Az elmúlt húsz évben a marxista társadalom- és történetszemlélet számos súlyos terhét hordoztuk tovább. Az egyik legnehezebb ideológiai batyu, melyet a mai napig cipelünk, az a makacs tévhit, mely szerint a szociális igazságosság egyedüli letéteményese a baloldal.
Mintegy százezer erdélyi román paraszt vett részt a gyulafehérvári nagygyűlésen, ahol a szónokok deklarálták Erdély “örök időkre” történő egyesítését Romániával, és üdvözölték a volt Monarchia minden népét – a magyarokat kivéve.
Kevesen tudják, hogy közvetlenül a második világháború után megkezdődtek az internálások, az ötvenes évek elejére pedig az országnak már alig volt olyan szeglete, ahol ne működött volna munkatábor.
A második világháború idején a dégi kastélyban pusztító tűz semmisítette meg a legnagyobb részét annak a levéltárnak, amely a magyar szabadkőművesség dokumentumait tartalmazta – írja a műemlékem.hu magazin.
Ahhoz, hogy megértsük 1956-ot, értenünk kell 1945-öt. Fel kell tárni, meg kell ismerni a folyamatot, személyeket, akik közreműködtek az ország bolsevizálásában, elnyomásában, a nép hitének megtörésében.
Tisza István következetes konzervatív volt egy olyan korban, amikor a divatos korszellem viharos gyorsasággal rángatta balra Európát és benne hazánkat is. Menekülhetett volna sorsa elől, de vállalta a halált, mert tudta: az idő őt fogja igazolni. Így is lett.
