Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben
A történelem és a történelemszemlélet a társadalmi és politikai háttér függvényében gyakorta kerül egymással ellentmondásos viszonyba, s ennek egyik fő oka a történelemkönyvek, valamint az iskolai történelemoktatás milyensége. A politikai indíttatású történetírás olyan múltat kreált, amivel egy átrajzolt és megszépített eredetet, származást vitt be egy társadalmi rétegről vagy csoportról a köztudatba, és ezzel a „kincstári optimizmussal” próbált önmagáról kedvező képet alkotni.
A szlovákoknak nem volt egységes nemzeti nyelvük, csak a XIX. század derekán egyeztek meg abban, hogy a Zólyom és Liptó megyei nyelvjárásukat alapul véve kodifikálják. Még a XX. század második felében is kellett olyan rendeletet kiadni a szlovák iskolák számára, hogy nem csupán a szlovák órákon, hanem valamennyi tantárgy tanításánál az irodalmi nyelvet kötelesek használni. A kelet-szlovákiai és a Pozsonytól nyugatra élő szlovákok nyelvhasználata közt nagyobb a különbség, mint a Halotti beszéd és a mai magyar nyelv között. Az egységes nyelvhasználathoz pedig egységes történelmet is ki kellett találni.
Ókor és középkor
Az általános iskolai és középiskolás tankönyvek Közép-Európa késő ókori történelméből kiemelik a Római Birodalom szerepét, de csak röviden írnak a hunokról. A szkítákat meg sem említik a Kárpát-medencében, csak a keltákat, gótokat, longobárdokat, és kihagyják a mai Szlovákia területén négy évszázadnál hosszabb ideig élő kvádok tárgyalását. Ennek hátterében az áll, hogy kell egy időpont és egy helyszín arra, hogy oda beilleszthessék a szlávokat. Az avarok harmadfél évszázadát megpróbálják a maguk képére formálni. Kijelentik, hogy az avarok elszlávosodtak, azután már csak szláv-avarként, szlávokként (újabban csak szlovákokként) említik őket, főleg a jelenleg magyar többségű területeken (Komárom, Kassa környéke). Végül nagy terjedelemben tárgyalják a frank kereskedő, Samo ténykedését, valamint a Nagymorva Birodalom elképzelését, mintha egy teljesen dokumentált igazság lenne. Még csak kételyek sem merülnek fel azt illetően, hogy Nagymoráviát az egykori krónikások Szirmium (Szerémvár) tájára, a Dráva, a Száva és a szerbiai Morava folyókhoz helyezik.
Bíborbanszületett Konsztantinosz bizánci császár a Vaskaputól háromnapi járásra jelzi Belgrádot, attól kétnapi járóföldre Szirmiumot, amiről megjegyzi, hogy valaha ott kezdődött Nagymorávia, ahol Szvatopluk is uralkodott. Az Annales Fuldenses (Fuldai Évkönyv) szerint Német Lajos 846-os hadjáratát a Margus menti szlávok ellen folytatja, ami előtt átkelt a Száván. Ott Mojmír unokaöccsét, Rasztyiszlávot tette meg fejedelemnek, vagyis Morávia egy vazallus, frankoktól függő alakulat volt. Hazafelé, Pannónia meghódítása után pedig Csehországon (Boemanok földje) keresztül tért vissza (és nem volt közben Morávia). Rasztyiszláv tehát a Margus (szerbiai Morava) menti szlávok fejedelme volt, ő hívta be a bizánci missziót. II. Jenő pápa (824-827) oklevele szerint az avar tudun és Mojmír Hunnia Avaria egyes területein, illetve Maraviában uralkodott, amely Pannónia és Moesia tartományban volt, Moesia pedig több okirattal igazolhatóan a Drina és a szerb Morava között feküdt.
Mindezekkel nem foglalkoznak a szlovákiai történelem tankönyvek, hanem ellenvetést nem tűrően azt írják, hogy „a szlávok a VI. század folyamán elfoglalták egész Kelet- és Délkelet- Európát. Megkezdődött Európa ókori (Római Birodalmon kívüli) történelmének utolsó korszaka, amelyet ószláv korszaknak nevezünk. A VI. században a szlávok megjelentek a mai Szlovákia területén is. Nyugodt életüket a nomád avarok zavarták meg, akik csaknem 250 évig éltek elődeink szomszédságában. Ezeket az elődeinket a történészek szlovjéneknek is nevezik. Az avarok tavasztól őszig hódításokkal foglalkoztak, főleg a Római Birodalom keleti területein, a téli hónapokban pedig a szlovjének kifosztásával.”
