Megtalálták Pázmány Péter sírját

2010. január 25. 20:06

Megtalálták Pázmány Péter jezsuita hittudós, bíboros és esztergomi érsek sírját és földi maradványait a pozsonyi Szent Márton-dóm szentélyében — adta hírül hétfőn a Szlovák Püspökkari Konferencia sajtóosztálya.

Pázmány PéterA leletről részletesen csak azt követően számolnak be a szakértők, hogy történelmi, régészeti és antropológiai szempontból is lezárták a szentélyben folyó feltárást.

Pázmány Péter 1570-ben született Váradon (Nagyvárad), és Pozsonyban halt meg 1637-ben. A magyarországi ellenreformáció vezető alakjának, az egyik legnagyobb hatású magyar katolikus egyházi írónak, hitszónoknak és egyházszervezőnek tekintik. 1616-ban esztergomi érsekké, 1629-ben bíborossá nevezték ki. 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított teológiai és bölcsészeti karral, amelynek jogutódja a jelenlegi Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket (az esetek nagy többségében ez teljesül). Az alábbi kék gomb segítségével bejelentkezhet Facebook-felhasználóként is, ekkor neve és profilképe is megjelenik majd hozzászólása mellett. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, a felhasználói tartalmat nem köteles ellenőrizni, de a reklám jellegű, jogsértő, vulgáris, illetve mocskolódó kommenteket észlelésük után eltávolíthatja.

Belépés Facebook fiókkal

*