Történelemportál

Elefántcsonttornyok – a Magyar Hírlap interjúja Szakács Árpáddal

Továbbra is a balliberális oldal uralja a történetkutatást, miközben napjainkban is zajlik a konzervatív vonal kiszorítása – vélekedett a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Szakács Árpád. A Nagy Magyarország történelmi magazin főszerkesztő-lapigazgatója szerint elfogadható lenne, hogy „virágozzék minden virág”, de ehhez egyenlő feltételek kellenének, ami kormányzati felelősség.

A Magyar Hírlap olvasói közül sem mindenki ismeri a Nagy Magyarországot. Milyen megfontolással indították útjára e történelmi magazint?

– Hihetetlen, de Magyarországon a második világháború óta nem jelent meg olyan vállaltan konzervatív történelmi folyóirat, amely egyaránt megfelelne a tudományos és az ismeretterjesztő igényeknek is.

Bár létezik a Kommentár vagy a Trianoni Szemle is, de ezekre kétségtelenül kevésbé jellemző az ismeretterjesztő profil.

– Ez igaz. Mindenesetre a hazai történelmi témájú kiadványokat olvasva, a médiában megszólaló történészeket hallgatva, sokan joggal megkérdőjelezhették egyes események, személyek bemutatását az elmúlt két évtizedben is. A konzervatív történetkutatást – a konzervatív politikai gondolkodáshoz hasonlóan – a marxista hatalmi centrumok kiirtották a közéletből és a tudományos életből. Elsősorban a 19. és 20. századi történettudomány, -kutatás terén az elmúlt húsz évben gyakorlatilag semmilyen változás nem történt, ma is azok irányítják a történelmi oktatást, az egyetemi tanszékeket, akik az ateista marxista és liberális irányvonal képviselői.

Az, hogy mi a liberális, hazánkban jó ideje nehezen definiálható. Az egyházi egyetemeken kívül azonban például az ELTE-n is számos közel sem baloldali, tudományos fokozattal rendelkező történész oktathat.

– Igen, de tapasztalataim szerint jelentős kisebbségben vannak. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a tudományos fokozatokról, minősítésekről is döntő mértékben a balliberális érdekcsoport dönt. Úgy képzeljük el, hogy ez a kör 1990 környékén felmászott egy elefántcsonttoronyba, felhúzta a létrát, és azt enged fel, akit akar. Ezzel ki tudták termelni a saját utódaikat, miközben a konzervatív vonalat teljesen kiszorították.

Az általam ismert PhD-fokozatot szerzett fiatalabb történészek ismeretében túlzónak érzem az állítását.

– Meglepő eredmény születne, ha felmérnénk, kik képviselik a történetkutatást például a Magyar Tudományos Akadémián és annak Történettudományi Intézetében. Vezető, stratégiailag fontos posztokról beszélek, hiszen ezek a meghatáro­zóak. A konzervatív történészek hatása oly csekély, hogy tényleges balliberális hegemóniáról beszélhetünk ma is.

A talán legismertebb történelmi magazin szerkesztői, szerzői gárdájában több jobboldali kötődésű, neves kutató is fellelhető.

– Igen, de ott is jelentős kisebbségben vannak.

Ám labdába rúghatnak…

– Ez kevés. Az utóbbi húsz évben a történetkutatás nagy részét az összes jobboldali kormány átengedte a baloldalnak. Óriási hiba, ugyanis nemzetstratégiai kérdésről van szó. A történelem – az irodalom és filozófia mellett – a legfontosabb gerince nemzeti identitásunknak, hiszen egészséges történelemszemlélet nélkül nincs magyar öntudat. Valószínű, az illetékesek nem ismerték fel ennek a jelentőségét. Sokaknak a történész csak valamiféle bölcsészt jelent, holott világnézetet juttat el az állampolgárokhoz, ennek pedig nagyon komoly jelentősége és hatása van.

A világnézet eljuttatása helyett a történészi kutatás és az eredmények publikálása lenne az elsődleges cél, de hazánkban a fiatal kutatók jó része még a megfelelő szakirodalomhoz sem jut hozzá, anyagi okokból. Mindeközben várható, hogy kevesebb bölcsész végezhet a következő években.

