Történelemportál

Kiállítás nyílik a recski internálótáborról

Rovatok: Kiállítás

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban Recsk – kényszermunkatáborok 1950-53 című kiállítás nyílik február 4-én. A kiállítást Bank Barbara, a tárlat kurátora, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze és Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője rendezi.

Recsk a kommunista diktatúra idején az emberi szenvedés egyik szinonimájává vált. A tábor létezését hallgatás és tagadás övezte, a túlélőket, az egykori rabokat legszigorúbb titoktartásra, örök némaságra kötelezték. A szovjet minta alapján, az Államvédelmi Hatóság által létrehozott és a külvilágtól hermetikusan elzárt láger a 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb fejezete. Az első rabok saját kezükkel építették fel a tábort; a kegyetlen ávh-s őrök már a megérkezésnél kijelentették, az oda kerültekkel nem kell elszámolni. Az egykori munkatábort 1953-as feloszlatása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett. Ma sem tudni pontosan, hogy mennyien veszették életüket a Recskre kerültek közül.

rekonstruált barakk beltere (Recski Nemzeti Emlékpark)

rekonstruált barakk beltere (Recski Nemzeti Emlékpark)

Az Emlékpont április 10-ig megtekinthető kiállításán több mint harminc tabló mutatja be a recski tábor kegyetlen világát. A korabeli fotókkal és dokumentumokkal gazdagon illusztrált tablók mellett különösen szívszorítóak az egykori rabok elporladt cipőtalpai, valamint az a kövekkel megrakott talicska, amely a recski rabok szenvedéseit jelképezi. Az Emlékpont új időszaki kiállítását február 4-én, pénteken délután 4 órakor dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő és dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója nyitja meg.

A Rákosi-korszak kitelepítéseiről, a zárt és internálótáborokról bővebben olvashat a Nagy Magyarország 2010/5. számában.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!