Történelemportál

Merre tart a magyar őstörténet-kutatás? – Bíró András Zsolt írása a Magyar Nemzetben

A rendszerváltás után huszonöt évvel már jogos társadalmi igénnyé vált a magyar eredetkérdéssel kapcsolatban a modern tudományosságnak is megfelelő, a természettudományok egzakt és számos új eredményével is összhangba hozható, korszerű, magyar őstörténeti modell összeállítása a valós őstörténeti kutatások alapján.

Bíró András Zsolt

Bíró András Zsolt

Minden nagyobb létszámú, mai kort megélt népnek (egyébként a mára már „eltűnt” népek többségének is) egyrészt összetett az eredete, másrészt pedig folyamatosan változott a jellege saját történetének egymást követő időszakaiban. Az őstörténeti kutatások szempontjából fontos elkülöníteni (bár társadalomfejlődési szempontból erősen összefüggenek) a nép (etnikum), a nyelv és a nemzet fogalmakat, valamint függetleníteni a népek kialakulásának és történetének (genetikai, nyelvi és kulturális) folyamatait a történelem színpadán játszott politikai szerepüktől.

A különböző tudományágak közül a történelemtudomány és legtöbb esetben az ehhez kapcsolódó őstörténeti kutatások vannak leginkább érzelmi szálakkal átszőve, valamint leginkább átpolitizálva. Ez talán érthető, hiszen minden nép, közösség és politikai platform is próbálja a számára leghasznosabbnak vélt változatot támogatni. Nálunk talán az általános európai helyzethez képest is nagyobb ellentét van a különböző történelmi események megítélése kapcsán. Ez főleg a magyarság nemzeti ébredésének és még a Habsburg-birodalom fennállásának idején elindult polgárosodásának ellentmondásos és sajátos folyamataiban is gyökeredzik. Mindezek mellett különlegesen megosztott a társadalom a magyarság eredetével kapcsolatos különböző vélekedések megítélésében. Az eredetkérdéssel és a magyar őstörténettel kapcsolatos érezhető bizonytalanság már a közoktatás ide vonatkozó tekintélyét is kezdi aláásni. Ezért a laikusok (és néha nem laikusok szándékos tevékenysége) által létrehozott dilettáns „elméletek” is rendkívüli népszerűségre tudnak szert tenni, és kártékony hatást kifejteni a magyar közgondolkodásban.

Mindennek több oka is van, ám az egyik legalapvetőbb tényező (a mindenhol megfigyelhető általános szkepticizmuson és a laikus szenzációhajhászáson túlmenően) éppen az, hogy tudományos szempontból sincs megnyugtatóan tisztázva a magyar eredet kérdése és annak megközelítési módjai sem. Ezen a ponton két alapvető kérdés is felmerül, méghozzá a korai érintkezés vagy közös ősök kimutathatóságának problematikája az őstörténeti modellekben. Valamint, hogy milyen módon tesszük fel az eredet kérdéseit.

Az egyik kérdés az, hogy természetesen egy nép (etnikum) kialakulása és nyelvének eredete két külön dolog, azonban teljes mértékben nem lehet külön választani. Abban az esetben viszont, ha teljesen függetlenítjük egymástól ezt a két kérdést, további kérdések sora merül fel. Hol (milyen régiókban) alakult ki a magyar népesség (és döntően milyen komponensekből), valamint hol és milyen módon jutott az általa ma is beszélt nyelvéhez (illetve annak korabeli formájához)? Ez a nyelv hol alakult ki, kik voltak a korai beszélői? Ezen túlmenően, ha nem ez volt az eredeti nyelve, akkor milyen nyelvet beszélt e nyelvcsere előtt? Amennyiben meg nem volt nyelvcsere (és ez tűnik valószínűbbnek), milyen módon alakulhatott át ennyire a magyar nyelvet hordozó népesség (már a honfoglalás időszakára is), hogy sem antropológiailag, sem pedig genetikailag nem mutatható ki számottevő hasonlóság a finnugor nyelveket beszélő egyik néppel sem. Még a legközelebbi nyelvi rokonnak tartott obi ugor (nyelvészeti műszó a hantik és manysik közös elnevezése céljából) népességekkel kimutatható valamely csekély mértékű genetikai kapcsolat (több, mint a többi finnugor népességgel), azonban ez ahhoz messze nem elegendő, hogy közös eredetről lehessen beszélni genetikai értelemben, és inkább csak egy korai érintkezést feltételez. Az obi ugorok és a magyarok között lévő összefüggésnél nagyságrenddel nagyobb a magyarság és a részben iráni hatásokat is mutató némely törökségi nép között fennálló kapcsolat. Az antropológiai kutatások (ezen belül különösen a kraniológiai, vagyis koponyatani elemzések), amelyek a honfoglaló magyarság embertani struktúráját elemzik, mára már több mint ötszáz mérhető, részben ép koponyalelet alapján kimutatták azt, hogy a különböző europo-mongolid formák jelentős szerepet játszottak ennek a népességnek a kialakításában. Ugyanakkor az is megmutatkozott, hogy ennek a formakörnek a mongolid komponensei nem az Ural-vidék és nem is nyugat- szibériai mongoloid formákból erednek, hanem egy másik típusú, hosszabb érintkezés nyomán kialakult, döntően Közép-Ázsiában kiformálódott europo-mongolid típusból vezethetők le. A modern antropológia a bizonyos komponensek elkülönítésére és a különböző új típusok megjelenésének időrendjére is tud támpontokat adni – amikor elegendő lelet áll rendelkezésre egy adott régióból.

