Történelemportál

A Makk-féle összeesküvés II.

A Török–Gálffy-féle függetlenségi mozgalom 1852 elejétől közepéig letartóztatott résztvevőinek vizsgálati fogsága 1854 márciusáig tartott. Még javában folytak a kihallgatások, amikor az emigrációban lévő Makk József tüzérezredes, az országos összeesküvés katonai vezetője – oldalán Gál Sándorral, az Erdélyi Felszabadító Hadsereg parancsnokával – egy elkeseredett utolsó lépésre szánta el magát, hogy megmentse az erdélyi szervezetek „lefejezésével” előállt kilátástalan helyzetet.

Várady József és társai kísérlete

Bukarestből 1852 augusztusában Székelyföldre indították az ekkor századossá és helyettes katonai vezetővé, egyben a Székelyföld hadi vezetőjévé kinevezett (kéméndi) Várady József volt szabadságharcos főhadnagyot, aki korábban ügyvédként tevékenykedett. Várady a Hunyad megyei Bánpatakon született 1828-ban előkelő, ősi katolikus nemesi család sarjaként. Apja – szintén József, királyi táblai ülnök és Hunyad megye országgyűlési követe – még fia gyermekkorában meghalt. Váradynak a 48-as szabadságharc alatti tevékenységéről nincsenek közelebbi ismereteink.

A Makk-féle konspirációban első számú feladata lett, hogy – az előrelátható orosz–török háborúval is számolva – előkészítse az újabb felkelés kirobbantását. Mégpedig a székelyek közül ötezer főre menő szabadcsapat majdani toborzásával, amely alakulattal a megadott időpontban megtámadják az osztrák helyőrségeket, és pénztáraik felhasználásával tovább növelik haderejüket. Tervezték még a fogságba vetett korábbi vezetők kiszabadítását, valamint a bekövetkezendő felszabadítási harcokban a román fejedelemségekből benyomuló magyar emigrációs csapatokkal való együttműködést. A szervezés Csíkban és Háromszéken indult, központja később Erdővidék lett.

Várady Csíkból Háromszékre érkezésekor – a Török Jánosékkal érintkezésben álló Szotyori Nagy Tamásné együttműködését igénybe véve – a mozgalmi célokkal egyetértő másik nemesasszony, Benkő Rafaelné sepsizoltáni kúriájában rendezkedett be. Itt került ismeretségbe a Bibarcfalván birtokos (száldobosi) Borbáth Lászlóval, a szabadságharc századosával, aki jelentős támasza lett a szervezésben, majd általa a szintén bibarcfalvi Bartalis Ferenc földművelő kisbirtokossal. Borbáthot Erdővidék járásfőnökévé tette meg, Bartalis pedig vállalta a Várady és Makk közötti levelezés lebonyolítását, aminek során a falujabeli Bogyor Sámuellel együtt borvízkereskedőnek álcázott küldöncként, többször közvetítette Makk rendelkezéseit Bukarestből Erdélybe. A szervezkedés tartópillérei, viszonylagos gondossággal, részben kiépültek.

Katonai rangokra emelt járás- és községvezetői beosztásokat nyert bizalmas emberei révén Várady felé körülbelül nyolcszáz székelyföldi személy jelezte, hogy kész lenne a csatlakozásra. A folyamatban lévő háromszéki organizáció közepette azonban, néhány felkelőtől kísérve, 1853 augusztusában Sepsizoltánról az erdővidéki Bibarcfalvára tette át székhelyét. Ennek okait keresve, az ellenőrizhetetlen visszaemlékezések teljes időrendi zűrzavarában, legfeljebb vélelmezésekre futja lehetőségeinkből. Bálint Áron (Várady szolgája) súlyos betegen, negyven év távlatából elmondott élményeiből kiragadott némely elemek szerint, talán valamely árulóvá lett maksai honpolgár rájuk hozta Sepsiszentgyörgyről a zsandárokat, akik a kúriát átkutatták, de Várady Bálint Áron segítségével el tudott rejtőzködni. Benkőnét viszont Dálnokon letartóztatták, és később tizennyolc év elzárásra ítélték. Ide tartozik még Bálint elbeszéléséből az a körülmény, miszerint Várady megbetegedett, és azért ment Sepsizoltánról Bibarcfalvára, hogy ott egy Jakabházy nevű baróti orvossal gyógyíttassa magát. Közrejátszhatott ilyesmi is, mivel Várady igazolhatóan beteg volt erdővidéki tartózkodása idején, de hogy kizárólag ez lett volna Erdővidékre átköltözésének oka, nem teljes mértékben tartható álláspont. Erdővidék elszigetelt földrajzi fekvése egyébiránt is nyugodtabbnak látszó feltételeket biztosított a program kivitelezéséhez, és ez a Benkő-kúria feltehetőleg kényszerű elhagyásával párhuzamosan nyomatékkal eshetett latba a helyszín kiválasztásánál, természetesen Bartalis Ferenc és Borbáth László ajánlásával.

