Történelemportál

Tamáska Péter: Kultúrharc, világnézetek

Olvasom Tamás Gáspár Miklóstól a múlt heti Népszabadságban, hogy amit a nemzeti konzervatívok művelnek Szabó Ervinnel, az a síron túli üldözés hadászata és egy új kultúrharc kiprovokálása. (Mondhatnám pedig, hogy a csehek is kiszórták a huszita vezér csontjait, s némi lelkiismeret-furdalással gondolnak Benešre.) Halványan felderengő történelmi horizont: kultúrharc, azaz Kulturkampf, Poroszország és az általa irányított német császárság propagandaháborúja a katolikus egyház megtörésére Bismarck, a konzervatív vaskancellár idején. A szószékparagrafus 1871-től a prédikációk rendőri ellenőrzését jelentette. Nálunk valami hasonlót Révai József kezdett el, amikor börtöneink megteltek papokkal. Azt hiszem, filozófusunk meg akar zavarni minket, mert hasonlata azt sugallja, hogy a nagy szellemi értékekkel rendelkező magyar baloldal felveszi a kesztyűt, azaz úgy fog küzdeni a nemtelen jobbos támadások ellen, mint annak idején a porosz liberálisokkal szemben a derék német katolikusok. Ez nyilvánvaló képzavar. Igaz, lehet állítani a mostanra kiprovokált, elég mesterkélt viszályban, hogy Szabó Ervin ideálisan gondolkodó ember volt, egy kedves szakszervezeti anarchista, ám borzasztó kár, hogy eszméi olyan tanítványokban fogantak meg, mint amilyenek Korvin Ottó, Sallai Imre és Révai József voltak. Az idealisták, a 20. század első felének hithű anarcho-szindikalistái partra vetett hajóroncsként végezték a polgárháborús Katalónia partjain. (Csak megjegyzem, ennek a kommunisták és anarchisták közt lezajlott kis polgárháborúnak levezénylője az oroszok barcelonai rezidense, az orvosi tanulmányait félbe hagyó Gerő Ernő, Sallai harcostársa és barátja volt.)

A hivatalos magyar párttörténetírás feltehetően nem tévedett, amikor a proletárdiktatúra e három harcos alakját Szabó Ervin tanítványaként helyezte el a munkásmozgalom történetében. Korvin Ottó az ő előadásait hallgatta a Galilei-körben, s így jutott el a kárpátaljai Osszatelep apja bérelte fűrésztelepétől a marxizmusig. A kommün idején a Belügyi Népbiztosság politikai osztályát irányította, s kegyetlenül leszámolt az ellenforradalmi szervezkedésekkel. Túszokat kínoztatott és öletett meg, s még az Országház pincéiben is voltak foglyai. A forradalmi terror nevében 590 osztályellenség került akasztófára vagy kivégzőosztag puskája elé. A diktatúra bukása után Korvint kivégezték, majd alakja bevonult a kommunista mártirológia nagyjai közé. Sallai Imre – aki már a Korvin által vezetett forradalmi szocialisták csoportjában is feltűnt – a diktatúra idején a belügy politikai osztályának helyettes vezetőjeként mindenben kiszolgálta főnökét. Bécsbe menekülése után közreműködött a kommunista párt emigrációs szervezeteinek létrehozásában, dolgozott Moszkvában a Marx–Engels–Lenin Intézet munkatársaként, volt hivatásos pártmunkás a volgai német autonóm köztársaságban, s 1928-ban, majd három évvel később, ismét itthon irányította a párt propagandáját. Egész pontosan az illegális mozgalomnak mondott magyarországi szovjet kémközpontot. A biatorbágyi vasúti merénylet után bevezetett statáriumot kihasználva, 1932 júliusában őt és a hazai titkárság egy másik tagját, Fürst Sándort kivégezték. A statárium hatálya ugyanis kiterjedt a Tanácsköztársaság idején elkövetett bűnökre is.

Révai József – aki zsidó nagypolgári családból származott – ugyancsak tagja volt a Galilei-körnek. Fiatal korában versírással is próbálkozott, amiből csak egy legendás sort őrzött meg a magyar irodalomtörténet: „Dögölj meg anyám, dögölj meg apám, dögölj meg első tanítóm!” Ragyogóan tudott megfogalmazni alantas gondolatokat, különösen a sztálini időkben, a Szabad Nép hasábjain. A hírhedt „négyes fogat” tagja volt Rákosi, Farkas Mihály és Gerő Ernő mellett. (Rákosi a párttörténet tanúsága szerint ugyancsak a Galilei-körben, diáktitkárként tűnik fel: a jövő útjait többek közt Szabó Ervin vázolja fel a legifjabbaknak.) 1956. október 23-án délelőtt, amikor még be volt tiltva az ifjúság felvonulása, arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha az ifjak megszegik a tilalmat, rikácsolni kezdett: „Lőni fogunk! Lövetünk! Lőni fogunk!” Horthy kényelmes börtönében írta meg – 1931-ben három évre ítélték az illegális munkára Budapestre visszatért Révait – Szabó Ervin helye a magyar forradalomban, valamint Marx és a magyar forradalom című munkáit. Igaz, a nemzeti színekkel is kacérkodó pártideológus Révait sok minden elválasztotta a pártfegyelmet nem tűrő Szabó Ervintől, „árvalányhajas marxizmusa” pedig – olvashatjuk TGM A Szabó Ervin Könyvtár neve című polémiában – eszmetörténeti síkon, tudat alatt a mai magyar nacionalisták gondolkodásában is nyomon követhető.

Filozófusunk igen ravasz. Mintha a sztálinizmus szálláscsinálói nem olyan kísérletező politikus-intellektusok lettek volna, mint a már említett „négyes fogat” tagjai, akiknek machiavellizmusába sok minden belefért, Szabó Ervin dicséretétől kezdve József Attila hamis megdicsőítéséig és a kuruc kor népies kultuszáig – bármi. A liberális dogmák (és az anarchia) fanatikusaként TGM egy derék könyvtáros kapcsán azt akarja megértetni velünk, hogy a szabad szó és szabad betű korában sem vagyunk képesek helyesen gondolkodni. (A könyvtár egyébként „veszélyes üzem”: könyvtárban szőtte hálóját évtizedeken át Marx, s könyvtárban várt megérdemelt nyugdíjára Péter Gábor, Korvin Ottó „egyenes ági” utóda a rendőrség politikai osztályán.)

Liberálisaink szellemi uralmukat védik ebben a Kulturkampfban. Szabó Ervin és a könyvtár védelme csak átlátszó ürügy. Mert ez nem csupán az érdekek összeütközése. Ez világnézeti harc.

1 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!