Történelemportál

III. András, „az utolsó aranyágacska”

Rovatok: Háttér

III. Andrást egyik bizalmasa, Ákos-nembéli István nádor e szavakkal búcsúztatta: „meghalt András, Magyarország jeles királya, az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának a nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt”. Andrást azonban Magyarországon sem mindenki fogadta el az Árpád-házból származónak, IV. Miklós pápa és I. Rudolf német király pedig IV. (Kun) László 1290-es elhunytával kihaltnak tekintették az Árpád-házat (tegyük hozzá: mindketten politikai érdekből).

Kik voltak III. (Velencei) András felmenői?

II. András 1234-ben vette el harmadik feleségét, egy itáliai nemes lányát, a nála több mint harminc évvel fiatalabb Estei Beatrixet. András halálakor Beatrix bejelentette, hogy gyermeket vár, ám a közel hatvanéves király apaságát többen is kétségbe vonták. Beatrix menekülni kényszerült, István herceg Itáliában született meg, és ott is nevelkedett. Bár anyja hangoztatta, hogy a fiú az Árpádok nemzetségéből származik, Utószülött Istvánt tulajdonképpen semmi sem kötötte Magyarországhoz. Gondterhelt ifjú évei után kétszer nősült, másodszor a gazdag velencei Morosini családba. 1265 táján fia született, akit nagyapja után Andrásnak kereszteltek, és királyi hercegként nevelték.

II. András férfi utódai

András herceg származását illetően felmerülhetnek indokolt kételyek, mindazonáltal sosem lett volna Magyarország királya, ha nem hozható kapcsolatba az Árpád-házzal.

Hogyan lett király?

V. István fiatalon, ereje teljében halt meg. Az egyre erősödő főúri családok (Csákok, Ákosok stb. az egyik oldalon, Kőszegiek, Gutkeledek stb. a másikon) között kiéleződött a verseny a pozíciók elosztásáért. Egy új korszak nyitányaként a tízéves Lászlót a Gutkeledek foglyul ejtették, és ők ültették a trónra: a gyermekkirály a főúri hatalmi játszmák passzív szereplőjévé, bábbá vált. 1274-ben a Kőszegiek házi őrizetébe került, majd miután ellenfeleik, a Csákok kiszabadították, a Kőszegiek maguk mellé vették a trónörököst, László öccsét, a hatéves András herceget. Az államcsínyt (ellenkirály állítását) a Csákok akadályozták meg.

A kis András 1278-ban elhunyt, ekkor terelődött a figyelem Velencei Andrásra, aki a Kőszegiek meghívására és támogatásával Magyarországra érkezett királyjelöltként és trónkövetelőként. Ám egy újabb belpolitikai fordulat hatására hamarosan távozni kényszerült. Az országot belviszályok pusztították ezekben az években, ráadásul 1289-ben Habsburg Albert osztrák és stájer herceg háborút indított a Kőszegiek ellen, és több tucat várat elfoglalt Nyugat-Magyarországon – méghozzá a magyar király beleegyezésével. Ez általános elégedetlenséget szült, és ezúttal Ladomér esztergomi érsek hívta Velencei Andrást.

András herceget Magyarországra hozzák (Képes Krónika, 1358, forrás: Wikipédia)

András herceget Magyarországra hozzák
(Képes Krónika, 1358, forrás: Wikipédia)

A hányatott sorsú IV. Lászlóval 1290 nyarán – talán felbérelt – kun gyilkosok végeztek, utód nélkül szállt a sírba. Különféle jogcímeken többen is követelték a magyar koronát (I. Rudolf német király a fiának, Albert osztrák és stájer hercegnek; II. Károly nápolyi király ugyancsak a fia, Anjou Károly calabriai herceg számára), csakhogy Ladomér érsek már két héttel László halála után megkoronázta Székesfehérváron Andrást a Turul nemzetségből való származás jogán. Mellette szólt az is, hogy nem állt mögötte külföldi hatalom (a főurak így nem látták veszélyeztetve hatalmi törekvéseiket), továbbá a köznemesség és az egyház támogatását is élvezte (akik az anarchia felszámolását remélték tőle). A szertartás után – a magyar királyok közül elsőként – esküt kellett tennie egy kötelességeit számba vevő hitlevélre.

