Gödöllői fotópályázat: döntött a zsűri!

2010. március 16. 13:22

A Kresz Albert fotóművész vezette zsűri március 11-én reggel kilenckor ült össze, hogy kiválassza a négy győztes képet a több száz közül, amelyet a január 30-i kastélyfotózáson készítettek a pályázaton részt vevők — írja a műemlékem.hu.

gödöllői fotópályázat

Mint ismert, három kategóriába lehetett feltölteni fotókat a műemlékem.hu pályázati oldalán. Így külön kategória volt a Gödöllői Királyi Kastély felújítás alatt álló Rudolf- és Gizella-szárnya, a megújítás előtt álló Muzsikus-szárny, valamint a Lovarda, istálló és a kastélypark. A Kresz Albert fotóművész vezette zsűri ebben a három kategóriában döntött a győztes fotókról, s kiosztott egy különdíjat is.

„Nagyon fontos a vizuális kultúra fejlesztése, ezért örömmel adtunk helyet a kezdeményezésnek” — mondta el műemlékem.hu-nak a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Révész T. Mihály már a fotózás napján kijelentette: mivel a hatalmas havazás miatt nem jutott el Gödöllőre valamennyi jelentkező, a tavasz folyamán újabb pályázatra kerül sor a kastély már ismert helyszínein.

A mostani pályázat négy győztes képének készítője az elkövetkező hetekben ünnepélyes keretek között ajándékcsomagot, valamint “örökbelépőt” vehet át a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A győztes képek a műemlékem.hu magazinjában

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket (az esetek nagy többségében ez teljesül). Az alábbi kék gomb segítségével bejelentkezhet Facebook-felhasználóként is, ekkor neve és profilképe is megjelenik majd hozzászólása mellett. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, a felhasználói tartalmat nem köteles ellenőrizni, de a reklám jellegű, jogsértő, vulgáris, illetve mocskolódó kommenteket észlelésük után eltávolíthatja.

Belépés Facebook fiókkal

*