Történelemportál

Ásatások a dunakömlődi római kori erődben

Két hete folynak a már évről-évre visszatérő ásatások Dunakömlődön, az egykori római kori erőd területén. Idén a korábbiaknál több időt és energiát szentelnek a régészeti munkáknak, ami egy sikeres pályázat eredménye, s része azoknak az előkészületeknek, amelyek azt célozzák, hogy Lussonium a világörökségi listára kerüljön. A Pécsi Tudományegyetem professzora, dr. Visy Zsolt közel negyven éve fedezett fel egy katonai diplomát a kömlődi Bottyán-sánc tetején, mely utalt a római erődítmény létére. A Római Birodalom határait egy különlegesen megerősített katonai vonal (limes) biztosította a Duna mentén, ennek része a Duna-meder fölé magasodó Bottyán-sánc tetején lévő egykori katonai település.

ásatások Lussoniumban

ásatások Lussoniumban (forrás: teol.hu)

A professzor irányítása mellett több mint húsz éve folynak feltáró ásatások nyaranta. Ezekre tudnak most a korábbiaknál többet áldozni egy három éves program keretében. A paksi önkormányzat nemzetközi pályázaton 80 millió forintot nyert a több országot érintő együttműködésben, amelyben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal és a Pécsi Tudományegyetemmel dolgoznak együtt. A program része — amint azt Fazekas Ferenc régész, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanársegédje elmondta — egy fogadóépület, amelynek területét megkutatták, de ott nem találtak említésre méltó leletet. A legérdekesebb a római út, amelyet a tervek szerint bemutathatóvá tesznek. Szabó Antal régész elmondta, hogy feladatuk az, hogy minél jobban meghatározzák az erőd egykori helyzetét, hogy az adatok egy későbbi rekonstrukció alapját képezzék.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!