Belviszályok és trónkövetelők

III. András ezüstdénárja András nem sokkal koronázása után összehívott egy országos gyűlést. Az utána kiadott dekrétumban megerősítést nyertek az egyházak jogai és a nemesek kiváltságai, megfogalmazódott az igény a László előtti, 1272. évi állapotok visszaállítására. III. Andrásnak megvoltak a képességei, hogy modern módszerekkel kormányzó, nagy formátumú király legyen, ám a rendiség csíráit mutató, programalkotó gyűlés ellenére a király kénytelen volt a realitásokhoz idomulni, a királyi és az országbárói hatalom már korábban megbillent egyensúlyának helyreállításához nem voltak elégségesek az eszközei.

A külpolitikai helyzet sem kedvezett. IV. Miklós pápa az Árpád-ház kihalásával megürült hűbérnek tartotta Magyarországot, III. Andrást nem ismerte el, IV. László unokaöccsét, Anjou Károlyt koronázta magyar királlyá. Az Anjou-k pedig elkezdtek nagyhűbéri birtokokat adományozni az országbáróknak, ezáltal megelőlegezve a kialakult helyzet megerősítését és elismerését.

1291-ben András sereget gyűjtött, benyomult Ausztriába, és nagyobb összecsapások nélkül meghátrálásra kényszerítette Albert herceget. A megszállt városok felszabadultak, és a Hainburgban megkötött békének volt egy mindkét fél számára előnyös kitétele is: Andrásnak le kellett romboltatnia a Kőszegiek várait. Ezt azonban nem tudta megvalósítani, így tulajdonképpen csak a Kőszegiek újbóli megerősödését érte el, ami fél éven belül visszaütött: az Anjou-udvar ugyanis „felhatalmazta” a Kőszegieket, hogy háborút indítsanak „Magyarország bitorlója” ellen. A lázadás következmények nélküli békekötéssel zárult, Kőszegi Iván kegyelmet kapott. Ő pedig nem volt rest kihasználni a számára kedvező fordulatot, rögtön megtámadta és foglyul ejtette a Budára tartó királyt a kíséretével együtt. A feltételeket ezután már Kőszegi diktálta, és a lázadás után a merényletet is gond nélkül megúszta.

Ajánlott a Történelemportálról
Tévhitek és valóság – Ki volt Könyves Kálmán?

III. András uralkodása azzal telt, hogy hol az egyik, hol a másik hatalmaskodó báró várait ostromolta. Mivel egymás ellen használta a főurakat, többnyire sikerrel hadakozott, de mindig megbocsátott a legyőzöttnek, akiben leendő szövetségesét látta. Így aztán a király az oligarchák hatalmi harcainak szereplőjévé vált.

Talán mégsem lett volna eredménytelen az elnyúló küzdelem, 1300-ban már-már megszilárdulni látszott a királyi hatalom helyzete. Történt azonban még valami ebben az évben. Az ország földjére lépett az időközben elhunyt Anjou Károly fia, a még csak tizenkét éves Caroberto, avagy Károly Róbert. András sikerrel szembeszállhatott volna vele (illetve támogatóival), de nem tartott tőle.

Hamvába holt konszolidációs kísérlet

Az események ezután igen gyorsan rossz irányt vettek. 1300 végén Budán elhunyt Morosini Tomasina, az anyakirályné, III. András egyik fő támasza. Néhány héttel később, 1301. január 14-én váratlanul meghalt András is, aki ekkor harminchat éves lehetett. Mindkettejük esetében mérgezést emlegettek. Ezzel férfi ágon végleg kihalt az Árpád-ház.

Az Andrást ellenző, kisebb pártnak már volt jelöltje a trónra Károly Róbert személyében, őt támogatta a Szentszék és a Habsburgok is. Ladomér érsek 1298-as haláláig András fontos szövetségese volt, aki a pápa ellenében is kiállt a király mellett. Utódja, Gergely azonban a pápa érdekeit képviselte, és a nemesek egy kisebb csoportja által támogatva egy alkalmi koronával 1301 májusában Esztergomban megkoronázta Károly Róbertet, V. István dédunokáját.

A nemesek nagy többsége és úgy általában az ország közvéleménye nem ismerte el Károly Róbertet. II. Vencel cseh–lengyel király Vencel nevű fiát, III. András egyetlen gyermekének, Erzsébetnek a jegyesét látták volna a trónon, akit augusztusban Fehérvárott János kalocsai érsek koronázott meg a Szent Koronával.

Tényleges hatalma azonban egyik királynak sem volt. A már csaknem felszámolt feudális anarchia további évtizedekig húzódott, a királyi hatalmat csak az 1320-as években tudta megszilárdítani az 1310-ben törvényes uralkodóvá vált Károly Róbert.

Irodalom
Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. Bp., 2003, Corvina.
Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 2002, Osiris.
A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!