„Az avar fennhatóság alóli szabadulás érdekében alapították meg a szlovjének az első törzsszövetségüket, amely Samo birodalmaként ismeretes. Samo frank kereskedő 623-ban a szlovjénekkel együtt megverte az avarokat, ezért királlyá választották. […] Dagobert frank uralkodót is legyőzték. Nem tudni pontosan, hogy Szlovákia, Csehország és Ausztria mely területein feküdt a szlovjéneknek ez a kezdetleges állama, amelynek köszönhetően az elkövetkező évszázadokban képesek voltunk megőrizni etnicitásunkat, és nem engedtek az avar és frank nyomásnak. […] Nagy Károly legyőzi az avarokat, megerősödik a Morva folyó mentén a Morva Fejedelemség és a mai Szlovákia területén a Nyitrai Fejedelmség. Nyitrán az első ismert fejedelem Pribina [Priwina] volt. 833-ban Mojmír morva fejedelem elfoglalta Nyitrát, és elűzte Pribinát, aki Német Lajos keleti frank uralkodónál talált menedéket […], 846-ban hűbéradományba kapta a Dunántúlt. Az erős és egységes Nagy-Morávia I. Mojmír uralkodása alatt meteorként tűnt fel Európa egén. Szlovákia területe Nyitra székhellyel kiváltságos helyzettel bírt ebben az államban.” [1]
a Nagymorva Birodalom 894 előtt
El tudjuk képzelni, hogy ha ez a tananyag, akkor milyen történelmi ismeretekkel vannak felfegyverkezve a szlovákiai fiatalok. Samoról egyébként mint a winnidek (venétek) királyáról beszélnek kortársai, illetve a helyszínt Karintiába teszik (a Dunától délre, a Dráva és Mura vidékére). Ebből talán érthető, hogy a szlávvá lett bolgárokról elég kevés szó esik, de érdekes módon a szerbeket és horvátokat is csak a IX. századtól kezdik emlegetni (mert valójában ott volt Morávia!). A tankönyv ezzel kezdi a történetüket: „a két nagy délszláv nemzet (a horvátok és a szerbek) sorsa sem volt mindig egyszerű. A IX. század elején a horvátok a Frank Birodalom, a szerbek pedig Bizánc fennhatósága alá kerültek. A horvátoknak ugyan egy ideig saját államuk volt, de a Magyar Királyság már a XI. század végén bekebelezte őket.” Aztán részletezi a szerbek sanyarú sorsát a bizánci uralom alatt, majd a török megszállást, de arról már nem szól, hogy a horvátok később a Horvát Bánságban éltek.
Ezeknek a csúsztatásoknak és fantáziadús részleteknek egyetlen központi célja, hogy egy őshonos, jogfolytonos, de a magyarok által egy évezreden át kegyetlenül elnyomott és leigázott szlovák nemzet képét láttassák, és igazságosnak hirdethessék a trianoni diktátumot.
A szlovák őstörténeti koncepció elsődleges szempontja a magyarellenesség: a szlovákok jelenlétét a magyar történelem ellenében fogalmazza meg, amiből teljesen kizárják az avarokkal, hunokkal vagy szkítákkal való magyar kapcsolatot, illetve rokonságot, mert az már időben megelőzné még ezt a koncepciót is. A szlovák régészet szinte politikai megrendelésként kapta feladatul, hogy az egész ország területén dokumentálni kell a szlovákok jelenlétét már az V. század második felétől, és akik ebben részt vállalnak, azok kiemelten publikálhatnak és juthatnak egyre feljebb a ranglétrán. A pozsonyi várnál az 1970-es években végzett ásatások során egy egyetemi hallgató nyári gyakorlata során tapasztalta, hogyan kell megrakni egy nagymorva rotunda falait ott, ahol olyan sosem volt.
A magyarok megjelenése és a magyar nép jellemzése
Pavel Dvořák, az egyik — még viszonylag tárgyilagosnak mondható — népszerű szlovák történész egyik munkájában [2] egyszerűen szlovákoknak és cseheknek fordítja Anonymus Gestájának 36. fejezetében a „sclavi et boemi” kifejezést. Szarkasztikusan megjegyzi, hogy Anonymus zagyvaságokat írt, főleg Szlovákiával kapcsolatban, mert a csehekről, cseh fejedelemségről és a bolgárokról is tesz említést, de egy szót sem ejt a Nagymorva Birodalomról (!).
„Egy dolog bizonyosnak tűnik. Árpád hadai után – akik minden bizonnyal egy olyan apokaliptikus pusztítást hoztak magukkal, amilyen egy ilyen hadjárattal jár, főleg, ha egykori ázsiai lovasokkal jön Európa felé — jött civil lakosság is, nem csupán pásztorok, hanem földművesek és kézművesek is. Megtelepedtek nálunk [sic] örök időre.”
Szlovákia betagozódása a Szent István-i magyar államba
A könyv 302. oldalán található az egyik szlovákiai „csúcsmodell”. Egy képaláírás. A képen Szent István a Képes Krónika ábrázolásán egy S betű iniciáléjában (Stefanus) látható, egyik kezében harci zászló, másikban pajzs, hármashalmon kettőskereszttel. A képaláírás így szól: „I. István király, illusztráció a Bécsi Képes krónikából. Milyen erős lehetett a nagymorva hagyomány, hogy még a XIV. században, a heraldika virágkorában is arra inspirálta a festőt, hogy a heraldika előtti időkben élt első magyar uralkodót a pajzsán lévő kettőskereszttel ábrázolja.” Ebben a fejezetben éppen azt bizonygatja, hogy a kettőskereszt a szlovák nagymorva birodalom jelképe lett volna, holott még le is írja, hogy (egyelőre!) nem találták ennek régészeti nyomát sehol, de van elég okuk azt állítani, hogy ez így volt. Éppen Szent István fentebb jelzett ábrázolásával akarja közvetve igazolni, hiszen az Árpádok nemzetsége csak a szlovákoktól vehette át a jelképet.
A szlovák történetírásban ugyanis a talán, esetleg, lehetséges, elképzelhető, minden valószínűség szerint kifejezések bizonyíték értékűek. Így került be a szlovák alkotmány első mondatába a nagymorva hagyomány, és így lett országcímer az apostoli kettőskereszt. Mindezek után már ne csodálkozzunk azon, ha még a szlovák irodalmi szövegek is tele vannak olyan kijelentésekkel, hogy mi magyarok mindent a szlovákoktól tanultunk, vettünk át. Az nem zavarja őket, hogy a bizonyítottan szláv jövevényszavaink (pl. az egyházra és szervezeti rendszerre vonatkozóak) vagy délszláv, vagy pedig Árpád-kor előtti keleti szláv eredetűek lehetnek. Sajnos ebben az elszlávosító nyelvészetben hatalmas szerepe volt annak a Knyiezsa Istvánnak, aki — nyelvésznek gondolva magát — ebben a folyamatban nem lovat, de egész ménest adott a szlovák történethamisítók alá. Ott is szlovák eredetű szavakat talált, ahol a magyarba is latinból került, s onnan vették át tőlünk a szlovákok.
