Történelemportál

Balogh Gábor cikkei

A szovjet titkosszolgálatnak Albert Camus francia író halálában játszott esetleges szerepéről szóló találgatások jelentek meg vezető európai lapokban.

Emléktáblát avattak a főváros XII. kerületében az 1919-es vörösterror idején halálra kínzott Fery Oszkár csendőrtisztnek és két mártírtársának.

A történelem sodrában című tárlat a Baranya megyei Hidas történetén keresztül ábrázolja az 1941 és 1948 között lezajlott dél-dunántúli eseményeket.

Nagyvárad önkormányzata pénzdíjas pályázatot hirdetett egy Mária román királynőt ábrázoló bronzszobor tervének elkészítésére. A helyi magyarság körében nem aratott osztatlan sikert a trianoni diktátum kialakításában döntő szerepet játszó asszony emlékművének ötlete.

Telekit kifejezetten kedvelte, Bárdossyt kevésbé, Kánya Kálmánt pedig kifejezetten nem szenvedhette Galeazzo Ciano gróf, Mussolini külügyminisztere.

A Sajkás-vidéki Csúrog egykori dögtemetőjében, 1944 őszén ártatlanul kivégzett több száz magyar tömegsírjánál tizennyolcadik alkalommal tartottak keresztavatást. Eddig ugyanis egy kivételével rendre minden évben kidöntötték a kereszteket és összetörték a márvány emléktáblát is.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!