Az őstörténeti folyamatok modellezésének (elvárható) eredményességét befolyásoló tényezők közül az egyik legjelentősebb az idő faktor. A nyelvek a különböző külső (idegen nyelvek hatásai) és belső (önmagában a nyelvek saját belső fejlődésük révén bekövetkező) hatások révén viszonylag gyorsan változnak, illetve akár ki is cserélődhetnek akár egy- két generáción belül is egy nyelvváltással. Ráadásul, ha ez írott forrásokban nem követhető nyomon, vagy az írásbeliség előtti időkben játszódott le, akkor ennek akár semmilyen nyoma nem marad fenn. Ettől eltérően viszont a jelentősebb létszámú (huzamosabb ideje együtt élő vagy genetikai kapcsolatban lévő) népességek genetikai és antropológiai jellegei sokkal lassabban változnak, és ha megfelelő mennyiségű lelet áll rendelkezésre, akkor ezek a változások – vagy legalábbis annak tendenciái – is nyomon követhetőek, bizonyos mértékig. Ahogy haladunk visszafelé az időben, úgy fogynak a támpontok (történeti források, nyelvemlékek) a népek eredeztetésének bölcsészeti megközelítésű vizsgálatában, és miután elérkezünk az írásbeliség előtti idők történéseihez, elfogynak a fogódzók. Ezen időszakok történéseire vonatkozóan a nyelvészet néma, csak közvetett és viszonylag sok hipotetikus elemet tartalmazó módon következtethet. Jó példa erre a nyelvészek által a mai (különböző) finnugor nyelvek szókincsét felhasználó és visszavetítések sorozatát alkalmazva megalkotott ”uráli ősnyelv”. Ezzel kapcsolatban viszont azt is érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi évek genetikai kutatásai (Y–kromoszóma analízisek) megmutatták a hanti és manysi populációkkal kapcsolatban, hogy több mint valószínű, Belső Ázsia és Szibéria távolabbi vidékeiről (Bajkál-vidék, Szaján–vidék) vándoroltak mai szállásterületeikre. Tehát a sok ezer évvel ezelőtti időszakokban nem is tartózkodtak az Urál vidéken. Ahogy haladunk visszafelé a múltban, természettudományos vizsgálódások esetén is egyre fogynak a rendelkezésre álló leletek (így valamelyest csökken az abból levonható következtetések ereje), azonban itt nem tűnnek el a támpontok a nyelvi emlékek megszűnésével. Továbbá az ezen időszakokból előkerülő leletek ugyanúgy közvetlenül vizsgálhatóak és ugyanazokkal az egzakt módszerekkel, mint a későbbi időszakok leletei, csak az adatok csökkenő mennyisége okoz nehézséget.

A tudományos kutatások egyre több és pontosabb eredményeinek kiértékelése mindinkább azt vetíti elő, hogy előbb utóbb szükségessé válik a főképp nyelvészeti elképzelések mentén – sok esetben még a XIX. század módszertanát tükröző és már nyelvészetileg is elavult modellek alapján – alkotott elméletek átgondolása, aktuálissá vált, minden valódi, idevonatkozó tudományos eredmény és szakmailag értékelhető adat figyelembevételével.

Általában a tudományos módszerek mentén való kutatások alapjaiban minden szakember egyetért, mégis kialakult egy sajátos helyzet a magyar eredetkutatás szférájában.