A tankönyvek elégtételként jegyzik meg az augsburgi vereségről, hogy ezzel befejeződött Európa kirablása. Az újabb tankönyvek a kereszténység felvétele, vagyis a magyar államalapítás utáni időszakról viszonylag objektív képet festenek, azzal a megjegyzéssel, hogy ezen a területen az ősszlovákok tovább éltek folyamatosan, magyar elnyomás alatt. Máshol azt róják fel, hogy a magyarok beolvasztották őket a magyar nemzetbe. Erre alapozta a kormánypénzen működtetett Szlovák Liga 1945 után a visszaszlovákosító programját.
A tankönyvek és a történelmi kiadványok természetesnek tartják, hogy Szlovákia már korábban is létezett, és a szlovák nemzet történetének korszakai: Szlovákok a Nagymorva Birodalomban, Szlovákia Magyarország része, a Habsburgok és Szlovákia, Szlovákia 1914-1918 között, Szlovákia Csehszlovákia része, az első Szlovák Köztársaság (1939-1945), Szlovákia a felújított Csehszlovákiában (1945-1992), az önálló Szlovák Köztársaság. A szlovák történelemkönyvek a Trianon előtti Magyarországot Uhorsko, a megcsonkított országot Maďarsko néven emlegetik. A keleti szlávok nevezték ugornak a magyarokat, a szlovákból viszont eltűnt a „g” hang, így lett az uhor. A szlovákok egyébként magyarnak neveznek bennünket, tehát indokolatlan lenne az Uhorsko kifejezés, hisz régen sem használták, viszont ezzel is azt akarják igazolni, hogy ők már az ugor, onogur időkben is itt voltak, vagyis előttünk.
Az általános iskola 7. évfolyamának tankönyve elismeri István nagyságát, szervezőképességét, kiválóságát, és jelzi, hogy halálakor kirajzolódott a királyság körvonala Európa térképén. A további évszázadokban lényegében a magyar történelem taglalása folyik, a magyar történetírás adataihoz igazodva, és természetesen kiemelve a felvidéki, felső-magyarországi történéseket, de ezt a területet az akkori időkre vonatkozólag is egyre gyakrabban csak Szlovákia névvel illetik.
Névhasználat
Az 1995-ös szlovák nyelvtörvény elrendelte, hogy a történelmi neveket a szlovák kiejtés, illetve fordítás szerint kell használni a könyvekben, ami elég zűrzavaros állapotot idézett elő. Újabban már a magyar tankönyvfordításokban is ezt szeretnék bevezetni. A földrajzi neveket szlovákul kell feltüntetni, de megengedik mellette a magyart (egyelőre). Ez még akkor is érvényes, ha a magyar nyelvhasználat az ősi, ószláv alakot őrizte meg a földrajzi névben. A soviniszta ihletettségű módosított nyelvtörvény szellemében pedig már egyáltalán nem akarják engedélyezni a magyar földrajzi nevek használatát sem a magyar tankönyvekben, sem az egyéb tájékoztató kiadványokban. A családnevek és keresztnevek szlovák átírásának gyakorlata még XIX. századi eredetű, amikor még a magyar nyelvben is alkalmaztak hasonló megoldásokat, de rendszerré az 1980-as években kezdett válni.
Štefan Bočkaj — Bocskai István
Peter Pázmaň — Pázmány Péter
Helena Zrinská — Zrínyi Ilona
Alžbeta Bátoryova — Báthory Erzsébet
Štefan Sečéni — Széchenyi István
František Vešeléni — Wesselényi Ferenc
Ľudovít Košut — Kossuth Lajos
Ellentétes értelmezések
Az első olyan korszak, amiről a magyar történetírással és a dokumentumokkal is ellentétesen vélekednek a szlovák történetírók, a honfoglalás és a nagymorva korszak, valamint az avarok szerepe. A másik a Felvidéknek főleg északi, hegyvidéki, erdős és hegyes területeinek benépesedése. A szlovák történetírás a szlovákok V-VI. századtól tartó kontinuitását igyekeznek bizonygatni, de kevesebbet szólnak arról, hogy a Felvidék a IX. században szinte lakatlan volt.
L. Kaminská Kassa és környékének régészeti anyagát bemutatva például a gyönyörű avar leletek képei mellett azt írja, hogy „[a szlávok és] a VI. században érkező avarok a IX. századig szimbiózisban éltek, akkor az avarok mint etnikum megszűntek létezni. A szlávok az avarok hatására új temetkezési módot honosítottak meg. Az avarok uralma után folytatódhatott a szláv lakosság civilizációs fejlődése a nagymorva korszakban. A IX. században érkező magyarok Kárpát-medencei bevonulása nem érintette a Kassai-medencét. Közvetlen kapcsolatba velük a szlávok csak a X-XI. században kerültek, amikor a korai feudális államszervezés zajlott.” A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy az állítólagosan itt élő szlávok teljes tárgyi kultúrájukban (régészetileg dokumentálható) igazodtak az avarokhoz, de minden másban (szellemi kultúra, nyelv stb., nem bizonyítható) az avarok elszlávosodtak, azóta is itt élnek, de egy töredéknyi avar szót sem őriztek meg.
A Szlovákia enciklopédiája I. kötete a hunokról alig 20 sorban emlékezik meg. Samo szláv birodalmát és az avarok elszlávosodását 13 oldalon írja le, amiből 8 oldal képanyag, és a maradékból is másfél oldalt szentel László Gyula elméletének cáfolására (amikor ebben az 1978-ban kiadott könyvben csak fél oldal jutott a kommunista párt megalakulásának). A Nagymorva Birodalom történelmét viszont 41 oldalon tárgyalja, a Szlovákiában kizárólagosan előírt szemlélet szerint.
