Történelemportál

Bangha Béla, “Magyarország sajtóapostola”

Rovatok: Háttér

A kommunizmus idején elhallgatott és „klerikális reakciósnak” bélyegzett, a magyar keresztény-katolikus sajtót szinte egy személyben kialakító és összefogó jezsuita szerzetes, Bangha Béla korszakos jelentőségének felismerése mindmáig sajnálatosan várat magára a mai magyar közvéleményben. Pedig nem véletlenül nevezték őt a saját korában „Magyarország sajtóapostolának”, és Szekfű Gyula is elismeréssel állapította meg róla, „a Trianon utáni keresztény Budapest gondolkodásának legenergikusabb kialakítója volt”.

Bangha Béla

Bangha Béla

Bangha Béla 1880-ban Nyitrán született, mélyen hívő, katolikus nemesi családban. A jezsuita rendbe igen fiatalon, 15 évesen lépett be, és nagyszombati, pozsonyi, majd innsbrucki tanulmányai után 1909-ben szentelték pappá. A következő évben a budapesti jezsuita rendházba került, ahol azonnal felfigyeltek írói és szónoki tehetségére. Átvette a Mária Kongregáció című folyóirat szerkesztését, és a pesti Jézus Szíve-templomban tartott hitvédelmi előadásokat. 1912-ben megalapította az első magyar nyelvű jezsuita kulturális kiadványt, a Magyar Kultúrát, amely a Horthy-korszak egyik legjelentősebb keresztény sajtóorgánumává, a keresztény-katolikus értelmiség mértékadó lapjává nőtte ki magát.

A gondolat tüzérsége

A katolikus sajtó megújítására és terjesztésére megszervezte a Katolikus Hölgyek Országos Sajtóegyesületét, majd 1917-ben a Központi Sajtóvállalatot, amely olyan újságokat adott ki, mint az Új Nemzedék, a Déli Hírlap, a Nemzeti Újság és a Képes Krónika. Felismerte a keresztény írók, újságírók nevelésének fontosságát: „A legtöbb országban figyelmének s gondoskodásának a rendelkezésére álló anyagi és szellemi erőknek talán 70%-át fordította lelkipásztorkodásra, talán 25-öt a vallásos nevelésre, talán 5-öt adminisztrációra, karitászra s egyebekre, alig egy százalékát a modern eszmeterjesztés és egyházvédelem legfontosabb eszközére, a gondolat tüzérségének megszervezésére, sajtójának s irodalmának szervezeti kiépítésére?” – ahogyan azt A mi erőnk a mi sajtónk című művében megfogalmazta. Emellett egyházszervezői téren is felbecsülhetetlen munkát végzett: a fővárosi nagyplébániák és a peremkerületek lelkipásztori ellátására alapította meg a Kisegítő Kápolna Egyesületet.

A Tanácsköztársaság alatt minden kiadványát beszüntették, ő maga külföldre menekült, majd – munkáját elölről kezdve – újra felépítette a katolikus sajtóbirodalmat. A harmincas évek első felében a nevéhez fűződik a négykötetes Katolikus Lexikon szerkesztése és kiadása.

Nemzetközi szinten is elismert személyiségnek számított: 1923-tól latin nyelvű folyóiratával az egész világ Mária-kongregációit irányította, és igehirdetőként, nemzetközi kongresszusok szervezőjeként nemcsak Európában, hanem Észak- és Dél-Amerikában is számos helyre kapott meghívást. 1928-tól 1935-ig a budapesti jezsuita rendház főnöke. Egyik kezdeményezője és alelnöke a Katolikus Akció (Actio Catholica) mozgalmának, életműve megkoronázásaként pedig – súlyos leukémiában szenvedve – 1938-ban a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője. Hosszas szenvedés után, 1940-ben Újpesten halt meg.

A keresztény unió felé

Életműve több mint 80, a keresztény hit alapvető kérdéseivel és a modern társadalmi problémákkal foglalkozó könyvből, illetve megszámlálhatatlan újságcikkből áll, de novellákat, drámákat (Az apróhirdetés című színművét az akkor még Pehm nevet viselő fiatal zalaegerszegi plébános, Mindszenty József kiemelte a Vigyázzatok a sajtóval! című, 1919-es beszédében és sajtóröpiratában) és verseket is írt. Ennek harminckötetes gyűjteményes kiadását 1942–43-ban a Szent István Társulat jelentette meg. Egyházzenei kompozíciókat is alkotott: Ének Krisztus királyhoz című költeményéhez – a korabeli méltatás szerint – „fenséges dallamot is szerzett”.

