Ismerje meg a horvát történelem, kultúra és tudomány kiválóságait! (Rövid összeállításunk természetesen nem a teljesség igényével készült, ezért nem szerepelenek benne például a Zrínyiek vagy Jelačić bán sem.)

Marko Marulić (1450–1524) raguzai reneszánsz humanista költő, horvát nyelvű fő műve az 1521-es Judita. Latin nyelvű, moralizáló alkotásai Európa-szerte ismertté váltak, számos fordításuk született. Itt látható arcképe az 500 kunás bankjegyről származik.

Ivan Gundulić (1589–1638) a híres raguzai költészet legnagyobb alakja. Munkái az ellenreformáció jegyeit viselik magukon, jellemző rájuk a vallásos buzgalom. Fő műve a húsz énekből álló Osman című elbeszélő költemény. Gundulić meghatározó hatással volt a horvát irodalmi nyelvre.

Ruđer Bošković (1711–1787) raguzai születésű jezsuita fizikus, asztronómus, teológus, filozófus, költő – egy szóval polihisztor. 14-15 éves korától a római Sant’Andrea delle Fratte diákja, később matematikaprofesszora volt (mivel élete javát Itáliában töltötte, anyai ágon pedig olasz gyökerekkel rendelkezik, az olaszok olaszként tartják számon). Már fiatalon nevet szerzett a Nap egyenlítőjének és forgási periódusának meghatározásával. Jelentős csillagászati és fizikai témájú értekezéseket publikált. 1758-ban Velencében megjelent atomelméleti tanulmánya később nagy figyelmet kapott, matematikai leírása nemcsak első a témakörben, de messze megelőzte korát.

Ivan Mažuranić (1814–1890) költő, nyelvész, politikus, a legnagyobb horvát államférfiak egyike. Zágrábban, majd Szombathelyen tanult. Legjelentősebb irodalmi alkotása az 1845-ös Csengics Szmail aga halála című eposz. A horvát nyelvújítás fontos alakja, 40 ezer szavas német–horvát szótárában számos új kifejezés szerepel, amelyek a horvát nyelv részévé váltak. Nevéhez fűződik a modern horvát igazságszolgáltatási rendszer létrehozása. 1872–1873-ban a szábor elnöke, 1873-tól 1880-ig horvát bán.

Ante Starčević (1823–1896) filozófus, politikus, a „horvátok atyja”. Zenggben és Pesten teológiát tanult. 1861-től haláláig a szábor tagja, a függetlenségért küzdő Jogpárt alapítója, híressé vált jelmondata: „sem Béccsel, sem Pesttel”. Idősebb korában, felismerve a nagyszerb törekvéseket, a délszláv egységet is ellenezte.

Ema Pukšec (1834–1889), más néven Ilma de Murska, híres szoprán, a „horvát csalogány”. Firenzei debütálását követően leginkább a bécsi és a londoni operában lépett fel. Legnagyobbra értékelt alakításait Mozart Varázsfuvolájában az Éj Királynője és Donizetti Lammermoori Luciájában Lucia szerepében nyújtotta.

Svetozar Boroević (1856–1920) cs. és kir. tábornagy, az első világháború egyik legjobb védelmi stratégája. 1872-től a horvát honvédség tizedese, 1897-ben már ezredes. Az első világháborúban a keleti hadszíntéren a cs. és kir. 3. hadsereg parancsnoka volt, 1915. májusban átvette a keletről az Isonzóhoz irányított 5. hadsereg irányítását. 1917. augusztustól az olasz front általános parancsnoka. 1918. február 1-jén tábornagyi rangot kapott. 1918 végén nem üdvözölte az új állam, a Szerb–Horvát–Szlovén (SHS) Királyság létrejöttét, így Ausztriába költözött, nem sokkal később Bécsben temették el.

Andrija Mohorovičić (1857–1936) meteorológus, geofizikus. 1909-ben elsőként mutatta ki a földkéreg és a földköpeny közötti határfelületet, a később róla elnevezett Mohorovičić-diszkontinuitást (röviden: „Moho”). A modern szeizmológia megalapozója.