Várady József Bibarcfalván néhány napig Bartalis lakásán tartózkodott, utána (bibarcfalvi) Szabó Áron közbirtokos házában felütött főhadiszállásán tartotta az alárendeltjeivel folyó megbeszéléseket, és onnan adta ki intézkedéseit. Toborzását némi siker koronázta, de 40-50 embernél többet nem tudott fegyverbe állítani, miközben a vidék lakosságának egy része az ellátás terén valamelyest azért segítette a kis csapatot.

Makk József ezredes – a közeli orosz–török összeütközést feltételezve – október 15-e környékére tervezte a Kárpátokon kívülről jövő hadmozdulatok megkezdését. Várady október 2-án három szekérre rakatta az összes élelmet és felszerelést, majd seregével Bibarcfalváról Erdőfüle külső határára húzódván a Kormos patak felső folyásának közelében található farkasmezői erdő sűrűjébe vette be magát. Itt tábort vert, és a fegyvereket kiosztotta. Másnap, október 3-án (illyefalvi) Szász Lukácsot Háromszékre, míg a Bibarcfalváról való Dimény Istvánt Csíkba küldte azzal a feladattal, hogy zendülésre bírják az ottaniakat. Ezután várta a Csíkból és Háromszékről ígért jelentkezéseket, továbbá az útjukra bocsátott megbízottak útján verbuválandó erősítés beérkezését, hogy majd egyesülhessen Makk József Erdélybe törő századaival. A mintegy félszakasznyi csoport fenntartása valószínűleg leginkább az élelmezési biztosnak kinevezett Szabó Áronnak volt köszönhető. Az állandó pénzzavarral küszködő parancsnok elgondolásaiban szerepelt a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi adóhivatalok kifosztása, hogy a zsákmányból harcosainak számát szaporíthassa.

Az a számítás, hogy a szomszédos térségekből megsokszorozható lesz a kis egység létszámkerete, kudarcot vallott. A népesség túlnyomó része nem azonosult a forradalmárok elképzeléseivel, és a korábban szórványosan hajlandóságot mutatók is elálltak szándékuktól. A kirendelt megbízottak dolgavégezetlenül maradtak, és az események kedvezőtlen fordulata miatt már nem is tértek vissza a táborhelyre. Váradyék elszigetelődtek.

Ezenkívül siettette a tragikus végkifejletet a fogytán lévő élelem kiegészítésének könnyelmű gyakorlata. Várady szintén október 3-án, Bertalan László korábban Szentágotáról megszökött katonának és Benedek Dániel bibarcfalvi földművesnek parancsba adta, hogy pisztolyokkal felfegyverkezve szerezzenek egy vágómarhát a gerillaállomány számára. A zsögödi erdőbe érvén erőszakkal eltulajdonították a csíkszentléleki bíró ökrét a csordát őrző gulyáslegényektől, és az erdei helyőrséghez terelték. Ezt a bíró nem hagyta annyiban, és összegyűjtött falubelijeivel a táborig üldözte őket, ahol a felkelők fegyverropogással szorították vissza népével együtt a vagyonában megrövidített elöljárót. Feltételezhető, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen eset.

Várady október 6-ig erdei rejtekhelyén várakozott. Ekkor annak reményében, hogy seregének gyarapítása felgyorsulhat, állomáshelyét a Kormos vize mentén lejjebb fekvő Erdőfülére kívánta áttenni. Azonban mielőtt ezt megvalósíthatta volna, az osztrák katonaság támadásával kellett szembenéznie, amit minden bizonnyal a károsult falubíró vagy más hírvivő bejelentése idézett elő a Csíkszeredai Kerületi Főbiztosság részéről. A túlerő miatt nem bocsátkozott harcba és menekülni kényszerült, viszont szétszóródott kötelékének nagyobb hányada hamarosan fogságba esett, a többiek is nemsokára erre a sorsra jutottak. Várady József menekülése közben sem adta fel a küzdelmet. Maradék híveivel tanácskozásokat folytatott, valamint pénztámogatásban bízva futárokat menesztett Makk ezredeshez.