Később a térség népességmozgásainál a tatárok pusztításának nem tulajdonítanak olyan jelentőséget, amely esetleg megkérdőjelezné a szlávok (szlovákok) folyamatos helyben maradását. Az északi területek elzálogosítása következtében lengyel hatás alá került és sok új településsel gyarapodó vidékekről nem szólnak.
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kapcsán aztán elkezdődik a magyarellenes hangulatkeltés. A szlovák nép a XVIII. század végén kezdte magát nemzetként megfogalmazni, aminek kezdetei a reformáció korába nyúlnak vissza. A császári uralom alatt maradt északi vidéken főleg a jelentős városi német polgárság és a császári német katonaság révén a lutheránus (evangélikus) vallás terjedt el, és ennek követői a szláv ajkú lakosság körében először cseh nyelven terjesztették az evangéliumot, ami viszont csak a nyugati szlávok körében volt érthető teljesen. Az 2. osztályos gimnáziumi történelemkönyv ezzel magyarázza, hogy az idegenek cseheknek nevezik őket, de büszkén jegyzik fel azt, hogy Thököly Imrét „tót kiráj”-nak csúfolják, és Rákóczi a „levelezésében Szlovákiát tót impérium, tótság néven nevezi”. Az evangélikusok anyanyelvű igehirdetése tette lehetővé, hogy egy-egy evangélikus líceumban kialakuljon egy sorsközösséget vállaló felvidéki szláv öntudat, s már kezdték szlováknak nevezni az egyes megyékben magukat (Liptó, Zólyom, Turóc, Trencsén). Ám eltartott a XIX. század derekáig, hogy meg tudjanak egyezni egy közös irodalmi nyelv kodifikálásában. A pozsonyi líceum papneveldéje lett ennek a műhelye, abban az időben a városban ezeken a hallgatókon kívül alig voltak szlovákok.
Anton Bernolák nevéhez köthető a mai szlovák írásbeliség alapjainak lefektetése a XVIII. század végén. Akkoriban jelentek meg az első újságok és könyvek, és a nyelvhez keresniük kellett egy messzire a múltba nyúló történelmet, amelyet a Nagymorva Birodalomban meg is találtak, és azóta is ezt próbálják színezni. Viszont rájöttek, hogy a magyarok ellenében kell magukat és történelmüket megrajzolni, nehogy a császárral szembekerüljenek. Azóta is azoknak az irodalmi alkotásoknak és meséknek a szellemisége határozza meg a szlovák történetírást és közgondolkodást, szinte nem is keresve a közös, elválaszthatatlan történelmi időszakot, az egymásra utaltságot, szinte meg sem említve, hogy Magyarország milyen áldozatot hozott azért, hogy a törököt megállítva a hódítás ne érje el az északi területeket, ahol a szlávok szabadon gyarapodhattak és szaporodhattak. A XIX. századi történések gyakorlatilag valamennyi kiemelt szlovák hősének az a legfőbb tulajdonsága, hogy nem szerette vagy egyenesen gyűlölte a magyarokat, és minden bajt az ezer éves magyar elnyomásra vezették vissza. Ján Kollár 1821-ben tanulmányt írt a szlávok elmagyarosításáról. Kollár evangélikus lelkészként Pesten szolgált, ahol például Petőfit is konfirmálta, de előkerültek a reformkori magyar politikusokról a császári titkosrendőrség számára írt jelentései. A történelemkönyvek meg sem említik, hogy a magyar nyelvet Magyarországon csak 1844-ban tették hivatalossá (abban az évben, amikor a szlovákok a szlovák nyelvről megegyeztek). Ezért aztán az egész reformkort úgy ábrázolják, hogy a zsarnok, magyarosító törekvések domináltak, és kiemelik, hogy a magyar országgyűlésben 1847-ben nem fogadták el Ľudovít Štúr zólyomi követ követeléseit (az esemény különben olyan fényben tűnik fel, mintha az országgyűlés végig csak ezzel a kérdéssel lett volna elfoglalva). Hangsúlyozzák a márciusi törvények jelentőségét, az ország modernizálását, de aztán hozzáteszik, hogy „a magyar kormány negatív oldala az volt, hogy magyar nemzeti államot akart kiépíteni. Elutasította a többi nemzet egyenjogúságát, ami később polgárháború kitöréséhez és a magyar forradalom vereségéhez vezetett.” (gimnázium 2. osztály) Az idegen intervenciót polgárháborúnak nevezni elég szerencsétlen dolog egy tankönyvben, de ezt azért teszik, hogy igazolni tudják azt, hogy a Jozef Miloslav Hurban által a bécsi udvartól kapott pénzen felállított „szlovák önkéntesek” miért harcoltak. A zsoldosokat hősként emelik ki, mintha szabadságharcot folytattak volna a szlovák nemzet függetlenségéért, de arról nem tesznek említést, hogy legalább 15-20 ezer szlovák harcolt a szabadságharc oldalán. Majd sajnálkoznak, hogy a császár a nekik tett ígéretekből semmit sem adott meg Világos után, és nem szólnak az 1849 nyarán Szegeden elfogadott, világviszonylatban is előremutató nemzetiségi törvényről, amelynek eltörléséhez Hurban katonái is hozzájárultak.
A XIX. század második felének történelme úgy néz ki a szlovák könyvekben, hogy a kiegyezés veszedelmet jelentett a szlovákokra nézve, mert a magyar országgyűlés magyarosító intézkedéseket hozott. Dicsőséges nemzeti korszak ez számukra, hiszen a Matica slovenská (Szlovák anyácska) szervezetük megalakult, és valóban egy gazdagodó kulturális tevékenység indulhatott el, viszont egyre erősödött a nagy szláv álom gondolata. A legnagyobb zsarnokságnak tüntetik fel, hogy a kultuszminiszter betiltott három szlovák gimnáziumot az ott folyó pánszláv propaganda miatt. Arról viszont nem írnak, hogy 1920 után körülbelül 500 magyar iskolát szüntettek meg.
