Történelemportál

Elhunyt Csetri Elek történész

Rovatok: Gyász

Életének 86. évében hirtelen elhunyt Csetri Elek nyug. egyetemi tanár, a MTA külső tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő erdélyi képviselője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, folyóiratának korábbi szerkesztője, az EME többszörös kitüntetettje. Egyed Ákos, az EME elnöke emlékezik.

CSETRI ELEK
1924-2010

Csetri Elek 1924. április 11-én született Tordán, középiskoláit Kolozsvárt a Református Kollégiumban végezte, történészi diplomát 1947-ben szerzett a Bolyai Egyetemen. Középiskolai tanár volt Nagybányán és Marosvásárhelyt, 1949-től pedig a Bolyai Tudományegyetemen, majd 1959-től a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanított.

Csetri Elek annak a kolozsvári történésznemzedéknek volt markáns tagja, amely az 1950–1970-es években bontakozott ki, s Kelemen Lajost vallotta mesterének, akit a magas mércéjű szakmaiság s példás helytállás szimbólumának tartott. Tagjainak olyan korban kellett dolgozniuk, amikor a történészi munka feltételei a mélyponton voltak: hiányzott a kutatás és a közlés szabadsága, s a diktatúra a történeti forrásoktól is igyekezett távol tartani a nemzetiségi, főleg a magyar történészeket. Az elhunyt pályája jól példázza a romániai magyar történetkutatás göröngyös útját, de azt is, hogy még oly reménytelennek tűnő helyzetekben is a nemzete iránti kötelességtudata munkára serkentheti a szakmájának elkötelezett történetkutatót.

Miután 1949-ben kinevezték a Bolyai tudományegyetem oktatójává s doktori dolgozatát megvédte, folyamatosan s a rá jellemző alapossággal kutatta történelmünk forrásait, s olyan adatbázist gyűjtött össze, amely közelebb vitte Erdély reális múltja számos kérdésének feltárásához. Csak példaképp említjük meg forráspublikációi közül Wass Pál: Fegyver alatt címen megjelent emlékiratát (1976), Teleki Sándor emlékezéseit (1973), valamint Miskolczy Ambrussal együtt kiadott Gyulai Lajos naplóinak egyes részleteit (2003). Ezek a munkák mindenben eleget tesznek a szakmaiság követelményeinek, s jól szolgálják a magyar históriakutatás érdekeit.

Csetri Elek elkötelezettségéről sokat mondanak választott témái és kutatott történeti korszakai, amelyek felölelik Erdély történetét a XVII. századtól az 1848-as forradalomig, vagyis a fejedelemség korszakát és a Habsburg-kort. És e kereteken belül különös érdeklődése a Bethlen Gábor fejedelem, valamint az egyetemes történelemben is kiemelkedő jelentőségű politikus, ifj. Wesselényi Miklós iránt. Bethlen Gábor politikájából már-már az erdélyiség szinonimáját jelentő toleranciát emelte ki, Wesselényi életéből az európaiságot tükröző nemzeti elkötelezettséget, újító szellemet és gyakorlati törekvést. Csetri Eleknek már kutatói pályája kezdetén egyik álma volt egy nagy Wesselényi–monográfia megírása. Sajnos álma nem válhatott valóra, mert a diktatúra politikai légköre kedvezőtlen volt ehhez.

Csetrit egyébként ugyanaz a romániai kommunista diktatúra akadályozta a történetkutatásban, mint más erdélyi kollégáit, s akadályozta meg hosszú ideig abban is, hogy a politikai történelemmel foglalkozzék. De a történelmi múlt tág kutatási tér, s ez a nemzedék megtalálhatta a lehetséges alternatívát: irányt vett a művelődéstörténet, valamint a gazdaságtörténet felé. Csetri Elek nagyszámú művelődéstörténeti tanulmánya Kőrösi Csoma Sándor életével kapcsolatos. Számos írásában igyekezett tisztázni Kőrösi Csoma Sándor életének egyes kérdéseit, hogy aztán két kötetben foglalja össze mondanivalóját: Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979), illetve Kőrösi Csoma Sándor (1984) című könyveiben.

Bár évtizedek során elszigetelve éltünk a külvilágtól, mégis tévedés volna azt gondolni, hogy nem jutott el hozzánk semmi az európai történetírást megújító törekvésekből. Nem így volt, mert a hatvanas évek második felében és a hetvenes években a francia történetírás, az Annales-kör újító elvi s módszerbeli tételeit is tekintetbe véve láttunk hozzá egy modernebb gazdaság- és társadalomtörténeti kutatáshoz. Imreh István és Csetri Elek a történeti statisztikai módszert alkalmazva tárta fel Erdély társadalmi struktúráját 1767 és 1848 között. ez a módszer vezette Csetri Eleket Kolozsvár népességtörténetének kutatásában is. Érdekes Csetri Elek vallomása a gazdaságtörténet írásáról: az Együtt Európában című könyvében vallotta, hogy ez mégiscsak kényszerpálya volt, mert elsődlegesen politikai történettel szeretett volna foglalkozni.

Végül 1989 után Csetri Elek kollégánk ráállhatott erre a történetírói vonalra. Ezt különösen az 1848-as forradalom és szabadságharc kutatásában észlelhetjük. Elhunyt barátunkat írásaiban és az oktatói munkájában egyaránt a magas szakmai igényesség jellemezte. Szigorú mércével mérte önmagát, az egyetemi hallgatókat, a szerzőket és kutatótársait is. Kritikai szelleme olyan erős volt, mint magyar nemzeti elkötelezettsége.

Csetri Elek 1949-től 1986-ig egyetemi oktatóként kiérdemelte tanítványai megbecsülését, kollégái tiszteletét és elismerését. Nagy elégtétel volt számára, hogy 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, s ő azóta folyamatosan jelen volt a magyar tudományos életben.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek külön is van köszönni valója azért az értő és magas színvonalú munkásságért, amelyet az Erdélyi Múzeum című folyóiratunk főszerkesztőjeként fejtett ki 1995-től 1997-ig, s természetesen Egyesületünk iránti hűségéért is. Ezért nem véletlenül jelentettünk meg vaskos emlékkötetet nyolcvanadik születésnapja tiszteletére, amelyben a szerzők írásaikkal köszöntötték a magyar történettudománynak tett szolgálataiért, oktató munkájáért és gazdag termést begyűjtő kiemelkedő életművéért.
Alig hagyta el a nyomdát utolsó kötete, amelynek címe Erdély az ébredő Európában (Kriterion, 2009), de sajnos a tervezett könyvbemutatót már nem érhette meg.

Munkássága, amelyet a magyar nemzet történetének szentelt történetírásunknak kiemelkedő értéke. Köteteit, tanulmányait bizonyosan sokáig fogják még használni a történelem iránt érdeklődők, a történetkutatók.

Emlékét ezzel őrizzük meg a legméltóbban.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!