Történelemportál

Fekete Vajda

Európában a nemzeti siker tanának alaptétele, hogy végy egy őst, aki Rómával birkózott. A végső boldogság biztosítéka pedig ennek a hősnek szobrot emelni. Hermannak, a cherusk vezérnek – aki Varus légióit legyőzte – még 1875-ben I. Vilmos császár emeltetett harmincméteres emlékművet, ahová manapság másfél millió német zarándokol el évente. Harcias póz, az ellenséget fenyegető kard: 1875-ben a németek szemében Róma akkor Franciaország volt. Ami a németeknek a cherusk törzsfő, az a franciáknak a Caesar ellen küzdő Vercingetorix. Mitikus alakja átnyúlik a 20. század második felébe. Mitterand elnök Autun mellett a Mont Beuvryn lévő nagy emlékkövet – ahol a monda szerint a gall törzsfők összegyűltek Vercingetorix vezérlete alatt – nemzeti emlékhellyé nyilvánította. Franciaország tehát egy és ugyanaz a nemzet a Caesar elleni harcok óta napjainkig, a „szocialisták törzsét” is beleértve. Civilist, a batáv felkelés vezetőjét pedig még Rembrandt pingálta az amszterdami városháza falára, s Boadicea, aki Néró légiói ellen harcolt, a londoni parlament előtt áll bronzba öntve, harci szekéren. Viriathus, a luzitán parasztvezér a spanyol és portugál faji büszkeség megtestesítője. Ha a történelem tanúságait nézzük, elmosolyodunk, hiszen az ibér félsziget Európa és Afrika harcának (s rasszainak) színtere volt (gondoljunk csak a reconquistára), a franciák kelta, ibér és germán (frank) ősökkel dicsekedhetnek a Római a Birodalom minden részéből jött kolónusok mellett, Németország pedig – amely egy elkésett nemzetállam a 19. század második feléből – germán, kelta és szláv gyökerekkel rendelkezik. Ha Angliát nézzük, nehéz megérteni, hogy romanizált lakói miképp társultak a barbár szászokkal, nem is beszélve a szászokat megalázó normann–francia hódítókról, s hogyan jutott a szigetország a második világháború után arra a sorsra, hogy vagyonfölöslegének vérkeringését volt gyarmatainak bevándorolt népességével kelljen mozgásban tartania. Eme kikezdhetetlen nemzeti mítoszok félreérthetetlen nyomai annak, hogy egykor ezek a területek római tartományok voltak.

Udvariatlanságból lehet hunoknak nevezni a németeket – ahogy tették ezt például az első világháborúban –, de akár történeti, akár etnikai alapon ez ostobaság. Mégis az eredetmonda és a nemzet igaz történelme között akár igazi szakadék is húzódhat. Egyszerűen azért, mert az eredetmonda – rómaiak ide, rómaiak oda – eleve hamis. Romániában – mint hírlik – megtiltották az első havasalföldi vajdák és előkelők csontjainak DNS-vizsgálatát, s aki megtiltotta, a miniszter maga is, úgy tudom, történész. S kiáll – liberálisként – a dák–római elmélet sérthetetlensége mellett. Ez érthető. Románia-szerte mindenütt ott a Romulust és Remust szoptató anyafarkas szobra, s minden tankönyv állameszmeként veri a diákok fejébe, hogy Róma legionáriusai romanizálták a meghódított dák birodalom törzseit. Az ország léte áll vagy bukik ezen a fikción, s éppúgy ragaszkodnak hozzá, mint egykor az inkvizíció ahhoz, hogy a Föld nem mozog. Hogy a hiteles adatok mégis mást mondanak?