Arról sem szólnak valósághoz hűen a tankönyvírók, hogy Magyarország nem lehetett a világháború kirobbantója, mert az osztrák császár döntött, és a koronatanácsban egyedül a magyar miniszterelnök szavazott ellene. 1938 úgy jelenik meg, mint Dél-Szlovákia horthysta fasiszta megszállása. Holott a Tiso vezette Szlovákia hadserege Hitler oldalán vonult be Lengyelországba 1939-ben, rögtön megszüntetve az elfoglalt területen a lengyel iskolákat, és az elsők között vitette el zsidó lakosságának többségét, s ezért a szlovák állam fejenként 500 márkát fizetett a németeknek. Erről egy sor sem olvasható, de természetesnek tüntetik fel Edvard Beneš 1945 utáni dekrétumait, a kitelepítéseket, a magyarok és németek meghurcolását a háború eredményeként könyvelik el.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2007-ben olyan határozatot hozott, amelyben többek között azt is leszögezték, hogy a második világháború utáni rendelkezések nem okai a diszkrimináló gyakorlatnak, a beneši jogfosztások megkérdőjelezhetetlenek és érinthetetlenek, valamint a háború utáni politikai döntések törvényesek és a fasizmus vereségének következményei. Amíg ilyen határozatok megszülethetnek, addig a tankönyvek nem fognak változni, legfeljebb romlani, az olyan tisztességes szakemberek mint Dušan Škavran és Štefan Šutaj, akiket megillet a dicséret, kevés eséllyel kapnak majd teret tankönyvek írására. A magyar iskolák tanárai számára pedig megadatik az a rebellis esély, mint minden korszakban, hogy azt tanítsák, ami igaz, és úgy tanítsák, ahogy az helyes.
Amúgy jó lenne felhívni a figyelmet, hogy a hivatalos szlovák történelemkönyvek csak 2000 körül jelentek meg, mert nem tudtam megegyezni abban, hogy hogyan ábrázolják saját történelmüket - Szvatopluk behívja Metódot, aztán száműzi tanítványait(!), "átadja" Rasztyiszlávot a frankoknak, de mindkettő hős(!), Mojmír elűzi Pribinát, de mindketten nemzeti hősök, aztán az olyan apróságokról, hogy pl. Stúr miért azt javasolta a szlovákoknak, hogy csatlakozzanak a nagy orosz nemzethez már szó sem esik, vagy hogy a nagy nemzeti gondolkodók miért leveleztek egymás között németül ...
Hát ja, érdekes lenne kutatni a témát mert még rengeteg a csontváz a szekrényben.
Az előbbi nézet inkább az MTA-ra, és a "mainstream történészeire" jellemző a másik általában a kuruc és a hasonló hírportálok látogatóira, sajnos saját tapasztalatom szerint, az egyik nézet képviselői sem tesznek néha különbséget a felvidéki magyar és szlovák között.
Jó, hogy valaki végre felvállalta, hogy tényekre alapozva, nem elfogultan, tudományos módszerekkel próbálja ezt a témát, mármint a szlovákok történetét, megközelíteni.
Azert az is sokat elarul az eu-rol,hogy ilyen nyelvtorvenyeket hozhatnak most es sehol nincs semmi visszhangja. Az meg,hogy a magyar kormany nem mer jobban kiallni a kinti magyarokert szinten szegyen.
Remelem Verne Gyulat is sokan olvastak kozolunk, es kivancsi lennek,hanyan tudjak az igazi nevet es allampolgarsagat.
A baratnom lett de szulei miatt orosznak vallja magat,oroszul is beszelnek, ha most nekunk gyerekunk lesz akkor mit mondjak neki a tortenelemrol? A kovetkezot fogom: mindenki utat keres maganak legtobbszor ez masok karara tortenik, a gyoztes akarata ervenyesul a vereseget szenvedo ellenall, minden kegyetlenseg a sajat emberi mivoltunkbol fakad. A tortenelem pedig az a tudomany ami az ido mulasaval csereli a neveket ugyanabban a kepletben.
a szlovákoknak nincs történelmük, csinálnak maguknak
a csehek a legnagyobb nácik. az EU-ban mindenki fejet hajt előttük.
a szlovákok politikusainak nagy része neonáci, az EU-ban ez belügy, amikor Haiderék Ausztriában kormányra kerültek, akkor az közügy volt, mert így diktálta a nagy libsi érdek
G
Ami pedig "carey200" hozzászólását illeti, az bizonyításra szorul és elég szlovák történelemköny ízű. Ne felejtsük el azt sem, hogy a fenti cikk tárgya a szlovák történetírás vizsgálata. "A mindenkori magyar uralkodóosztály nemzetiség ellenes,lekicsinylő politikája" pedig akkor sem tartozna a dolgozat tárgyázhoz, ha történetesen igaz volna.
Nagy-Magyarország területe - Az 1914-es Magyoroszág ugyan nagyobb volt, mint a manapság, de a középkorban még nagyobb is volt. Vigyázzunk a helyes szóhasználatra!
A magyarok kissebbségben voltak a történelmi Magyarország területén - Vajon? Mátyás király idején a Kárpát-medence lakosságának 80%-a volt magyar!(wikipédia - Magyarország népessége)
Erdély és a mai Magyarország között kissebbségben voltak a magyarok - Nem mindenhol! Nagyváradtól É-ra ma is többségben vannak a magyarok. Az Érmelléken pedig különösen. A legutóbb tartott Romániai parlamenti választáson például Bihar megye két É-i körzetében abszolút győzelmet arattak a magyarok.
