Történelemportál

Félmilliárdért szépül meg a fehérvárcsurgói kastély főépülete

Befejeződik a fehérvárcsurgói Károlyi kastély főépületének a felújítása 463 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatással; az elnyert pénz a rekonstrukció költségeinek 80 százalékát fedezi.

A fehérvárcsurgói kastély jelenleg (forrás: kultura.hu)

A fehérvárcsurgói kastély jelenleg (forrás: kultura.hu)

Károlyi György, a grófi család leszármazottja – Károlyi Józsefnek, Székesfehérvár és Fejér vármegye egykori főispánjának a felújítási munkálatokat koordináló unokája – elmondta: a turisztikai vonzerők fejlesztésére kiírt pályázat sikeresen túljutott a második fordulón, október végéig várhatóan a támogatási szerződést is aláírják.

Miután időközben lebonyolították a közbeszerzési eljárást, kiválasztották a kivitelezőt, novemberben megkezdődhet az U-alakú kastélyépület közepén emelkedő elliptikus főszárny belső rekonstrukciója. A munkálatok során az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre a reprezentatív termeket: a könyvtárat, az ebédlőt, a szalonokat, továbbá történelmi díszlakosztályokat alakítanak ki, kastély és családtörténeti kiállítást rendeznek be.

Tavasszal a hátsó homlokzatot, valamint a kapubejáratot, s a kastély útjait hozzák rendbe. Mindezzel várhatóan 2011-re végeznek. Ezeknek a tennivalóknak a befejezésével lényegében készen lesz a kastélyépület több mint másfél évtizede tartó rekonstrukciója, s a gyönyörű épületegyüttes a hozzá tartozó díszudvarral együtt ismét régi pompájában várja a látogatókat.

A kastély a felújítások megkezdése előtt (forrás: wikipedia)

A kastély a felújítások megkezdése előtt (forrás: wikipedia)

A hatalmas munkára, az előbb üdülőként, majd menekült-, illetve nevelőotthonként működő, több mint egy évtizedig lakatlan, leromlott állagú kastélyépület rekonstrukciójára, a park, valamint a romos díszudvar helyreállítására eddig több mint ötmilliárd forintot költöttek. A pénzt hitelből, mintegy negyedét vissza nem térítendő állami támogatásokból, a többit a Károlyi család személyes tőkéjéből finanszírozták.

A kastély a felújítással párhuzamosan új funkciót is kapott: Európai Kulturális Találkozó Központként működik, s egyik állomása a Közép-európai Kastélyok Útjának. Falai között folyamatosak a tudományos és kulturális rendezvények.

Az épületegyüttes egykor a Károlyiak vidéki rezidenciája volt. 1844-ben barokk stílusban emelték, majd Heinrich Koch bécsi építész és a művezetéssel kapcsolatos tervezésbe bekapcsolódó Ybl Miklós tervei alapján neo-klasszicista stílusban átépítették. Felújítását 1991 óta az állam, majd a Károlyi György által 1994-ben létrehozott alapítvány és a 2001 óta vagyonkezelőként működő fejlesztő és üzemeltető részvénytársaság végzi.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!