– Nagyon sok egzisztenciálisan megnyomorított, komoly tudással rendelkező szakembert ismerek személyesen, akikkel be lehetne bizonyítani, hogy a baloldal úgynevezett szellemi fölénye ezen a téren is mítosz. Csakhogy filléres gondokkal küszködnek, sokan mellékállásban kallódnak el.

hirdetés

hirdetés

Úgy hallottuk, a Nagy Magyarország helyzete is megrendült. Hogyan és miért?

– Anyagi okok miatt a megjelenés gyakoriságát sajnos két hónapról háromra kellett csökkentenünk. Aki látta már a lapot, az tapasztalhatta, hogy minőségileg egy felső kategóriás magazinról van szó, amelynek nyomdaköltsége tetemes. Meglehetős erőfeszítést igényelt, hogy tisztán piaci körülmények között elindítsunk és fenntartsunk egy lapot, amelynek a példányszámát is folyamatosan növeltük, illetve a terjesztését is fejlesztettük. Eközben a történelmilap-piac más szereplői meglévő előnyük mellett akár évi több tízmilliós vissza nem térítendő állami támogatásból gazdálkodhattak. Ha a polgári kormány alatt egyéni miniszteri keretből csak egy baloldali napilapnak több millió forint jut, azt gondolná az ember, hogy működő konzervatív műhelyeket is felkarolhatna a kulturális kormányzat. Elfogadható lenne az a felfogás, hogy „virágozzék minden virág”, csakhogy ehhez egyenlő feltételek kellenének, ami kormányzati felelősség.

Mi lehet az oka a szűkkeblűségnek? Elkönyvelhették önöket jobb- és baloldalon is szélsőségesnek?

– Nem tudom. Többen próbálkoztak már rossz hírünket kelteni, de aki egyszer is belelapoz a Nagy Magyarországba, egyből világossá válik számára: nem valami komolytalan, marginális kiadványt tart a kezében.

A Jobbiknak, netán a MIÉP-nek van valami köze a laphoz?

– Ha lenne, akkor nekem nem lenne hozzá közöm. Többször nyilvánvalóvá tettük már, semmilyen pártnak vagy szervezetnek nem vagyunk a tagjai.

Miért nem a történészek által használt „történelmi Magyarország” fogalom lett magazinjuk neve?

– Az volt a célunk, hogy megtisztítsuk ezt a fogalmat mindattól a szennytől, amelyet a balliberális történészek és a különféle szélsőjobboldali csoportok ráraktak. Ha valamit sugallunk, legfeljebb az, hogy létezik egy Kárpát-medencei magyar kulturális sorsközösség.

Említene néhány nevet, akik publikáltak már a lapban?

– Eddig nagyjából hetven szerzőtől jelentettünk meg egy vagy több tanulmányt. Büszkék vagyunk arra, hogy sok más kiváló történész mellett írt hozzánk Arday Lajos, Bodonyi Ilona, Bank Barbara, Cservák Csaba, Erdélyi István, Gergely Jenő, Lomnici Zoltán, Nagy Miklós Mihály, Őze Sándor, Popély Gyula, Szakály Sándor, Vadkerty Katalin, Zétényi Zsolt. Sokan megtiszteltetésnek veszik a felkérést, a Nagy Magyarország szakmaiságának a mércéje megkérdőjelezhetetlen, a lap sok szempontból megkerülhetetlen.

A négyszámos megjelenés garantálja a lap jövőjét?

– Lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk a fenntartásért, a fejlődéshez pluszforrásokra lenne szükség. Arra kérem a történelem iránt érdeklődőket, hogy a magazin megvásárlásával támogassák fennmaradásunkat. Hogy eddig eljutottunk, azért is előfizetőinket, olvasóinkat illeti a köszönet. Soha ilyen példányszámban nem jelent meg hasonló konzervatív magazin, így nagy veszteség lenne, ha megszűnne a lap.

20 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!