A keresztény ökumenikus szemlélet kialakításában is fontos szerepet játszott a jezsuita atya. Az 1921 májusában újrainduló Magyar Kultúrát a 20. század első három évtizedé­nek meghatározó politikusa, ifj. gr. Andrássy Gyula (ekkor a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke) A magyar értelmiség feladatairól című tanulmánya nyitotta: „A középosztály összetartásán, hazafias érzésén törjön meg a felekezeti torzsalkodás szelleme. Azon nyugodjék sziklaszilárdan a nemzeti és keresztény társadalom szolidaritása és harmóniája.”

A keresztény felekezetek közötti párbeszédet Bangha Béla 1937-ben a Magyar Szemlében napvilágot látott Keresztény unió? című írásában szorgalmazta: „Összefoglalásul: lehet-e keresztény unióról szó: Egyelőre sajnos alig, de a távolabbi jövőben talán lassan mégis! A közeledés nem dogmatikai engedményeken vagy hitvitákon fog múlni, sem valami szatócsi alkudozáson a két vagy több fél között; hanem sokkal inkább két dolgon: a felekezeti ellentétek érzelmi atmoszférájának enyhülésén és a belső, vallási lelkület erősödésén. Minél szelídebb lesz amaz és minél elmélyültebb emez, annál tevékenyebb hatóerővé válik a ma még megoszlott lelkekben a krisztusi vágy és imádság: »hogy mindnyájan egyek legyenek« (János 17:21.).”

Értékválság után aranykor?

Bár az ellene felhozott vádak egyik legsúlyosabbja az antiszemitizmus, Bangha Béla a fajelméletet és a nemzetiszocializmust éppolyan károsnak tartotta a kereszténységre, mint a kommunizmust. 1937-ben írta: „A nemzetiszocializmus világnézeti veszedelmeire mi már akkor felhívtuk a figyelmet, amikor Magyarországon vagy semmit sem tudtak a mozgalomról, vagy csak a szokásos magyar külpolitikai tájékozatlansággal titkon »drukkoltak« a nacionalista hullám sikerének. Azóta sem szűntünk meg a nemzetiszocializmus kanyargó útját figyelemmel kísérni s kellő időben és helyen leleplezni.”

A modern társadalmi értékválság ellensúlyozására egyedül a keresztény hitet és értékrendet tartotta alkalmasnak: „Milyen paradicsomország felé közeledhetnénk, ha sajtónk által lassankint diadalra jutna nálunk a Krisztusország minden igézetes szépsége, gondolatbősége, békéje és igazsága! (…) Ha téveszmék, nemzetpusztító kórságok, szabadelvű önzés és kizsákmányolás helyett Krisztus elvei s törvényei uralkodnának a magyar glóbuszon s derítenék fel az aura aetast, a megváltott nemzedék aranykorát!”

Keresztény szolidaritás és szociális munka

Prohászka Ottokár és Mindszenty József mellett Bangha Béla volt hazánkban a keresztényszociális gondolat legjelentősebb egyházi képviselője. Halálos betegen papírra vetett szintetikus főművében, a Világhódító kereszténység című könyvében így foglalta össze a keresztény alapokról kiinduló társadalmi változások szükségességét: „A szociális munka mindenekelőtt: az erőteljes szociális érzület általánossá tétele magában az egyházban s annak minden tagjában. Ennek az érzületnek első követelménye az a keresztény társadalmi szolidaritás, amely nemcsak önmagán akar segíteni, hanem embertársain is. (…) A társadalmi igazságosság arra kötelez mindenkit, hogy olyan közállapotokat segítsen teremteni, amelyek közt minden dolgozni akaró ember számára van megfelelő munkaalkalom, minden becsületes munkát tisztességesen meg is fizetnek, az önhibáján kívül bajba jutott embert közös erővel megsegítik, nem az ember a tőkének szolgája, hanem fordítva: a tőke az embernek szolgája s ezért a tőke által való egyoldalú kiuzsorázásnak minden lehetősége megszűnik.”

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!