Történelemportál

Megmentik a szentléleki pálos kolostort

Hamarosan elkezdődhet a bükkszentléleki pálos kolostor feltárása: az omlásveszélyes templom helyreállításával egy időben az újonnan talált falak bemutatására is sor kerülhet – írja a műemlékem.hu magazin.

„Sajnos hivatalosan már évek óta nem látogatható a szentléleki középkori pálos kolostor romtemploma, hiszen a szentély és a hajó közötti diadalív megroggyant, s folyamatosan hullanának alá a kövek, ha az állványzat nem fogná fel azokat” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Kosdi Attila építész, a megyei kormányhivatal örökségvédelmi irodájának munkatársa. Hozzátette: bár a területen a veszélyt táblákkal jelzik és a belépés is tilos, mégis sok látogatója van a műemléknek – így részben a nagy érdeklődés, részben a kolostor történeti, építészettörténeti értéke miatt szükség van arra, hogy az életveszélyt megszüntessék, sőt magának a kolostornak a templomhoz északról kapcsolódó romjait is bemutassák a látogatóknak.

Bár már a 13. század közepéről vannak adatok a Tardona határjárásban élő remetékről, az ő történetük még biztosan nem kapcsolódik a ma látható romokhoz, de talán a pálos rendhez sem. A kolostorról biztosan egy adományozó oklevél szól 1313-ból: ekkor Ernye bán fia, István nádor egyszerre juttatott javakat a dédesi Szentlélek és a diósgyőri Krisztus teste egyházaknak. A két pálos kolostor alapítása így egy időre tehető.

„A 14. század elején tehát már állt egy kolostor és egy hozzá tartozó templom ezen a helyen, azonban ez csak részben egyezik meg a ma látható maradványokkal. Az épületegyüttest ugyanis legalább három periódusban átépítették, az utolsó ilyen munkálatra vélhetően a 15. század második felében, vagy azután került sor, a templom esetében késő gótikus stílusban” – mondta Kosdi Attila.

A szentléleki kolostort – ahogyan a diósgyőrit is – a 16. század közepén, a török előrenyomulását, az ország három részre szakadását követően hagyták el a szerzetesek. Szentlélekre többé nem is tértek vissza, így a templom esetében csak a szerencséjének köszönhetjük, hogy ilyen magasan megmaradtak a felmenő falai – no meg talán annak is, hogy a közelében nem volt település, ahová az építkezésekhez elhordták volna a köveit.

Bár a templomromra már a 19. században is felfigyelt a közvélemény (a Vasárnapi Újságban 1860-ban rövid írás jelent meg róla) a tudományos igényű felmérésére, majd a kutatására csak a 20. században került sor. Az első ásatás a harmincas években folyt. A helyszínen fellelhető kőfaragványokat felét 1959-ben a miskolci múzeumba vitték, a többi helyszínen maradt és hamarosan eltűnt a nagyobbik részük. Sz. Ceglédi Ilona régész és Ferenczy Károly építész a hetvenes évek közepén tárta fel ismételten a templomot és igyekeztek helyreállítani – sajnos sok helyütt a beton használatával, ami idővel a falak romlásához vezetett, és szakértői vélemények szerint a diadalív jelenlegi rossz állapotáért is ez a felelős.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!