Történelemportál

Délvidéken megkezdődtek a Szent István-napi ünnepségek

Délvidéken már szombaton megkezdődtek a délvidéki magyarság Szent István-napi ünnepségei: az észak-bánáti Törökkanizsán felvonulással egybekötött ünnepséget, szentmisét és kenyérszentelőt tartottak.

augusztus 20

Újvidéken, a Szent Erzsébet katolikus templomban vasárnap este lesz a hagyományos Szent István-napi ünnepség, amelyet a városi művelődési ház udvarán népünnepély követ. A legnagyobb, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által szervezett megemlékezést a hagyományokhoz híven Szabadka mellett, Palicson tartják. A tóparti, majdnem félnapos programot mindig az augusztus 20-hoz legközelebbi, előtte lévő szombaton rendezik, hogy minél többen mehessenek el rá, de mivel az idén szombatra esik Nagyboldogasszony napja, a rendezvényt vasárnap tartják.

Ugyancsak Palicson, augusztus 20-án Lajkó Félix vajdasági hegedűművész ad koncertet Palya Bea énekesnő részvételével, s előzenekaruk a belgrádi szerb Teodulija együttes lesz. Bajmokon, a magyar művelődési központban kenyérszenteléssel egybekötött Szent István-napi megemlékezést tartanak. Egy nappal később főzőverseny lesz, amelyhez a Csongrádi Fúvószenekar szolgáltat zenét, majd kenyérszentelés, szentmise és tűzijáték következik.

A rendezvények sora augusztus 23-án Magyarkanizsán zárul, ahol a reggel nyíló kirakodóvásár után történelmi játékokkal és hagyományápoló műsorral dúsított program várja az érdeklődőket. Este a városközpontban lesz az új kenyér hagyományos megszentelése, majd a zenei program és a tűzijáték.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!