Szenzációsnak beharangozott kutatási eredményekről közölt cikket a napokban az ukrán nemzeti beállítottságú Ukrajinszkij Tizsdeny hetilap internetes változata Hol kezdődik Kárpátalja? címmel, amelyet mindjárt átvett a zakarpattya.net.ua kárpátaljai portál is. Az írásban Igor Prohnenko, az Ungvári Nemzeti Egyetem kárpátológiai kutatóintézetének tudományos főmunkatársa ismerteti intézményüknek a magyarság kárpátaljai bejövetele tárgyában végzett “komplex kutatása” eredményeit.
Cikkében az ungvári kutató Kárpátalja tudományos történelmi múltja feltárásához a XII–XIII. század fordulóján íródott Gesta Hungarorumtól rugaszkodik el, amely szerinte a legrészletesebben adja elő a magyarok kárpátaljai bevonulásának eseményeit. Tekintsünk el most attól, milyen kutatói kvalitásokra vall, ha valaki a XXI. században vitába száll III. Béla királyunk névtelen jegyzőjével, illetve azt feltételezi, hogy a tudományos életben bárki fenntartások nélkül elfogadja a Gesta Hungarorum állításait, s lássuk, hová szeretne “kilyukadni” Prohnenko úr!
“Régészetileg az Álmos vezette magyaroknak Kárpátalja területén való áthaladása nem bizonyított az i. sz. IX. század végén – írja. – A valószínű útvonal, amelyet a nomádok vezére igénybe vett, a dunai korridor (a Déli-Kárpátok és a Duna közötti terület), amelyet a nomádok ősidők óta használtak. A mítosz, hogy Álmos törzsei leküzdötték a Vereckei-hágót, komolyan eltorzította a történelmet. Hiszen általánosan elfogadottá vált minden gorogyiscsát (földsánccal körülvett nagyobb települést, földvárat – a szerk.) a szlávoknak tulajdonítani, valamennyi nomád temetkezést pedig az ősi ugoroknak. Valójában a helyzet valamivel bonyolultabb.”
Az ungvári kutató a továbbiakban kifejti, hogy minden sír, valamint temetkezési hely, amelyet Álmos és seregei kárpátaljai “behatolásának” idejére datáltak, legalább 80 évvel “idősebbnek” (talán későbbinek?) bizonyult. A temetkezési együttesekben olyan tárgyak vannak jelen, amelyekkel semmiképp sem rendelkeztek magyar harcosok, mert az előkerült leletek sokkal későbben készültek, mint például a X. sz. második feléből származó arab érmék (dirhemek) – olvashatjuk. Ezen leletek előkerülési helyei, rendeltetésük és főleg datálásuk alapján Prohnenko azt állítja, hogy azok nem magyaroké, hanem besenyőké voltak, akik a X. század végén tartottak erre a Fekete-tenger térségéből. Véleménye szerint a besenyők a Szvjatoszlav fejedelem és serege lemészárlása miatti kijevi büntetőhadjáratok elől menekülve választották a nomádok körében népszerűtlen útvonalat a Kárpátok hágóin keresztül.
“Ily módon, Kárpátalja területén a VIII–IX. században, függetlenül a jelentős szláv népességtől, államképződmény (fejedelemség) még nem alakult ki, az emberek pedig nyugodt, kimért életmódot folytattak a besenyők érkezéséig. Ennek megfelelően nem történt meg az Álmos vezette magyar törzsek átvonulása sem a Vereckei-hágón. A jelenlegi Kárpátalja területe majd a XI. században lett a Magyar Királyság része, és a magyar gyarmatosítás [!] valószínűleg nyugati irányból történt, s nem keletről” – írja Prohnenko.
Hozzáteszi: “Az általunk javasolt hipotézisnek egy sor revízióhoz kell vezetnie Kárpátalja és a kapcsolódó területek középkori történetében. Érthető, hogy mindez nem végezhető el egyetlen nap alatt. A magyaroknak el kell ismerniük a besenyők behatolási hullámát és meg kell tagadniuk a Felső-Tisza-vidék szláv gorogyiscsáinak Álmos seregei általi megsemmisítéséről szóló hősi történetet.”
Az olvasó számára első pillantásra nyilvánvaló lehet, hogy a fentebb ismertetett publikáció több okból sem tekinthető tudományos munkának, sőt egyszerű ismeretterjesztő írásnak is gyengécske, bár a leírtak hitelességét néhány Kárpátalján előkerült régészeti lelet fotójával is igyekeztek alátámasztani. Az illusztrációk egyikén a tiszacsomai, a magyarországi kutatók által egyértelműen honfoglalás kori magyar temetőként beazonosított lelőhelyről előkerült fémtárgyak láthatók az alábbi képszöveggel: “Kengyel és más leletek a X. sz. második feléből való besenyő temető sírjaiból a beregszászi járási Csomán”.
Akkor hát mit tegyünk? Önként bontsuk le a tiszacsomai honfoglalási emlékparkot? Hordjuk el a vereckei emlékművet? Meggondolatlanság volna ilyet tenni csak azért, mert az Ungvári Nemzeti Egyetemen egyesek a jelek szerint csupán a magyarországi támogatásokat szeretik (amikor például a magyar kar fenntartásáról van szó), a magyarokat már nem annyira. Arra viszont megkérnénk a tisztelt “kutatókat”, hogy mielőtt ismeretterjesztő, nemzetnevelő cikkek írásába fognának, előbb tudósokhoz méltóan vitassák meg az elképzeléseiket egymás között, majd annak rendje és módja szerint fogadtassák el az álláspontjukat a nemzetközi tudományos közvéleménnyel is, s csak azután, ha ez sikerült, lássanak hozzá elvenni tőlünk, magyaroktól a történelmünket. Amely történelem egyébként közös, és úgy szép, ahogy van, csak le kellene szoknunk végre róla, hogy ideológiák gyártására használjuk.