Giacomo Puccini, a 20. század egyik legismertebb olasz zeneszerzője alapos ember hírében állott, gyakran személyesen felügyelte, miként viszik színre műveit. Így jutott el Budapestre is, ahol érdeklődve tanulmányozta a magyar kultúrát, és szívélyes barátságot kötött a magyar zenei élet képviselőivel. A zeneszerző többször is megfordult hazánkban, például 1906-ban, amikor részt vett leghíresebb operájának, a Pillangókisasszonynak a színpadra állításában.
m. kir. Operaház
Alig egy évvel azután, hogy Puccini első komoly sikerét elérte a Manon Lescaut-val, Magyarországon is bemutatták a szerelmi tragédiát feldolgozó operát (részlet az operából itt: Oh, sarò la più bella [Maria Callas és Giuseppe Di Stefano, 1957]). 1894. április 14-én, egy hónappal a premiert követően különleges vendég érkezéséről tudósított a Pesti Napló.
„Puccini, a Manon Lescaut hírneves szerzője, aki Mascagnival és Leoncavalloval osztozik a dicsőségben és a magas honoráriumokban, táviratban értesítette Nikisch Artúrt, az Operaház igazgatóját, hogy szombaton Budapestre érkezik, és jelen lesz az Operában, a Manon Lescaut előadásán. Puccini társaságában ellátogat hozzánk Ricordi, a híres zeneműkiadó is, Sonzogno irigyelt vetélytársa, aki csak az imént csábította magához Mascagnit.”
A zeneszerző és zeneműkiadó unokatestvére, Giulio Ricordi, a közönség üdvrivalgása között érkeztek a magyar fővárosba, és még aznap este részt vettek az Operaházban Wagner Walkürjének előadásán.
„Az Operaház mai Walkür előadását kiválóan érdekessé tette az, hogy Puccini, a hírneves olasz zeneköltő Nikisch igazgató páholyából hallgatta végig Wagner hatalmas zenedrámáját – tudósított a Pesti Napló. – Rendkívül kedvezően nyilatkozott a valóban szép előadás felől, amely szerinte európai nívón álló. Tipikus olasz jelenség, barna hajzattal, s arcbőrrel, eleven mozgású, s szénfekete szeméből déli tűz, s szenvedélyesség lövell szét. (…) Közreműködők, s a zenekar egyaránt kitettek magukért, s fényesen igazolták Operánk jó hírnevét az idegen zeneköltő előtt. (…) Puccini felvonások közben külön is kifejezte a szereplőknek elismerését.”
Nagy izgalom övezte a másnap estét is, hiszen akkor játszották a Manon Lescaut-t szerzője jelenlétében. A közönség lelkesen fogadta Puccinit, már az előadás elején ováció köszöntötte.
„A költői hangulatokban gazdag, finom opera előadásról-előadásra jobban tetszik, de a szerző személyes jelenléte a hatást még nagyobbra fokozta – írta a tudósító. – Nyílt jelenetekben is minduntalan kitört a zajos taps.”
Giacomo Puccini (1858–1924)
Az első felvonás után hatszor, a második után nyolcszor, a harmadik után tízszer hívták ki Puccinit a színpadra, aki lelkesen gratulált mind Nikisch Artúrnak, mind a zenészeknek és énekeseknek. A címszerepet aznap este Ábrányiné Wein Margit játszotta, aki nagy hatással volt a hölgyek felé mindig kitüntetett figyelemmel forduló zeneszerzőre. Puccini így hízelgett: tíz kitűnő énekesnőtől hallotta Manon-t, de több szívvel, több bájjal, több művészettel egyikük sem énekelte és játszotta ezt a szerepet. Nagyrabecsülése jeléül az énekesnőt dedikált képpel ajándékozta meg a szerző: „Giacomo Puccini, hálás csodálója a kitűnő és szép Manonnak, teljes szívéből mond üdvözletet és köszönetet.”
Előadás után a Reutter-vendéglőben adtak díszvacsorát a vendég tiszteletére, ahol a főszereplő férje, Ábrányi Emil újságíró a napi politikát sem mellőzve (alig két héttel az előadás előtt temették Kossuth Lajost) méltatta Puccinit.
„Az olasz és a magyar nemzet közt – úgymond – állandó és elválaszthatatlan barátság áll fönn. Ezt a barátságot költők, művészek és szabadságharcosok már régen megkötötték, mielőtt a politikusok a hármas szövetséget létrehozták volna. A barátság e nemes kötelékeit csak erősítheti, ha időnként azok találkoznak és fognak kezet egymással, akik éppoly nagyra tartják a művészetben a szépet, mint a nemzeti életben a szabadságot.”
Puccini Ábrányi tósztjából nem sokat értett, de megérezte a sugárzó szimpátiát. A vendégek éjféltájban az Operaház kávézójába vonultak, ahol Puccini azt kívánta, szívesen megismerkedne a cigányzenével. A felsorakozott cigányzenekar ezután magyar nótákat, végül a Rákóczi-indulót húzta, s a tudósító szerint „Puccini a Rákóczi-indulót úgy énekelte, mint egy kuruc.” A zeneszerző természetesen azt is elárulta, honnan ismeri az indulót: ifjúkorában gyakran énekelgették együtt barátjával, Pietro Mascagnival, igaz, Berlioz feldolgozásában. Puccini másnap utazott el, városnézés és a kultúra képviselőivel való találkozás után.
Puccini tizenkét évvel később, a Pillangókisasszony budapesti premierjének alkalmából látogatta meg újra hazánkat. Külön kívánsága volt, hogy részt szeretne venni a darab színpadra állításában, ezért már két héttel a bemutató előtt megérkezett Budapestre. Kerner István karmester azonban nem vette jó néven, hogy a mester folyton kemény kritikákat mond a próbákon, sokszor változtat elképzelésein, akadályozva a haladást, ezért tapintatosan arra kérte, ne vegyen részt az előkészítésben. A Pillangókisasszony nagy sikert aratott a magyar közönség körében. A bemutatót díszvacsora követte a Hungária Szállóban, ahol különleges ételekkel köszöntötték a zeneszerzőt, többek között „Tosca módra” készített „porhanyóssal”, és „Butterfly” módra készített „jegecedett bombával.” A zeneszerzőnek azonban – el nem ítélhetően – nem a szívélyes fogadtatás, hanem a Pillangókisasszonyt alakító énekesnő, Szamosi Elza személye okozott maradandó élményt.
Puccini továbbra is kapcsolatban maradt a budapesti Operaházzal. Amellett, hogy a zenei élet számos jeles alakjával levelezett, egy évtizeddel később újra ellátogatott Magyarországra, hogy részt vegyen „western operája”, A Nyugat lánya bemutatóján. A főszerepet ekkor is Szamosi Elza játszotta. Valószínűleg nemcsak a pezsgő zenei élet miatt volt visszatérő látogatója hazánknak Giacomo Puccini.