A Makk-féle mozgalom bukása

A lázadóvezér körül egyre fogyott a levegő, előbb Kisbaconban, majd Háromszéken Mátis- és Markosfalván – itt hű szolgája, Bálint Áron újra csatlakozott hozzá –, a továbbiakban pedig a fokozódó veszély miatt a csíkszéki Bélafalván kényszerült bujkálni. Kézre kerített bajtársai némelyike a kelleténél többet sejtető vallomást tett, a titkos ténykedés részletei egyre világosabbak lettek, ezért valóságos hajtóvadászat indult ellene. Siettette a kör bezárulását, hogy vérdíjra számítva, mint általában, most is akadt feljelentő. Bélafalván özvegy Bíró Istvánné árulta el búvóhelyüket Tuzson Lajos bírónak, aki erre a falu esküdtjeivel lefogta Váradyt, és Bálint Áronnal együtt átadta a hatóságoknak. A feljelentő és a végrehajtók magas pénzjutalom birtokában térhettek haza. Akik nem az erdei táborban, hanem lakóhelyükön voltak érintve az összeesküvésben, azok közül ezt követően tartóztattak le némelyeket.

A rabokat Kézdivásárhelyről Marosvásárhelyre, és innen különböző időpontokban Nagyszebenbe vitték, ahol a vizsgálatok és a kihallgatások is lezajlottak. Majd Marosvásárhelyre való visszaszállításuk után – ki-ki alkatának megfelelően, az események hatása alatt megtörve vagy megacélozva – várták az ítéleteket.

Makk József ezredes Erdélybe nyomulása így okafogyottá vált. A török háború (lásd: krími háború 1853–1856 között) különben is késett, csak november elejére fejlődött ki némi vontatottan haladó előcsatározás, de amúgy sem akként alakultak a nemzetközi események, hogy az a magyar ügynek kedvezett volna. A hazai szabadságtörekvések végzete ezzel beteljesedett.

Halálos ítéletek a Várady-ügyben

A császári-királyi Udvarhelyi Katonai Kerületi Parancsnokság Haditörvényszéki Osztálya első lépcsőben 1854. április 6-án határozott a Várady ügyben, az ítéleteket április 20-án hirdették ki.

Az összes nevezettek a megállapított tényállás mellett, a letett vallomások és a körülmények egybevágásából vétkesnek bizonyultak abban, hogy „a császári kormány megbuktatására, az országban terjesztett összeesküvésben – illetőleg az ezzel kapcsolatban lévő fölkelési vállalatokban, s az e szándokból állított s oct. 2-kán Erdővidék erdőségeiben tanyázó guerilla-seregnél részt vettek”. Eszerint az 5. haditörvénycikkely, a katonai büntetőtörvény 61. cikkelye, továbbá az 1849. július 1-jei felsőbb proklamáció, a 35. haditörvénycikk, és az 1802. október 12-i rablási pátens, s végül a katonai rögtönítéleti törvénykönyv 34. cikk, valamint a polgári törvénykönyv 1302. és 1340. paragrafusai folytán, felségárulás miatt kötél általi halálra ítélte:

