Történelemportál

Cikkek az Interjú rovatban

A második világháború utáni Erdély magyar vonatkozású történéseinek szakavatott kutatója, Vincze Gábor a kilencvenes évek elején fehér hollóként fogott hozzá a jelenkor eme kevésbé ismert korszakának feltárásához. Sokan erdélyinek hiszik, holott született magyarországiként „csak” Erdély megszállottja.

A koncepciós pereket megelőző brutális vallatási módszerekről, az ÁVH kegyetlenségéről mesélt a Franciaországban élő Sujánszky Jenő, aki csak a véletlennek köszönhetően kerülte el a halálbüntetést. A Mezartin-csoport egykori vezetője politikai fogolyból lett Corvin közi harcos.

A Trianoni Szemle szellemisége és irányultsága a fontos, amelyet mi bátran vállalunk, akár támogatják azt, akár nem – nyilatkozta a Történelemportálnak Szidiropulosz Archimédesz. A lap főszerkesztőjétől megtudhatjuk azt is, lát-e esélyt arra, hogy a kezdeményezésüket siker koronázza.

Bálint László

Egyetlen kémet sem sikerült elfogni az elmúlt huszonhárom évben, és senki ne mondja, hogy azért, mert Magyarországon nem dolgoznak idegen hírszerzők! Hol volt az átmentett magyar szolgálatok hozzáértése? – mondta a Demokratának Bálint László nyugalmazott kémelhárító alezredes.

Milyen előzményei voltak az első világháborúnak? Mikorra várták a kitörését a szemben álló felek? Kinek volt elsődleges érdeke a háború? Elkerülhető lett volna-e a világháború? Raffay Ernő történészt kérdeztük az első világháború 99 évvel ezelőtti kirobbanásával kapcsolatban.

dr. Ravasz István alezredes

Hol rontották el a stratégiát a Monarchia katonai vezetői, mikor derült ki, hogy vesztes háborúba kerültünk, és volt-e a honvédségben annyi erő 1918-ban, hogy megállítsa Magyarország megszállását? Ravasz István hadtörténészt kérdeztük a 99 évvel ezelőtt kirobbant első világháborúval kapcsolatban.

FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!