évekig hatósági megfigyelés alatt álltak.

A mozgalom, bár kudarcra lett kárhoztatva, a korszak legszélesebb körű összeesküvése volt a Habsburg-birodalomban. Tagjai áldozatukkal hozzájárultak az önkényuralom falainak repedezéséhez, ezzel is kikövezve a kiegyezéshez vezető út egy szakaszát.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!