Az őstörténeti elméletek bemutatásával kapcsolatban régóta érzékelhető, hogy nagyon kis mértékben érvényesül az interdiszciplinaritás, és a nyelvészeti kutatások sokszorosan túlreprezentáltak a természettudományokkal szemben. A helyzet a valóságban korántsem úgy fest, mint ahogy azt Vásáry István nyelvész professzor felvázolta az e lap hasábjain megjelentetett írásában (Múltunk kacatjai, MN Magazin, 2015.02.28.), amikor arra utalt, hogy a magyarság eredeztetése kapcsán már általánossá vált szakmai körökben a magyarság finnugor eredeztetése, és e mentén szakmai konszenzus lenne, amelyet mára már csak a dilettánsok vitatnak.

Vásáry István

Vásáry István

Az talán lehetséges, hogy a hazai nyelvészek között sikerült egy ilyen konszenzust létrehozni a hipotézisek mentén, ugyanakkor ezt a témát elfogulatlanul kutató külföldi nyelvészek némelyikét nem győzte meg. Lásd például Angela Marcantonio nemzetközileg elismert olasz nyelvész professzor asszony munkásságát, aki azt sem fogadja el, hogy egyáltalán létezne az uráli nyelvcsalád abban a formában, ahogy ma meghatározzák. Még ha a legvisszafogottabban akarjuk vázolni a helyzetet, akkor is úgy kéne fogalmaznunk, hogy ebben a kérdéskörben a nyelvészet felépített egy hipotézisrendszert, amelyhez képest az antropológia egy más jellegű őstörténeti modellt vázolt fel, amelyet az utóbbi idők genetikai kutatásai is megerősíteni látszanak.

Bizonyos változások zajlanak, és elindultak bizonyos pozitív folyamatok. Azonban a magyar tudományosság szervezeti struktúrája egyelőre pártapparátus-szerű, amelyben a régi kapcsolatok és az érdekszövetségek jobban számítanak, mint a tudományos teljesítmények (bár ez utóbbi sem kizáró ok).

Ez a szerkezet részben még a „kádári rendszer” öröksége, ezért nem csoda hogy a múlt „megmondóemberei” a modern kor kihívásai helyett inkább annak a kornak a néhány ember számára biztosított „vitán felül álló” státusát sírják vissza. Mint ahogy teszi ezt érezhető nosztalgiával Vásáry István is. Az akadémikus a fent említett írásában az akadémiai tudományosságról a következőket találta mondani: „az 1948 – 1990 közötti pártállami korszak, meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, és kevés kivételtől eltekintve nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává” Azt hiszem ezeknek a szavaknak az igazságtartalmát és üzenetét nem szükséges kommentálni. Jól illeszkedik ebbe a fura „restaurációs” logikába, hogy Vásáry István nyelvész őstörténettel való „kóklerkedéssel” vádolta meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét, a Kurultajt és ezáltal az azt előkészítő szakembereket (régészeket, antropológusokat, történészeket, genetikusokat és néprajzosokat). Pont azt a rendezvényt, amely a nagyszabású hagyományőrző események közül szinte egyedülállóan, nemzetközi szinten is elismert szakmai színvonalon tudományos intézetek bevonásával készíti elő kiállításait, tudományos-ismeretterjesztő programjait, rekonstrukcióit. Vásáry ezen kijelentései nyomán egyébként nyílt tiltakozó levelet fogalmazott meg a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának antropológus igazgatónője is.

Egyre inkább az a tendencia, hogy a nyelvészet bizonyos képviselői állnak – az uráli–teória kitartó, dogmaszerű képviseletében – az egyik oldalon, míg velük szemben egyre több tudományág eredményei sorakoznak (összehasonlító zenekutatás, etnográfia, antropológia, genetika). Ezért a korszerű tudományosságot támogató nemzetközi szervezetek és az állami költségvetés forrásait inkább olyan kutatások irányába érdemes csoportosítani, amelyekben fejlődés mutatkozik, és módszertanilag egyáltalán bennük van a megoldás lehetősége, vagy legalább olyan szakemberek vezetik, akik a jövő felé tekintenek, nem pedig a letűnt múltat sírják vissza. Én hiszek a fejlődésben, a tudomány pedig halad a maga útján, és egyre több használható adatot fog szolgáltatni egy talán kevesebb ellentmondást tartalmazó, reálisabb őstörténeti modell megalkotásához.

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója, a Magyar–Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az írás A múlt visszaszólt címmel a Magyar Nemzet 2015.07.18-i számában, a Magazin mellékletben jelent meg.

89 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!