Történelemportál

Térfotó: hamarosan kész a gödöllői uniós helyszín

Rovatok: Műemlék

Sokan kételkedtek augusztus végén, amikor elkezdődött a gödöllői kastély lovardájának és barokk istállójának felújítása, hogy készen lehetnek-e a decemberi határidőre. Már az átadás küszöbén járnak – írja a műemlékem.hu magazin.

gödöllői kastély

„Körülbelül egy hónapja nyugodtam meg, hogy tartani tudjuk a tervezett határidőket. December 15-én kell a kivitelezőnek átadnia a lovarda és a barokk istálló megújított tereit, s úgy tűnik, nagyon jól haladnak” – mondta el a műemlékem.hu-nak Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatóhelyettese. „A belső terek nagy részét már rákapcsolták a kastély fűtés-rendszerére, több helyütt már a burkolások végső fázisa zajlik” – tette hozzá.

Mint arról már beszámoltunk, a lovarda és a barokk istálló összesen 1635 négyzetméterét augusztus 30-án vette át a kivitelező. A rendkívül szoros határidőt az indokolta, hogy a kastély lesz a helyszíne 2011 januárjától a fél évig tartó magyar uniós elnökség idején a nemzetközi szintű tárgyalásoknak. Vagyis nem csupán műemléki felújításra került és kerül sor, hanem a tereket a különböző delegációk munkájára is alkalmassá kellett tenni. Ezzel párhozamosan a külső homlokzati felújításokra, a kert egy részének rendezésére is sor került, a lovarda fő megközelítési irányából füvesítették az udvart, jelenleg már a díszkőburkolat lerakása folyik.

gödöllői kastély„Elsősorban a lovarda fog majd hatalmas konferencia-teremként szolgálni, ám a nyáron átadott Rudolf- és Gizella-szárnyban is helyet kapnak a tárgyalók, illetve a személyzetük. Erre azért van szükség, mert alkalmanként több száz ember fog egyszerre dolgozni a kastélyban” – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Az eddigi tervek szerint körülbelül húsz alkalommal kerül majd sor miniszteri szintű találkozókra a kastélyban, s ezek átlagosan két naposak lesznek. Vagyis összesen mintegy negyven napon nem lesz látogatható a műemlék. Az időpontokról a kastély honlapján adnak majd tájékoztatást az elkövetkező hetekben. A konferenciák napjain a kastély állandó kiállítása továbbra is nyitva lesz az uniós elnökség fél éve alatt a látogatók előtt.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!