A mikronéziai Marshall-szigetek öt különálló szigetből és 29 atollból áll, szárazföldi területe csupán 181 km2. Hetven éve, a második világháború lezárása után került az USA fennhatósága alá, amivel még rosszabbul járt a lakosság, mint a japán megszállással: az atomkísérletek helyszínéül szemelték ki a szigeteket.
a Crossroads Baker kísérleti robbantás a Bikini atollnál 1946. július 25-én (színezett fotó)
Operation Crossroads Baker. A teszthez 95 célpontot használtak: kiselejtezett amerikai hajókat, valamint zsákmányolt japán és német hadihajókat (köztük a Prinz Eugen nehézcirkálót). A hajókon lőszer és üzemanyag mellett sertések, kecskék, egerek és patkányok is voltak
Bár szám szerint a kísérleti robbantásoknak csak hat-hét százalékát végezték itt 1946–1958 között, ám a 108 megatonna TNT-ekvivalens energiafelszabadulás csaknem kétharmada az összes kísérletének (és 7000-szerese a Hirosimára dobott bombáénak). A legnagyobb hatóerejű kipróbált amerikai nukleáris fegyvert, az USA első bevethető hidrogénbombáját, a Castle Bravót is itt robbantották fel 1954-ben a Bikini-atollnál (amely a „bombasztikus hatású” kétrészes fürdőruha névadója lett ekkoriban).
Több atoll is lakhatatlanná vált, az ott élőket kitelepítették. A Bravo bomba felrobbantásakor két atoll lakossága kapott jelentős sugárdózist, rajtuk aztán a sugárbetegség tüneteit tanulmányozták az amerikai tudósok. A közelmúltban az USA kormánya tetemes jóvátételt fizetett az 1979-ben önállósodott Marshall-szigeteknek.