Történelemportál

Elit alakulatokra emlékeznek hétfőn a Budai Várban

A Magyar Honvédségben 1939-ben az újonnan kialakult határok védelmére speciális hegyi zászlóaljakat hoztak létre. Az elit alakulatokra a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Honvéd Hegyivadász Alapítvány emlékezik holnap délelőtt 11 órától a Budai Várban.

Határvadász alakulat a Kárpátokban

Határvadász alakulat a Kárpátokban

A Magyar Királyság 1939 évi államhatárainak biztosítására speciális felszereltségű és kiképzettségű katonai alakulatokat rendszeresítettek. Így 1939 kora tavaszán megkezdődött a hegyicsapatok szervezése. Több hónapos előkészület után az új hadrendben október 1-jével állt fel a m. kir. kárpátaljai 1. honvéd hegyidandár. Parancsnoksága Ungváron, majd Máramarosszigeten települt, az alárendeltségébe tartozó három hegyi zászlóalj pedig Perecsenyben, Szolyván és Rahón állomásozott. A zászlóaljak három puskás és egy géppuskás századból, távbeszélő, árkász és aknavető szakaszból álltak. A tűztámogatást egy 4 db 7,5 cm-es hegyiágyúval felszerelt üteg biztosította a zászlóalj részére. Ehhez kapcsolódott a zászlóalj-vonat, mely az utánpótlást látta el, valamint a zászlóalj-törzs. Háborúban beállításra került még egy felderítő szakasz is.

A zászlóaljakat úgy alakították ki, hogy mind gazdászat-közigazgatási, mind pedig harcvezetési szempontból önállóak legyenek. Az 1940-es év végén az előbb említett három zászlóaljon kívül Aknaszlatinán felállításra került a 4. is. A keleti országhatároknak megfelelően gondoskodni kellett azok őrzéséről, ellenőrzéséről és a közvetlen határsáv megvédéséről. Ezeket a feladatokat Magyarországon 1938-tól általában a határvadász alakulatok oldották meg, amelyek a honvédség kötelékébe tartoztak. Egy határvadászdandár-parancsnokság alárendeltségébe többnyire négy-hat határvadász zászlóalj tartozott. Egy-egy ilyen zászlóalj két részre oszlott: az úgynevezett csapatrész bizonyos eltérésekkel megegyezett egy gyalogos, vagy hegyi zászlóalj felépítésével, s ezenkívül létezett még a határszolgálatos rész. Ide a határvadász őrsök tartoztak – létszámuk 20-70 fő körül mozgott -, melyeket a portyázó század-parancsnokságok fogtak össze.

Amíg a zászlóaljak előbbi része tisztán katonai jellegű tevékenységre volt alkalmazható, addig az őrsök katonái a határ és a határsáv ellenőrzését, biztosítását végezték, járőröztek, igyekeztek megakadályozni az illegális határátlépést, csempészést, egyszóval kifejezetten rendészeti feladatokra rendszeresítették őket. Mindezeket persze a Beszkidek és a Máramarosi-havasok zord, 1500-2000 méteres vonulatai között is meg kellett valósítani. Így e hegyifelszerelésű határvadász zászlóaljak, valamint a hegyidandár hegyi zászlóaljai és a közvetlenek képezték a m. kir. honvédség hegyicsapatainak gerincét.

A sajátos rendeltetésű, elitnek minősíthető csapatok önérzetének növelésére oly határozat született, hogy a kérdéses alakulatok megkülönböztető jelvényekkel láttassanak el. Ezért minden hegyi és hegyi felszerelésű zászlóalj katonája a honvédség egészétől eltérően szemernyős Bocskai-sapkát viselt, jobboldalán a hegyiek jelvényével, a havasi gyopárral. A hegyi határvadászok a baloldalon még egy ezüst színű vadászkürtöt is hordtak, benne a zászlóalj számával, valamint a zubbonyukon és a köpenyükön a kardot markoló turulos határvadász-jelvényt is.

A hegyi zászlóalj-beliek díszben a sapka mellé fajdkakas-tollbokrétát, a határvadászok sima kakastollat tűztek. A felszerelés jellegzetessége volt a szögecses talpú hegyibakancs, a buggyosszárú hegyinadrág; a katonák hátukon az akkor szokásos ‘borjú’ helyett hátizsákot cipeltek. A mozgósítási készlet része volt a hószemüveg, hótalp, mászókötél, vagy a jégcsákány és elmaradhatatlan volt a síléc. A fegyverek megegyeztek az egyéb egységeknél használtakkal, kivéve a már említett hegyiágyút. Ezek a nem egészen hétmázsás lövegek hét egységre voltak bonthatók, s a darabokat, szintúgy a hozzávaló lőszert öszvérekre, vagy miként a katonák mondták, mulikra málházva szállították.

Ezeknél a csapattesteknél az átlagosnál sokkal jobb fizikai állóképességgel kellett rendelkeznie a katonáknak. A teljes felszereléssel történő hegyi menetek, sziklamászások igen komoly erőnlétet kívántak. Ezenkívül ismerni kellett a terep minden sajátságát és a sítudás is elengedhetetlen volt. A tisztikar hozzáértő irányítása alatt ezen zászlóaljaink 1944-re a honvédség legkitűnőbb alakulatai közé emelkedtek, tekintve akár felszereltségüket és kiképzettségüket, akár pedig összeszokottságukat és szellemiségüket. Megközelítőleg mintegy 50-55 ezer katona szolgált és harcolt a magyar királyi honvédség hegyicsapatainak kötelékében 1939 és 1945 között. Ezen idő alatt – igen kevés kivételtől eltekintve – derekasan megállták helyüket, becsületesen védelmezve a rájuk bízott területet: a Kárpátokat.

A magyar hegyi seregtestek, azok zászlóaljai és közvetlenjei szervezés, felszerelés, valamint kiképzés szempontjából megfeleltek az akkori korszerű elveknek, noha a dandár-rendszert (zászlóaljak és a közvetlenek alkották a dandárokat) tekintve alapvetően különböztek a német hegyicsapatoktól (az ezredek és a közvetlenek hadosztályokat képeztek, amelyek hegyi hadtestek alárendeltségében működtek). Szellemiségük, a megoldandó harcfeladat különlegességéből (is) eredő, az átlagosnál erősebb bajtársiasságuk, összeszokottságuk, rendkívül komoly fizikai felkészültségük és nem utolsósorban fegyvertényeik valóban a II. világháború magyar haderőinek egyik elit csapatnemévé emelte őket.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!