Történelemportál

Pillanatkép Magyarországról

Rovatok: Kordokumentum

Magyarország természeti, társadalmi és gazdasági helyzetét bemutató hiánypótló atlasz jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének kiadásában.

Az MTA épülete - itt mutatták be a hiánypótló művet

Az MTA épülete - itt mutatták be a hiánypótló művet

Pótolhatatlan kiadvány született, amit reményünk szerint széles körben, haszonnal forgatnak majd – nyitotta meg a Maps In Hungary (Magyarország térképekben) című könyv bemutatóját Németh Tamás, az MTA főtitkára. Hozzátette, bolygónk véges, erőforrásaink végesek, és minden olyan kiadvány, amely ehhez a problémakörhöz hátteret nyújt, forrásértékű. A hazánk természeti, társadalmi és gazdasági jelen állapotát bemutató angol nyelvű atlasz az Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének kiadványa, amely Schweitzer Ferenc intézet igazgató és Kocsis Károly igazgatóhelyettes szerkesztésében jelent meg.

A rendszerváltás huszadik, az ország NATO-taggá válásának 10. és EU csatlakozásának ötödik évfordulójára megjelent Hungary in Maps az atlasz és szakkönyv sajátos keveréke, amely átfogó, részletekre kiterjedő képet nyújt a mai Magyarországról. 172 színes térkép és ábra, valamint 52 táblázat mellett magyarázó szövegrészek teszik teljessé a kiadványt, amely az MTA anyagi és erkölcsi támogatásával öt éve elindított atlasz-sorozat legfiatalabb tagja. „Ez a könyv Magyarország térképekbe burkolt névjegykártyája lehet” – fejezte ki a szerzők nem titkolt szándékát Kocsis Károly szerkesztő, aki a látványos térképekből válogatva mutatta be a kiadványt. Az atlasz egyrészt széleskörű információforrás az angolul tudó és tájékozódó érdeklődőknek, másrészt pillanatfelvétel az országot érintő kihívásokról a nemzetközi tudományos közösség számára.

Az olvasó többek között a természeti kockázatokkal, a földrengés-gócok elhelyezkedésével, a természeti környezet megőrzésének mai helyzetével, a társadalom elöregedésével, a népességcsökkenéssel, a munkanélküliség növekedésével, az elvárosiasodással, a piacgazdaság vitatott gazdasági és társadalmi következményeivel, a privatizáció vagy az energia ellátás lehetséges problémáival találkozhat az atlasz lapjain. A kiadvány jelentősen hozzájárul a honismeret, nemzetismeret és szomszédság ismeret bővítéséhez is. Egyben általános tájékoztatást nyújt Magyarország világban elfoglalt helyéről.

A szerzők remélik, hogy minél több hazánk iránt érdeklődő személy, intézmény vagy vállalat kezébe eljut könyvük. „Azt szeretnénk, ha az atlasz valamennyi külföldi állam magyar nagykövetségéhez eljutna” – zárta bemutatóját Kocsis Károly, egyben az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetének nevében szándékát fejezte ki a sorozat folytatására, amelyhez a jelenlegi atlasz kiváló előtanulmányként szolgál. A 211 oldalas könyv a Földrajztudományi Kutató Intézet könyvtárában vásárolható meg.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!