Negru Vodă (freskó a Curtea de Argeș-i ortodox kolostorban)

A vihart jó előre sejtette Kocsis István, amikor 1991-ben megjelent Történészek a kereszten (avagy regény a román történelemhamisításról) című munkája. Az általa taglalt fiktív román történészvita akörül forog, hogy szabad-e kimondani az igazságot. Egyik hőse nem véletlenül jelenti ki, hogy „Ha nem válik a román közönség előtt is nevetségessé az a politikus, aki előszedi a történelemhamisítás lomtárából a jól bevált jelszavakat a kétezer éves román államiságról, a románság erdélyi őshonosságáról, és más bombasztokat pufogtat, akkor Romániában valódi demokrácia sohasem lesz… Ha nem teremtjük meg a valódi román történettudományt, akkor a román nemzetté válás nem fejeződik be, s a Románia-kísérlet megbukik, a román nép szánalmas agónia után kimúlik”. Az idős román történész, Neaugu Djuvara állítása, hogy Havasalföldön a Basarab-dinasztia (Basarabot Negru Vodának, Fekete Vajdának nevezte el a nép) kun származású, s a korabeli uralkodóréteg is többségében azt volt, valóban olyan vihart aratott, mint amilyet az erdélyi származású történész-író jó húsz éve megjósolt. A csontokat pedig zárolni kell, mert árulkodhatnak: kun csontokra nem lehet államot építeni. Még hogy a román államiság első, mogorva, setét képű alapítója, a Róbert Károly Károly Róbert seregét verő Fekete Vajda ne lenne román? S talán még az is kiderül, hogy Micu-Klein püspök azért találta ki az egész őshonossági elméletet, mert egy szebeni szász nőtől kapott telkén a város nem ismerte el birtoklási jogát? A kialakult vitában I. Tóth Zoltán szerint a román püspök a szászok jogait biztosító „Andreanumnál (1224) régebbi érvet keresve elérkezik Traianus császárhoz, és ezzel a humanista dákoromán tan politikai színezetet nyer. Felismerése nyomán Klein egy egész kis közjogi rendszert épített ki, egy fikciót, amelynek lényege a románoknak a magyarokét és a szászokét megelőző birtokon belülisége Erdélyben.”

De nézzük meg, mit mond a kunokról a Magyar Katolikus Lexikon. „Kunország földrajzi és történeti fogalom, mely magában foglalta az egész kun törzsszövetség szállásterületét az Ural folyótól az Al-Dunáig, másrészt jelentheti azt a területet, melyen a nyugati kun törzsek éltek Moldvában, Havasalföldön. Ez utóbbi függőségi viszonyba került a magyar állammal…” (Mintha a vasgárdistákban és az akadémikusokban egyaránt élt volna e nagy térség elferdült, románosított tudata, amint arról Ilja Ehrenburgnál is olvashatunk. Az akadémia egyik tagját idézi: „A dáko-románok utódai lakják a Tisza és a Volga közét.”) „A Dnyesztertől nyugatra lakó kun törzsek fejedelme, Barsz keresztény hitre tért, és a magyar király fennhatósága alá helyezte országát és népét” – így a lexikon. IX. Gergely pápa Karácson (Craciun) központtal felállította a kunok térítésére a milkói kun püspökséget, amely a tatárjárás után megszűnt, s ekkor a vlah (oláh) lakosság túlsúlyba került. Igaz, a Fekete Vajda nem ortodox, hanem katolikus hiten volt, s ha a kunok szét is szóródtak és beolvadtak a többségbe, az udvarban az írásbeliség nem vlah, hanem egyházi szláv nyelven ment. (A vlahok a 12–13. században jelentek meg Erdélyben és a Kárpátokon túlnyúló szörényi bánságban, s erősen kötődtek a megújult bolgár cársághoz.)

Ha a csontok beszélni kezdenek, a ránk maradt hiteles adatok, krónikák, pápai és királyi oklevelek tanúságait a modern természettudomány is meg fogja erősíteni. Bismarck valamikor azt mondta, az egész Balkán nem éri meg egy porosz gránátos csontjait. S most az első román – azaz havasalföldi – vajda csontjaiért az egész Balkán történetét újra kell írni.

10 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!