Bartalis Várady terveiről és küldetéséről, az általa kinevezett erdővidéki járásfőnöktől (Borbáth László) értesült, ezután Bibarcfalva élére, mint igazgató-társulati tag fel lett véve, továbbá levélhordó futárként Makk Józsefhez Bukarestbe kiküldetett. Várady az eredményes postálkodásra figyelemmel főhadnaggyá nevezte ki, és főként a toborzást illetően írásban rögzítette teendőit. Egyidejűleg, ugyanezen célok megvalósítására a járásfőnök Borbáth Lászlót, a csapathoz helyezett hadnaggyal Bogyor Samuval együtt, vele szólíttatta fel. Mikor Várady Sepsizoltánból Bibarcfalvára költözött, Bartalis őt a lakásába fogadta, majd a szintén beszervezett Szabó Áron nagyobb méretű házába menetelét kieszközölte. Társulati tagként Bibarcfalván kívül Baróton, Köpecen, Vargyason, Szárazajtán, és Csíkszentimrén is toborzást folytatott, a csíki társulati (járás) főnök kiválasztására is befolyást gyakorolt, továbbá Váradyt székelyföldi útjain gyakran elkísérte. Bartalis személyesen toborozta és eskette fel Bertalan Istvánt, Szász Lukácsot, Dimény Istvánt, Bardocz Dánielt és másokat. Testvérét, Bartalis Istvánt is beavatta a bizalmas tárgyalásokba, aki szintúgy jelen volt a pénztárak megkaparintásának kigondolásánál. Az erdőbe vonuló csapatnál – Váradytól kapott helyettes vezéri kinevezése birtokában – mint közvetlen elöljáró lett elismerve. Bartalis jelen volt az élelem gyanánt eltulajdonított ökör visszavétele végett megjelenő parasztok elüldözésénél, és az október 6-án kezdődő katonai támadás elöl a többiekhez hasonlóan elmenekült. Váradyt megelőzően fogták el.

Várady Józsefen és Bartalis Ferencen az ítéletet 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön, mint szervezkedésükhöz legközelebb eső városban, az Őrkő-hegy alatt végrehajtották. Ugyancsak halálbüntetéssel lett sújtva:

Amiért felségárulással a kormány megbuktatására szőtt összeesküvésben, bűnrészesként a következőképpen működtek közre: Bertalan 1853. március 4-én, engedély nélkül elhagyta Szentágotán állomásozó zászlóalját, majd ugyanazon év szeptemberében Benedekkel közösen, Bartalis révén értesültek Várady „felségáruló” szándékairól. Önkéntes elhatározásuk alapján a felkelők közé álltak, és október 2-án Várady seregével az Erdőfüle feletti rengetegbe vonultak. Másnap Várady utasítását a vágómarha rekvirálásra, a már ismertetett módon hajtották végre, ezután az általuk elrabolt ökör tulajdonosának visszaszerzési próbálkozását fegyverrel hiúsították meg. A csíkszentléleki bíró kártalanítását, magánvagyonukból náluk is elrendelték.

A két utóbbi fogoly az április 20-i ítélet-kihirdetés előtt megszökött a fogházból, de május 19-én ismét elfogták őket, és 27-én Marosvásárhelyt bitófán kivégezték őket.

További nyolc résztvevőre szabtak ki felségárulási részvételért kötél általi halált, de esetükben Karl Schwarzenberg herceg katonai és polgári kormányzó, ráruházott hatalmánál fogva április 10-én, Kolozsváron megkegyelmezett.

A szervezkedés mérlege

Az eljárás alá vont harmincnyolc személy döntő hányada Erdővidéki lakos volt. Ezen belül mintegy húszan Bardóc, és tízen Miklósvárszékről valók. Ha tovább bontjuk az adatokat, legtöbbjük bibarcfalvi (14-15), valamint baróti (5-6) illetőséggel került a forradalmi próbálkozás centrumába vagy vonzáskörébe. Míg Háromszékről öten, addig Csíkból ketten álltak az ügy mellé olyanképpen, hogy szabadságukat kellett adniuk érte.

A Várady konspirációjában szerepet vállalók tetteit súlyosabban bírálták el, mint ahogy az elődszervezkedésben, a Török és Gálffy nevével fémjelzett összeesküvésnél történt. A kihallgatások és a tárgyalássorozat iratai itt sem állnak rendelkezésre, de nyilvánvaló, hogy az ítéletek egyöntetűbbek, és a kegyelmezések nyomán sem mutatnak nagyságrendi eltéréseket az első fokon kimérthez képest. Ennek oka egyebek mellett az lehet, hogy az elfojtott Török–Gálffy féle mozgolódás ismétlődése még inkább felingerelte az osztrák államszerveket, és ez alkalommal a felkelők fegyverbe állítására is sor került.

A hamvába holt hazafias fellángolás azért nem volt teljesen hiábavaló és értelem nélküli. Akárcsak Török, Gálffy, Horváth és küzdőtársaik, azonmód lelkes harccsoportjával Várady József is valamelyest hozzájárult az önkényuralom gyengítésének, egyszersmind a szabadabb Magyarország megalapozásának folyamatához.

3 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!