Történelemportál

Tisztázták Horthy István főhadnagy halálának körülményeit

Emberi hibák, a kiképzés hiányosságai és a „Héja” vadászgépek repülési tulajdonságainak megváltoztatása okozta Horthy István főhadnagy halálos balesetét – állapította meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH Honvédkórház szakembereiből álló bizottság. A hetven évvel ezelőtti tragédia okainak felderítését többek közt Punka György repüléstörténész, civil baleseti kivizsgáló és Bihari Sándor őrnagy, a helikopterbázis csapatpszichológusa is segítette.

Magó Károly (fotó: Galambos Sándor)

Horthy István főhadnagy és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester 1942. augusztus 20-án 5 órakor szálltak fel, feladatuk egy magyar felderítőgép kísérése volt. A vadászgépek viszonylag nagy sebességgel érkeztek a felderítőgép közelébe, ezért Horthy főhadnagy egy éles bal fordulóba kezdett, melytől gépe kipördült és dugóhúzóba esett. Sikerült ugyan kijönnie a dugóhúzóból, a kis magasság miatt azonban a földbe csapódott.

A tragédia okait több mint fél éven át kutatta egy történészekből, repülőorvosokból, pilótákból és repülési szakemberekből álló csoport. A tények feltárását Magó Károly zászlós koordinálta. A szolnoki repülőmúzeum munkatársa a honvedelem.hu-nak elmondta: legfontosabb feladatuknak a baleset körülményeinek tisztázását tekintették. Az önmaguk elé kitűzött célt teljesítették, sikerült feltárniuk a szerencsétlenséget előidéző okokat és tudományos magyarázatot adniuk a gép lezuhanására.

A kutatás eredményét július 11-én hozták nyilvánosságra, a sajtótájékoztatón részt vett Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, dr. Ravasz István alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezető kutatója és Somogyi Zoltán őrnagy, a helikopterbázis oktatópilótája is.

A kutatók megállapították, hogy a baleset egyik oka a vadászgépre utólag felszerelt páncél volt. A Re–2000-esek − magyar nevükön Héják − ugyanis Olaszországból páncélozás nélkül érkeztek hazánkba, ahol a pilóták védelmére először olasz páncélozás beépítését tervezték, ám az elhúzódó ügyintézés miatt végül magyar páncéllemezeket használtak. A pilóták visszaemlékezése szerint a páncélozás következtében jelentősen romlottak a Héják repülési tulajdonságai, azonban nem maradt fenn sem szerkezeti rajz, sem eredeti páncél, ezért ezt nem lehetett bizonyítani.

A szolnoki repülőtér mellett, egy ház udvarán Magó zászlós talált egy repülőgéppáncélt, amely valószínűleg Héjából származik; egy, a Magyar Országos Levéltárban őrzött dokumentumból pedig kiderült, hogy a Héják páncélzatának a súlya 149 kilogramm volt. A rendelkezésükre álló adatok alapján elvégzett számítások bebizonyították, hogy a nehéz páncéllemezek beépítésével a gép súlypontja a magyar gyári leírásokban szereplő hátsó súlyponttól 3,5 centiméterrel került hátrébb. Ezáltal a gép farnehéz lett és megváltozott a repülési karakterisztikája.

A számítások helyességét egy Jak–52-essel − a Héjához hasonlóan csillagmotoros, alsószárnyas kialakítású géppel − végzett repülési kísérletek során a helikopterbázis pilótái, Horváth László és Somogyi Zoltán őrnagyok a gyakorlatban is bebizonyították.

Nemeslaki Zoltán őrmester, Horthy főhadnagy kísérője így írta le a végzetes manővert: „A Főméltóságú Úr gépe teljes bedöntésű bal fordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került, és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba került.” A repülési kísérlet során hátsó súlyponti helyzetnél, erősen szűkített fordulóban jobbra kipördül a gép. Ha elengedik a kormányt, jobb dugóba megy a gép, ha ellenkormányoznak, bal lapos dugóba esik.

A kipördülési kísérletet T–28-as Trojan gyakorlógéppel Emődi–Zsikla József berepülőpilóta végezte el. A kísérlet bebizonyította, hogy a bal forduló esetén, ha kipördül a gép jobbra és onnan bal dugóba megy át, akkor a pilóta a húzás megtartása mellett az oldal- és a csűrőkormányt átteszi balra. Ezért lesz bal dugó, melyből nehezebb kivenni a gépet. A szakértők szerint tehát szerencsésebb lett volna, ha a kormányzóhelyettes azon a végzetes reggelen elengedi a kormányszerveket, mert akkor jobbra dugózik a gép, amiből nagyobb eséllyel lehetett volna kivenni. Az ellenkormányzással azonban időt és magasságot vesztett, a súlypont hátratolódásával pedig a Héja hajlamosabbá vált a lapos dugóhúzóba esésre.

