Történelemportál

Népi demokrácia nép nélkül

Rovatok: Háttér

Ahhoz, hogy megértsük 1956-ot, értenünk kell 1945-öt. Fel kell tárni, meg kell ismerni a folyamatot, személyeket, akik közreműködtek az ország bolsevizálásában, elnyomásában, a nép hitének megtörésében.

Vorosilov marsall és Tildy Zoltán (Gundel étterem, 1948)

Vorosilov marsall és Tildy Zoltán (Gundel étterem, 1948)

A marxista történetírás dogmatikus „igazságai” a demokráciáról, a haladásról, a „felszabadításról” mind hazug propagandát szolgáltak évtizedeken keresztül. A Duna Tv még a kilencvenes években műsorára tűzött egy orosz dokumentumfilmet Oroszország, melyet elveszítettünk címmel. A narrátor a film elején keserűen jegyzi meg, ő annak a generációnak a tagja, amelynek felnőtt fejjel kell megismernie szeretett hazája valódi történetét. Nos, ezzel mi magyarok is így vagyunk.

Spárgával akasztattak

1944. december 22-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány Rákosi-klikk által Moszkvában beterjesztett névsorát Sztálin jóváhagyta. A nemzetközi erőviszonyok kuszasága, a szovjet érdekszféra képlékenysége, bizonytalansága miatt óvatos volt a moszkvai – egymásra is féltékeny, egymást is figyelő – magyar kommunista vezetői mag. A demokratikus formaságok látszólagos betartása mindennél fontosabb szempont volt, hiszen tudták: a magyar nép jelentős többsége nem szimpatizál a kommunista ideológiával. A válogatottan zsarolható, de látszatra demokratikus színezetű Miklós Béla-kormány, s a működését támogató Ideiglenes Nemzetgyűlés valójában illegitim hatalom volt. Felhatalmazását nem a néptől kapta, hanem a győztesektől, s ennek megfelelően hűbéresként cselekedett. Legfontosabb feladata a fegyverszünet aláírása mellett a háborús bűnösök felkutatása, a háborús bűnök „megtorlása”, a jóvátételként kiszabott anyagi javak biztosítása, valamint a földosztás végrehajtása volt.

A háborús bűnösök utáni hajsza a kriptokommunista Erdei Ferenc parasztpárti belügyminiszter közreműködésével az első megvalósult vállalása volt a Miklós-kormánynak. A népbíróságokat életre keltő 81/1945ME sz. rendelet önmaga tagadja meg a jogszolgáltatás klasszikus fogalmát. Még életbe sem lépett, amikor arra hivatkozva Major Ákos – Kádár János, Sólyom László, Kossa István és Vas Zoltán elvtársak közreműködésével – spárgával akasztat a Mussolini téren (a mai Oktogonon). Cinikus sorsközösség ez a tér névadójával.

Szinte ezzel egy időben nyilasokból, egykori zsidó munkaszolgálatosokból, köztörvényes bűnözőkből és gengszterekből rekrutált NKVD-fiókszerv, a Politikai Rendészeti Osztály (PRO) is megalakult, élén Péter Gáborral (Eisenberger Benjámin). Feladata, hogy fenntartson egy polgárháborús, forradalmi állapotot, amelyben mindenkit rettegésben lehet tartani, aki nem rokonszenvez a kommunistákkal. A PRO gyűjtötte be az épen maradt irattárak, levéltárak, pártközpontok, könyvtárak, bankok anyagait, hogy később felhasználhassa a népbíróságokon, koncepciós perekben, beszervezésekben, megfélemlítéseknél. A Tömpe András által újjászervezett, színtiszta kommunista irányítás alatt álló „demokratikus” rendőrség pedig alig-alig látta el klasszikus rendfenntartó szerepét.

Vorosilov élet és halál ura volt

A dálnoki Miklós Béla vezette kormány majd egyéves regnálása alatt hurcolják el azt a több százezer hadifoglyot, asszonyt, gyermeket, a haláltáborból hazatérő zsidót, papot és régi mozgalmi kommunistát, akik Szibériában és a donbaszi szénbányákban töltötték a következő tíz évet, s akiknek a többsége túl sem élte a megpróbáltatásokat. A Miklós-kormány tehetetlenül nézi végig, ahogy a Vörös Hadsereg zabrál, fosztogat, erőszakoskodik, gyilkol. 1945 elejére, a nélkülözésben teljesen kimerült lakosságot súlyos szén- és élelmiszerhiány fenyegeti, ezrek halnak éhen vagy fagynak meg, miután „felszabadították” őket. Tavaszra a még épen maradt budai villákban „elhagyott” házak bútoraiból rendezkedik be az új politikai elit, Szakasits, Vas, Rákosi, Farkas, Gerő, Révai és a többiek.