Carey-ka :) azért mert apád vagy anyád szlovák, te is csak félig vagy az ne feledd!
Ja és mindenkinek! Horty nem volt fasiszta!!! A pesti gettót ő védette magyar katonákkal a németek elől! Bizony erről leirások vannak, nem engedte be a németeket.
Simon Perez Izraeli miniszterelnököt megkérdezték, Ön hol élte túl a holokaustot? - Hát a pesti gettóban! Horty megvédett minket!
Bezzeg a szlovák és a román elárult mindenkit, és igy lettek az évszázad nyertesei!
De először és utoljára :D :D :D
Ez társadalmi, történelmi, hitbéli evolúciós törvény, hogy aki nyugodt és liberális, és törvényi szinten el van fogadva a kissebség, jogállami szinten(Magyarország) az túlél és gyarapszik! Miért, mert a nemzetek sökszinüsége genetikai frissességet eredményez, ami egészségesebb egyedekhez vezet, akik okosak, és ha nemzetileg sokszinüek akkor újra csak gyarapodik és frissül a társadalom :)
Hahaha! Meg tudjátok emészteni??? :D
De a fasiszta környezők, nevezzük csak igy őket hogy a Környezők kirekesztenek, silány nyelvet gyakoroltatnak, történelmi háttér nélkül Románia, szlovákia, félig szerbia, csehek, bonyolultabban ausztria és német illetve francia csávók. Stb.) Na most a globális gazdaságnak nem jó a nacionalizmus! Bizony ezért a jobb piac érdekében megszünteti az adott ország nacionalista, kirekesztő és ami rosszabb korrupt politikáját! És ha ez megtörténik, nektek kellett EU igaz?, tehát ha megtörténik akkor nem lesz hit és ha nincs hit, nincs osszetartás, nincs nemzet!
ez van, az idő nekünk dolgozik. az biztos hogy ha megéljük, vagy nem akkor is összeomlanak a kártyavárak!
Hiába bizonygatja mindenki a maga kis piti felsőbbrendúségét! :D
Nem hiába mondta még II-ik János pál pápa is Magyarország Eu-ba lépése előtt pár hónappal az akkori külügyminiszterünknek hogy :
" - Nagyon fontos hogy a Magyarok tagjai legyenek az Európai Úniónak!
- Nagyon nagy jövő vár rájuk! "
Az igazi történelem kidserül, ha nem most akkor 10 év múlva, ha nem 200, ha nem 300, ha nem 400, ha nem 500, ha nem 1000 év múlva, de ez olyan mint a matek! Roszszámitásokkal nem lehet késleltettni az erdményt, mert a végeredmény úgy is mi leszünk! Már csak azért is, mert történelmileg nekünk van meg minden képletünk és számunk a megmásithatatlan eredményhez, amire megkapjuk az erősebb nemzetek igazolását is! :)
Na pá ! Sok sikert Környezők! De komolyan :D
Itt az eredmény. Ránk nézve szomoru, szinte egy nemzethalál élő tanui vagyunk.
Ha megint egy tiszteséges nemzeti érzelmü kormánya lessz a hazának akkor a szemlélet megváltozik. A tótok meg csak azt teszik ami természetes ezen a soviniszta szinten, hazudnak maguknak egy dicsöséges multat és történelmet, számtalanszor ez már megtörtént a történelem során. Ami gusztustalan hogy a mienkét közben megprobálják befeketiteni. Csak rendszeres felvilágositó munkával védekezhetünk ez ellen.
Tiszteletem és Szeretetem küldöm
minden magyarnak megmaradt felvidéki honfitársamnak
András
Csehszlovákia megkötötte magát és Újabb magyar városokat már nem volt hajlandó átadni. Már október 26-át írtunk, mikor angol és francia nyomásra hozzájárultak ahhoz, hogy e kérdésben Németország és Olaszország legyen a „ döntőbíró”,
A „Bem” lovastüzérek két ütegét végül beosztották a 6. vegyes dandárba és nagy nehezen elhagytuk Nagykállót. Addig forgolódtam, míg az ellennyüzsgésem sikerrel járt. Mivel mindenki a visszamaradó-különítményben akart lapítani, vállalkozásom általános meglepetést keltett, A szerencse Parlagi Jenő főhadnagy útjába dobott, akitől mindenki rettegett; röviden csak vaddisznóként emlegették, kegyetlenül katonás szigora és laktanyai modora miatt. Különben még a Vilmosból ismertem ezt a filmszínész-arcú és alakú csapattisztet— „Jencit, a rettenetest”. Ahogy az már katonáéknál lenni szokott, minden zsarnoknak van egy-két kegyeltje, akivel emberi módon bánik, Jenci már annak idején is szóba állt velem, megnézte a lovas képeimet, s bár tetszettek neki, mégis elhárította a felajánlásaimat.
Jelentkeztem nála és nyomban előálltam a kéréssel; szeretnék a menetbe sorolni. Kitágult szemekkel bámult rám, aztán hatalmasat csapott a vállamra és az elragadtatástól ordítva kijelentette; ilyen legényekre van szüksége honvédségünknek. Ettől kezdve Végig mellette maradtam. Ricsén, közvetlenül a trianoni határ mellett. Itt szabályszerű harci alakzatot vettünk fel; két oldalt géppuskás különítményekkel, élesre töltött, tüzelésre kész lövegekkel. Izgalomtól égve vártuk a támadási parancsot, mert odaátról sűrűn lövöldöztek, különösen éjjel, mikor világító rakétákat röpitettek állásaink fölé, nyilvánvalóan beugrató szándékkal. Ez a csalóka görögtűz viszont csak az odaát sorkatonáskodó magyarokat indította el. „Határ-talan” lelkesedéssel tizesével-huszasával szöktek át. Elmondták, hogy az első vonalba rugdalták őket: — Ti fogtok először megdögleni —jelszóval.
