A Szent István Lovagrend tagjai ötödik zarándoklatuk alkalmával hétfő délután Érmihályfalván mutatták be államalapító királyunk 1368 óta Prágában őrzött kardjának hiteles, ereklyésített mását.
A világ szellemi örökségének részévé nyilvánították a Magyar Tudományos Akadémia Kőrösi Csoma Sándor-archívumát. Ezzel a lépéssel Magyarországnak már összesen négy helyet sikerült megszereznie az immár 193 tagúra gyarapodott UNESCO-világemlékezet listán.
Ismét megvívják Bocskai István 1604. október 15-i, Álmosd és Bihardiószeg között vívott győztes csatáját a hétvégén a két település közötti Nyúzóvölgyben – jelentették be a szervezők a magyarországi Álmosdon tartott sajtótájékoztatón.