Történelemportál

Elhunyt Hornyik Miklós

Rovatok: Gyász

Február 12-én, életének 68. évében hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Hornyik Miklós író, újságíró, kritikus, szerkesztő, irodalomtörténész.

HORNYIK MIKLÓS
1944-2012

Hornyik Miklós 1944-ben született Újvidéken. 1966-ban tanári oklevelet szerzett az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén, 1978-ban az irodalomtudomány magisztere lett. Hornyik már az egyetemi évei alatt a Magyar Szó munkatársa volt, 1968-tól a Képes Ifjúság, 1975-től az Újvidéki Televízió, 1981-től a Hungarológiai Közlemények szerkesztője.

Baráti kapcsolatban állt a XX. század legrangosabb magyar íróival, így mások mellett Ottlik Gézával, Németh Lászlóval, Illyés Gyulával, Déry Tiborral. 1991-ben települt át Magyarországra. A Dunatáj Intézet munkatársa lett. 1992-1993 között a Világszövetség főszerkesztője. 1993-1997 között a Magyar Televízió munkatársa volt. Haláláig aktív közéleti-kulturális közéleti szerepe mellett szerkesztőként, íróként tevékenykedett. A Határsértés és a Meghasonlásunk története című munkáiban megírta a Trianon utáni Délvidék művelődéstörténetét, Dél-Bácska magyar életének, értékeinek pusztulását. Hornyik Miklós utoljára tavaly publikált két kötetet Széttagolt ország, illetve Scott kapitány utolsó feljegyzése címmel. Az idei évben jelenik meg Honlap magamról című könyve, amelynek kiadását már nem érhette meg.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!