Sírva borultak a nyakunkba ezek a legények; magyar egyenruhát kértek, hagy azonnal rámenjenek az ellenségre. De nekünk moccannunk sem volt szabad. Egész nap a rádió híreit lestük.
Végül november 2-án, Bécsben, a Belvedere palotában megszületett a döntés, pesten százezres tömeg rendezett örömtüntetést, November 6-án az egész magyar-csehszlovák határ mentén megindult a négy szakaszra osztott előnyomulás. Egymás után tért vissza az anyaországhoz Párkány, Galánta, Érsekújvár, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc, Léva, Beregszász, Ungvár, Munkács, Kassa. Az öröm mindent elsöprő áradatát szó szerint kell érteni. A kivonulók után végig betört kirakatok, letépett telefon- és távíró-vezetékek, telerondított hivatali helyiségek, bemocskolt falak maradtak. Még a kávéházak ablakait is beverték. Csehszlovákiát a Franciák a legmodernebb hadfelszereléssel látta el. A Felvidékről hatalmas harckocsikkal dübörögtek ki. Mi bevonultunk utánuk — biciklin...
1938 november 10-én hangzott fel a vezényszó a határon, mely immár megszűnt határnak lenni.
*
És mi? Jutott-e valami nekünk is a nagyszabású hivatalos kéj mámorból, a lobogóba borult ünnepségek hazafias beszédkölteményeiből, a riadó éljenzésből, a fehér ruhás szűzekből és kórusokból, a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”-ból?
A mi legénységi bevonulásunk inkább bemutató jellegű volt; mondhatni a nép egyszerű gyermekei számára. Útvonalunk az alábbi helységeken keresztül vezetett: Semjén — Gécze — Láca — Dámóc — Perbenyik — Szürte — Nagyrát — Kisdobrony — Jánosi — Bátyu — Botrágy — Szernye — Dercen és végül — Mikulás-ajándékként, Munkács, Ungvár, majd Csapon át vissza Nyíregyházára. A térképen alig fellelhető kis falvakban akkora lelkesedéssel fogadták az egységet, hogy az mindenért kárpótlást adott.
Amíg élek, nem tudom elfelejteni a diadalkapukat, tele gyermeteg, ákombákom feliratokkal. A tarka szalagcsokrokkal ékes lombkoszorúkat, melyeket lovaink nyakába aggattak. A virághullást, az éljen-riadalmat, a kengyeleinkbe kapaszkodó gyerekhad rikkantásait, a lányok, menyecskék becéző mosolyát, a kulacsok kotyogását, melyeket egyre-másra nyújtogattak fel a jótorkú legények. A népvándorlást, mely kilométereken át kísért az országút két oldalán:
Hujjázva, énekelve a következő falu nemzetiszín zászlódíszéig, ahol ismét rárántott a cigánybanda a Rákóczi-indulóra, kegyetlen hamisan, de túláradó lelkesedéssel. A bíró Ünnepi beszédbe kezdett, mely az Isten hozta után könnyekbe csuklott, másutt a pap kezdte, de Ugyanúgy járt ő is. Az emberek utunkat állták, ha épp’ csak átnyergelni állapodtunk meg; nem hagyhatjuk őket szégyenben, hiszen minden háznál sütöttek-főztek! A szomszéd községből meg a küldöttség lihegett utánunk, minthogy utunkból, — s így a tisztességből is — kimaradtak. Végül a felsorolt helységek mindegyikében töltöttünk egy-két napot. A műsor mindenütt hajszálra ugyanúgy zajlott. Jenci a vaddisznó főhandnagy, teljesen házivá alakult; az első napokban ugyanis tökéletesen berúgott, aztán végig ebben az állapotában maradt, tökéletesen viselkedett; lovagolt, evett, ivott, tisztelgett, vezényelt, mindezt azonban csak a benne rejlő automatának köszönhette.
Valami hasonló gondolatot mondott Hitler is. Milyen igaza van.
Ha úgy nézzük a szlovákok eddig (1920-ig) szegények, eltiportak voltak, és a magyarok voltak a diktátorok (bár nem volt kor még, míg nem várt hátatok mögött új zsarnok sorára-by Albert Camus). A szép ebben az, hogy 1541-1919-ig mi is másoktól függtünk. Mi védtük Európát a törökök ellen, ezt soha nem hálálta meg senki sem. Amikor már észrevették, hogy Magyarország már nem fog sokáig megmaradni (meg mintha edddig is szétvágták volna)létrehozták a Szent Ligát.
Osztrákok-1809 győri csata. Mi nem választottuk Napóleont, pedig már 200 éve saját államunk lehetett volna, mi a jövőnket az osztrák pajtásaink mellet képzeltük el (ez nem baj, csak rá 40 év és meggondoljuk magunkat). Mind1, Napóleon megvert minket, mint azt sejtettük, eleve fölösleges volt oda elmenni.
1844-magyar nyelv államnyelv lesz (tök jó, kár, hogy nem a szlovák).
1848-1849 Jellasic horvát cimbora megtámad, az osztrák barátaink megpróbálnak megverni, ránk küldik a nemzetiségeinket (ezek mellett jövőt???).
Aztán 1849 fegyverletétel, Világos (ami ez előtt volt, az nem fontos, csak valami tavaszi hadjárat, nem az a lényeg, hogy eddig miknet foglaltak el, és most zsarnokoskodtak Magyarország nagy részén...).
13 aradi vértanú??? (Ja, nem is volt köztük egy magyar sem,szerintem Vécsey is tót vót!)
