Történelemportál

Lassan kész a Széchenyi tér Pécsett

Rovatok: Műemlék

Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.

A pécsi Széchenyi-tér (fotó: MTI)

A pécsi Széchenyi-tér (fotó: MTI)

A Közterek és parkok újjáélesztése projekt célja, hogy a városi köztereket megújult formában adja vissza a pécsieknek, így az érintett területek alkalmasak lesznek közösségi célú rendezvények, akár nagyobb szabású kulturális, művészeti események megtartására is.

A felújítások során megújul a Széchenyi tér is. Az egyik nagyon fontos változást az jelenti, hogy az átalakítás után megváltozik a tér közlekedési rendje, s így a felszabadított felületek helyén tágas, gyalogosok számára kedvelt, használható területek jönnek létre. A tér körüljárhatósága azonban továbbra is megmarad és alkalmas lesz az autóbusz-közlekedésre.

A felújítások természetesen más előnyökkel is járnak: a Városháza előtti területen megszűnik a parkoló, helyette térplasztikaszerűen megjelenő vizes funkcióval is rendelkező felületet alakítanak ki. Emellett csobogók, szökőkutak illetve utcabútorok, padok, szemetesek, növények színesítik, gazdagítják majd a megújult főteret. A Széchenyi térbe torkolló Irgalmasok utcája a korzózás, a vásárlás, a nézelődés színterévé válik majd a Ferencesek utcájához hasonlóan.

A Széchenyi tér kivitelezése a tervek szerint és rendben halad, több tucat ember reggeltől késő estig dolgozik a helyszínen azért, hogy a pécsiek minél előtt birtokba vehessék a megújult főteret. A gránitburkolat lerakását már több helyen elkezdték, hamarosan elkészül a Dzsámi előtti új lépcsősor, a Városháza előtti szökőkút gépészete, illetve a Városháza előtti növényágyás is. A hivatal előtt azért helyeztek el betonkazettákat, hogy az oda szánt cserjék gyökere évtizedek alatt ne rongálhassa meg, ne emelhesse meg a burkolatot. Állandó helyet kap a jövőben a Mindenki Karácsonyfája, amelyet egy erre a célra kialakított betonpányvában helyeznek el, de emellett a biztonsági előírásoknak megfelelően további pányvák támasztják ki majd a szeretetet jelképező fát. A tér kivitelezője vállalta a Hunyadi és a Szentháromság-szobor tisztítását is.

Pécs Megyei Jogú Város vezetése és a Pécs2010 Menedzsmentközpont ezúton is köszöni a lakosság türelmét a felújításokkal járó közlekedési nehézségek miatt. Ezzel kapcsolatban két fontos újdonság, hogy lezárták a Városháza előtti területet, de a tervek szerint jövő hét végén megnyitják a tér keleti oldalát a gyalogos közlekedés előtt. Az autósoknak jó hír, hogy egy-két héten belül újra lehet közlekedni a Hunyadi út irányából a Mária utca felé.

A kivitelező szerződés szerint 2010. január 28-ára vállalta a Pécs város központja nevű projekt befejezését, ez a Széchenyi tér mellett magában foglalja, a Hunyadi út, a Megye köz, a Szepessy Ignác utca, az Irgalmasok utcája, a Kossuth és a Hal tér megújítását is. Ez utóbbi kivitelezése jövő év elején kezdődik el a helybeli lakók és az üzlettulajdonosok kérésére, valamint a karácsonyi és a szilveszteri ünnep, illetve a január 10-i Európa Kulturális Fővárosa évadnyitó ünnepség zavartalansága miatt.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!