Az országban a Vörös Hadseregen kívül a második hatalmi gócpont a Szövetséges Ellenőrző Bizottság. A testület elnöke Vorosilov marsall, a nyugati szövetséges delegáltak lényegesen több időt töltenek különböző bálok és fogadások látogatásával, mint tényleges feladatuk ellátásával. Vorosilov azonban élet és halál ura, hatalma a magyar kormányén messze túltesz. Nem tűri a kritikát, sok esetben a szó szoros értelmében közvetlen utasításokkal irányítja a minisztereket.

A Vörös Hadsereg már 1945 elejétől a kommunista párt presztízsének felépítésén fáradozik. Aki belép a pártba, annak megnyílnak a szovjet raktárak: élelem, ruhanemű, szén, gépkocsi a jutalom a „haladó” eszmék hirdetése fejében. A kommunista párt aktivistái szovjet teherautókon járják az országot és agitálnak, miközben a kormány miniszterei gépkocsihiány miatt mozgásképtelenek. Rákosi már 1945-ben megszervezi a demokratikus pártokba történő infiltrációt, beszivárgást. A párttagság az 1943-as kétezerről 1945 őszére százötvenezerre dagad, köszönhetően a tömeges érdekbelépéseknek. A földosztás nem volt több céljában annál, mint ahogy nevezték: a rendelkezésre álló elkobzott földvagyont egyszerűen, minden koncepció nélkül szétosztogatták a nincstelenek között. Grősz József kalocsai érsek keserűen annyit jegyez meg: mit ér az egész, ha nincs mögötte földreform. A szegényparasztokat becsapták, 1945-ben annyi volt a fontos, hogy mindenki tudja, a kommunisták adták a földet. Tudatos előkészítése volt ez a későbbi kolhozosításnak, a parasztság végső megtörésének.

A lepusztult, kirabolt országban a nép azonban kitartott antikommunista nézetei, de legfőképp hite mellett. Boldog Apor Vilmos győri püspök gyalázatos kivégzését hetekig nem merték a közvélemény elé tárni, félve a népharagtól. Mindszenty József személyében új esztergomi érsek került a magyar katolikusok élére, aki a következő évtizedekben rendíthetetlenségével a kommunizmus elleni harc szimbólumává emelkedett.

Elveszte(gete)tt győzelem

A Miklós-kormány 1945 nyarára elérkezett utolsó feladatához, az eljövendő hatalom legitimálásához, a választások kiírásához. Első körben, kommunista javaslatra, Budapesten tartottak törvényhatósági választást. Rákosiék a külső munkásnegyedek becsatolásával, valamint a szocdem párttal egy platformra helyezkedve várták az elsöprő győzelmet. Noha a kisgazdapárt szinte alig rendelkezett alapszervezetekkel, befolyással Budapesten, a fővárosi lakosság mégis az FKGP-nek szavazott többségi bizalmat. A kommunista párt magába roskadt és elkeseredetten igyekezett megakadályozni a novemberre kiírt nemzetgyűlési választások megtartását. Amikor ez nem sikerült, Vorosilovon keresztül előálltak azzal, hogy legyen közös lista, előre szétosztott tárcákkal. Az FKGP ekkor még ellenállt, s a novemberi választások során megszerezte az 57 százalékos parlamenti többséget. A szavazók döntő többsége a keresztény erkölcsön, hagyományon alapuló, antikommunista, józan és becsületes politikára adta a voksát, amely képes kilábalni a válságból, inflációból, tárgyalni a szovjetekkel, garantálni a személyi és vagyoni biztonságot.

A győzelmet követő mámoros hangulatból kijózanítólag hatott a hír: Tildy Zoltán és Nagy Ferenc Vorosilovval „tárgyalva” beleegyezett egy koalíciós kormány megalakításába, amelyben a belügy a kommunista pártot illeti. Árulás történt, vagy csupán a lehetőségek reális felmérése? Nehéz eldönteni, az viszont a későbbi események tükrében megállapítható, hogy az FKGP ezzel hozzálátott saját sírjának megásásához, és a magyar nép reményeinek szétoszlatásához.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!