A baleset valószínűleg úgy is elkerülhető lett volna, ha a pilóta enyhít a forduló sugarán, ahogy azt a hasonló helyzetbe került kísérője tette. „Bal körön megpróbáltam a Főméltóságú Urat követni, de mivel forduló közben a gépem az erőltetett húzástól megrázkódott, a forduló ívét enyhítettem.” Horthy főhadnagy viszont nem enyhítette az ívet, a repülőgépe átesett.

A Honvédkórház repülőorvosai szakvéleményükben a pilóta döntését az erősen szűkített fordulókban fellépő terhelések következményeivel magyarázzák: „Könnyen a veszélyes 4-4,5 g fölötti fej-far irányú túlterhelési tartományba sodródhat a pilóta, ahol, ha nincs felkészülve és nem kezdi meg a légzésvisszatartás-préselés elemi légzési technikáját a vázizmok megfeszítésével, akkor romolhat az agyi vérátáramlás és a szellemi teljesítmény. Ez a G-LOC (túlterhelés okozta eszméletvesztés) ma is gyakori oka a katonai légi baleseteknek… A túlterhelés okozta szellemi teljesítménycsökkenés és eszméletvesztés még a legjobb és legtapasztaltabb pilótákkal is előfordulhat.”

A kutatók az akkori vadászpilóták kiképzésének több hiányosságára is fényt derítettek. Megállapították például, hogy Horthy főhadnagy összesen 75 órát és 15 percet repült Héján, pedig az erre a típusra történő átképzéshez lényegesen több repült időre lett volna szüksége. Egy rutinos pilóta, aki folyamatosan vadászgépeken repül, könnyebben tanul meg egy új típust, Horthy főhadnagy azonban jellemzően sportgépeken repült, ezért az ő esetében nagy váltás volt „átszállni” egy vadászgépbe. Ráadásul dugóhúzó-kiképzésen sem vett részt, a felkészülés időszakában pedig mindig páncél nélkül repült, a gépének páncélozása csak néhány nappal a frontra indulása előtt készült el.

A plusz teher viszont megváltoztatta a Héják repülési karakterisztikáját, de erről a pilótákat nem tájékoztatták, a részükre kiadott kézikönyvben a repülőgép súlyadatait és szárnyterhelési paramétereit rosszul határozták meg. Horthy főhadnagy tragikus halálához mindezek mellett a parancsnokai „tapintata” is hozzájárult. Pirithy Mátyás szerint egyszerűen nem merték kijavítani a pilóta hibáit: „A kormányzóhelyettes egy légiharc-gyakorlat alkalmával túlhúzta a fordulót és dugóhúzóba esett. Szerencsére volt elég magassága, ezért a hiba nem vált végzetessé. Pedig ekkor a Héjába nem is volt páncél beépítve. Mindannyian észrevettük, hogy a kormányzóhelyettes hajlamos a fordulóban túlhúzni a gépet. De kinek volt bátorsága őt erre a hibára figyelmeztetni? Ez Csukás feladata lett volna, de ő mindig csak célozgatott a hibáira. Ezért minden maradt a régiben.”

Erre a parancsnoki viselkedésre Bihari Sándor őrnagy, csapatpszichológus adott magyarázatot: „Horthy főhadnagy pszichológiai értelemben tekintélyszemély volt, akit az elöljárói nem mertek szembesíteni a hibáival.”

A kormányzóhelyettes lezuhanásával kapcsolatos legendákat, találgatásokat is sikerült megcáfolniuk a kutatóknak. Egyesek szerint például a bevetés előtti éjszakán a névnapját ünnepelte, a bevetésre ezért másnapos állapotban szállt fel. A repülőorvosok azonban ezt cáfolják: „Az alkohol jelenléte a szervezetben olyan szellemi teljesítménycsökkenést és a tájékozódóképesség elvesztését, szemtekerezgést okozott volna a dugóhúzó fázisában, hogy a pilóta nem tudja kivenni a gépet a dugóhúzóból.”

Nemeslaki Zoltán őrmester vallomása szerint azonban a főhadnagy kivette a gépet a dugóhúzóból, ezért nem lehetett másnapos vagy részeg. A baleseti kivizsgálás során egyetlen közeli bajtársa sem vallotta azt, hogy Horthy főhadnagy ivott a bevetés előtti éjszakán. A németek szabotázsa is kizárható, hiszen a manőver során a kísérőgép pilótája is hasonló aerodinamikai jelenséget észlelt. Továbbá a helyszíni szemle megállapította, hogy a kormányszervek épek voltak a becsapódás előtt. Azért sem lehetett szabotázs, mert a Jak–52-essel és a T–28-assal elvégzett kísérletek során pontosan úgy viselkedtek a repülőgépek, ahogy Horthy főhadnagyé a lezuhanáskor.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Magyar Roncskutató Egyesület a lezuhanás 70. évfordulóján, 2012 augusztusában felkeresi Horthy István főhadnagy lezuhanási helyét Ilovszkoje mellett. Az orosz kutatóknak köszönhetően valószínűleg a baleset egyetlen élő szemtanújával is tudnak majd beszélni, aki a repülőtér melletti kis faluban lakik.

12 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!