Maximilian Njegovan (1858–1930) tengernagy, a cs. és kir. Haditengerészet parancsnoka 1917. februártól 1918. februárig (ekkor Horthy Miklós ellentengernagy váltotta e poszton).

Stjepan Radić (1871–1928) politikus, a Horvát Parasztpárt alapító elnöke. Az SHS Királyság idején szenvedélyesen küzdött a szerb hegemónia ellen. 1928. június 20-án egy montenegrói szerb képviselő lövöldözésbe kezdett egy parlamenti vita során, öt horvát képviselőt meglőtt, ketten azonnal meghaltak. Néhány héttel később Stjepan Radić is belehalt sérülésébe. Az ámokfutás végzetesen elidegenítette egymástól a horvátokat és a szerbeket. (A lövöldözőt később házi őrizetre ítélték, majd ezt is feloldották.) A politikai krízist a király diktatúra bevezetésével próbálta kezelni, I. Sándor átstrukturálta az országot, nevét Jugoszláv Királyságra változtatta.

Ivan Meštrović (1883–1962) világhírű szobrász. Első kiállítására a bécsi szecessziós csoporttal közösen került sor 1905-ben. 1908-ban Párizsba költözött, szobraival nemzetközi elismerést szerzett. 1911-től a klasszikus görög szobrászatot tanulmányozta Rómában. 1922-ben Zágrábban telepedett le. 1941-ben az usztasa bebörtönözte, pápai közbenjárásra szabadult és távozott az országból. A Tito-kormányzattal is szembekerült, s nem költözött vissza Jugoszláviába többé, az Egyesült Államokban telepedett le, ott is halt meg. Világszerte mintegy 50 emlékmű fűződik a nevéhez, csaknem 200 szobra a spliti Meštrović-galériában tekinthető meg.

Lavoslav Ružička (1887–1976) a szerves kémia professzora, Nobel-díjas (1939). Vukováron született, a középiskolát Eszéken végezte. Tanulmányait a Német Császárságban folytatta, 1910-ben doktori címet szerzett, tanárai közül Fritz Haber és Hermann Staudinger vegyészek későbbi Nobel-díjasok. Zürichben Staudinger asszisztenseként természetes szerves vegyületek, elsősorban a terpének kémiájával foglakozott. Később zürichi laboratóriuma nemi hormonok szintézisével tett szert világhírnévre.

Miroslav Krleža (1893–1981) horvát író. Zágrábban született, a pécsi hadapródiskola után a budapesti Ludovika Akadémiát végezte. Szerbiába szökése, majd visszatoloncolása után közkatonaként sorozták be a cs. és kir. Hadseregbe. A magyar nyelv mellett a magyar irodalmat is kitűnően ismerte, sőt a budapesti kávéházakból a magyar írókat, költőket is. Ady Endre költészete mellett nagy hatással voltak rá a radikális szabadkőművesek eszméi. Az SHS királyságban már elismert költő, író. A kommunista párt tagja 1939-es kizárásáig, de 1945 után maga Tito állt ki mellette. Fő művei közé tartozik a Petrica Kerempuh balladái című verssorozat és a horvát polgárságot bemutató Glembay-ciklus. (Ajánlott: az OSZK 2011-es Krleža-kiállítása online.)

Dragutin Tadijanović (1905–2007) az egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású 20. századi horvát költő, a „Bárd”. Műveit több mint húsz nyelvre fordították le, a csaknem 102 évet megért költő versein generációk nevelkedtek Horvátországban.

Vladimir Prelog (1906–1998) a szerves kémia professzora, Nobel-díjas (1975). Zágrábban és Eszéken járt gimnáziumba, Prágában szerzett vegyészmérnöki diplomát, és ott is doktorált. Mivel az akadémiai szférában akart dolgozni, s erre Prágában nem volt lehetősége, Zágrábban kezdett tanítani. Kutatási eredményei ismertté tették a zágrábi egyetem nevét a világban. 1941-ben Lavoslav Ružička segítségével Zürichben helyezkedett el, később az ő laboratóriumát irányította. Alkaloidokkal végzett kísérletei számos antibiotikum felfedezéséhez vezettek, emellett jelentősen hozzájárultak a sztereokémia fejlődéséhez, amit 1975-ben Nobel-díjjal ismertek el.