Ennek az egésznek az volt a lényege, hogy 1490-tól kezdve az egész ország hanyatlott, elbuktunk, és ez azóta is így van, ki lehetett volna belőle lábalni, de szerintem azt kereken 200 évvel ezelőtt kellett volna Napóleonnál, talán más lett volna 1815...
Minket is elfoglaltak, de erre a szlovákok sem emlékeznek, és a magyarok sem gondolnak bele, hogy mitől védtük meg mi Európát.
"Ha úgy nézzük a szlovákok eddig (1920-ig) szegények, eltiportak voltak, és a magyarok voltak a diktátorok"
Milyen diktátorok? 1920-ra varázsütésre eljött a szlovákságnak a tejjel-mézzel folyó kánaán? Rengeteg településen közösen éltek a felvidéken, és voltak vegyes házasságok is. Az akkori európában Svájc után a mi nemzetiségi politikánk volt a korhoz képest legelőrehaladottabb. Persze ez nemzetiségenként és megyénként is változhatott.
Nézd meg az akkori időkben (1900 körül) hogyan bántak az angolok az írekkel, a törökök a bosnyákokkal, az olaszok az albánokkal...
Szlovákok nem voltak elnyomva, hiszen olyan nép, hogy szlovák NEM LÉTEZETT. A mi Felvidékünkön egy vegyes etnikumú kevert északi szláv népesség IS lakott, kisebbségben (Morva – cseh – lengyel –ruszin). Akiknek erős HUNGARUS tudatuk volt. Senki nem tartotta magát „szlováknak”, minthogy nem is ismerték ezt a szót (a külföldről támogatott maroknyi pánszláv aktivistán kívül.) Pont ezért álltak nagy számban pl. északi szlávok a magyar szabadságharc mellé (mert nem volt nemzeti öntudatuk, pontosabban szláv anyanyelvű magyarnak tartották magukat a falusi „szlovákok”).
Szóval A 19. század előtt TÖRTÉNELMIETLEN a „szlovák” népnév használata. Ezt minden történelemmel (kicsit komolyabban) foglalkozó embernek tudnia kell (kéne). Egyszerűen szlovák nép nem létezett, és mesterséges nyomásra a 20. században indult el az etnogenezisük.
Napóleonhoz csak annyit: nézd meg mi lett azoknak az államalakulatoknak a sorsa, akik tárt karral várták őt…
1844: szlovák mint államnyelv??? – Ez vicc. Ekkor még csak kicsit több, mint 40 éve létezett valamiféle egységesülő szlovák nyelv, de ez még a felvidéki szlávok között sem volt elterjedve!
1. "A kelet-szlovákiai és a Pozsonytól nyugatra élő szlovákok nyelvhasználata közt nagyobb a különbség, mint a Halotti beszéd és a mai magyar nyelv között." Na, ez - finoman szólva is - brutálisan nagy lódítás!
2. "Sajnos ebben az elszlávosító nyelvészetben hatalmas szerepe volt annak a Knyiezsa Istvánnak, aki — nyelvésznek gondolva magát — ebben a folyamatban nem lovat, de egész ménest adott a szlovák történethamisítók alá."
A néhai Kniezsa (és nem Knyiezsa!) professzor munkásságáról, nézeteiről lehet vitatkozni. Arról viszont nem, hogy nyelvész volt-e! Az volt! Minden idők egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb hazai szlavistája!
3. Esetleges félreértések elkerülése végett a szerző - akinek nevével szerencsére most találkoztam először - földim. Sajnos. Néhai keresztanyám Mihályi úr - általam is jól ismert - szülővárosában volt gyermekorvos...
www.protiprudu.info
"A 13. századból és a 14. század elejéről a gazdaságilag fontos leletek ritkák Szlovákia területéről."
"A nyitrai és más kereskedelmi központokkal kapcsolatban felvetődik a zsidó kereskedők, pénzváltók és verde tulajdonosok jelenlétének érdekes kérdése Szlovákia területén."
"A szlovákiai 11-14. század eleji éremleletek földrajzi elemzése a fő katonai útvonalakat jelzi - a kommunikáció leggyakrabban használt módjai, továbbá a szlovákiai terület központi települései (főleg délnyugaton és Szlovákia keleti részén) és néha szórványosan verdék közelében (például a nyitrai hercegek korából a 11. században, az érmek nagy többsége Pozsony-Topolcsány-Érsekújvár kis térségében található Nyitra központtal)."
Az idézetek forrása:
Ján Hunka: Árpád-házi és korabeli külföldi pénzek jelentősége a 11. századtól a 14. század elejéig Szlovákia történetében
című cikkéből, Numizmatikai Közlöny 2001-2003, 71-77. oldal (angolul és magyarul).
Nagy segítség lenne, ha sikerülne legalább SP elnök úr szintjére eljutnod a hejjesírásban....
Próbálkozz.
Ha írni megtanultál, elkezdhetsz olvasni is.
És akor nem írsz ilyen marhaságokat.
Érdekes, hogy az amerikai egyetemeken azonban újabb jelenség, hogy olvassák a német egyetemek kutatásait és a földolgozott krónika és oklevél irodalom eredeti latin szövegeit és azokat elhelyezik a történelmi korban, mintegy rekonstruálva a kort. Különösen Nagy Károly hadjárata az avarok ellen, egészen 907-ig, megdöntve mindent, amit a szlovák ("magyar") hivatalok mondanak. Ezekből a kutatásokból kiindulva tartottam pár előadást Pozsony környékén. Ismétlem, csak amerikai egyetemek anyagait használom. Ennek rövid összefoglalója pár helyen megjelent.
Ezt egy füleki író támadta, elég átlátszó módon, de se címe semmi, nem tudok válaszolni rá. Nem bírják elviselni, ha megszólalok. Íme ez a hozzászólás.
www.leventevezer.extra.hu