Kedden délután az aradi Jelen Ház kávézóját szép számban megtöltő közönségnek abban a szerencsében volt része, hogy Koszta István jelenlétében ismerkedhetett meg új könyve születésének részleteivel, az annak dokumentációjából származó következtetésekkel.
Birtokba veszik a hódmezővásárhelyi Emlékpontot a diákok a Nemzeti Emlékezet Hetén: korabeli filmrészletek, fényképek, valamint eredeti ötvenhatos tárgyak segítségével ismerhetik meg az iskolások a 20. századi magyar történelem kimagasló eseményét.
Az újvidéki bíróság rehabilitálta az egyéves korában háborús bűnössé nyilvánított Teleki Júlia délvidéki írónőt és családját, akiket az 1944-45-ös magyarellenes atrocitások idején üldöztek el az újvidéki Csúrogról.
A Dózsa egy nagyszabású, új, magyar nemzeti táncjáték, amely az ötszáz évvel ezelőtti történet a magyar történelem sorsfordító eseményéről szól: a Dózsa György vezette parasztfelkelésről.
Hetven éve tért vissza a Délvidék egy része az anyaországhoz, s az évforduló kapcsán a VMDK szegedi tagozata Vincze Gábor és Gulyás László történészek meghívásával emlékezett meg az eseményről a Millenniumi Kávéházban rendezett esten.