Történelemportál

Erdélyi címerekről tartanak konferenciát és kiállítást Budapesten

Rovatok: Kiállítás

Címer és társadalom a közép- és kora újkorban címmel nemzetközi konferenciát tartanak Magyarország és Románia kutatói Budapesten. Ezzel párhuzamosan nyílik meg az Armales Transylvanorum című kiállítás az erdélyi fejedelmek címeradományaiból ma a Budapesti Történeti Múzeumban.

A címertani konferencia főszervezője a Debreceni Egyetem Történeti Intézete és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem. A kiállításon mintegy 50 címeres levelet mutatnak be színes fotókon, főleg a 16–17. századból 1690-ig, amikor Erdély a Habsburgok uralma alá került.

Ezek a dokumentumok a nemesi kiváltságokat összegzik, a levelek legtöbbje nemességet elnyerő magánszemélynek szól. A címert az adományozott cselekedeteiért kapta, legtöbbször katonai teljesítményért. A konferencián szó lesz a hivatáscímerekről: például az udvari fogorvos címerébe emberi fogak kerültek, valamint az erdélyi románok fejedelmi adományairól. A címer a középkorban azonosító eszközként szolgált, mert sokan nem tudtak olvasni – kollektív jelképként is használták őket a vármegyék, települések, polgári közösségek. Az erdélyi fejedelmek címeradományaiból összeállított kiállítás március 13-ig tart nyitva a Budapesti Történeti Múzeumban.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!