Történelemportál

Harmadik Trianon előtt

Jelentősen hozzájárult a századforduló eltorzult liberalizmusa a trianoni tragédiához — nyilatkozta a Nagy Magyarország magazinnak Raffay Ernő, aki segít megérteni Magyarország helyzetét a kor viszonyai között. A történész kitért arra is, hogy szerinte milyen lehetőségeink voltak a diktátum korrigálására a 90-es években.

1989 után a Kárpát-medencében felbomlott a trianoni diktátumot megerősítő 1947-es párizsi békeszerződés által létrehozott helyzet. A három trianoni utódállamból — békés vagy fegyveres úton — kettő darabjaira hullott. Volt területeinkkel kapcsolatban számtalan legenda terjed arról, hogy visszaszerezhettük volna-e a Délvidéket, Kárpátalját vagy a Felvidéket. Az Antall-kormány honvédelmi államtitkáraként a kulisszatitkokba is belelátott. Mit gondol, volt-e a mindenkori kormányoknak bármilyen mozgástere ezekben a kérdésekben?

– A történelmi folyamat, amely ’89-ben kezdődött és a 2000-es évek elejéig tartott, legalább fél tucat olyan komoly történelmi lehetőséget eredményezett, amikor akármelyik magyar kormány — tehát az Antall-, a Horn-, vagy az Orbán-kormány — valamelyike, akár a diplomácia, akár a fegyverek erejével beavatkozhatott volna — a ’90-es években ugyanis még volt magyar hadsereg. Határozottan állítom, hogy horvát szövetségben visszaszerezhettük volna a szerbek által elvett területeinket. A Horn-kormány ’94-98 közötti időszaka pedig nem elhanyagolható, hiszen a történelmi Horvátország felszabadítására elindították 1995-ben az Oluja (Vihar) fedőnevű hadműveletet. Horvát részről már 1990-ben felvetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. Óriási jelentőségű lett volna a két ország szövetsége, ezért az akkori magyar kormány felelőssége igen komolyan felvetődik.

Kétségtelen, hogy az Antall-kormány Kalasnyikov fegyverszállítmánnyal segítette a horvátokat a szerbek elleni háborúban. Ezt a magyar kabinet évekig tagadta, s hivatalosan máig sem erősítették meg. Honvédelmi államtitkárként volt-e valamilyen szerepe a horvátok felfegyverzésében és ha igen, mi volt a célja?

– Utólag már elmondhatom, hogy az úgynevezett Kalasnyikov-ügy egyik szereplője voltam. 1990-ben Horvátországot jó minőségű fegyverekkel és sok millió lőszerrel láttuk el, így támogattuk a horvát szabadságharcot Nagy-Szerbia ellen.

Miért maradt annyiban a kezdeményezés?

– A szerb–magyar határra, hat pontra elektronikai felderítő alakulatokat tett ki a honvéd vezérkar, illetve bizonyos alakulatok szóba kerültek arra az estre, ha valami történik. Annak idején beszéltem néhány vezető tábornokkal — akiknek neve maradjon egyelőre a legnagyobb titokban –, hogy mi lenne, ha Magyarország kezdeményezne egy ilyen beavatkozást. A katonai vezetők támogatták a felvetést. Antall József nekem is, másoknak is többször mondta, valamint kormányülésen is legalább egyszer elhangzott: várjuk meg, amíg Magyarország gazdaságilag megerősödik, és azt is, hogy — ez volt Antall álláspontja, de a helyzet akkor ezt is mutatta — a szomszédos országok meggyengülnek, akkor lehet majd „valamit csinálni”. Tudomásom szerint ennél nem ment tovább a miniszterelnök.

És mi a helyzet a Felvidékkel kapcsolatban?

– Elszalasztottuk a csehszlovák lehetőséget is 1992–93 fordulóján, pedig akkor még szlovák hadsereg sem volt. Emlékszem, amikor 1992. végén Pozsonyban találkoztam Vladimír Mečiar miniszterelnökkel, köszönés helyett mindjárt azzal fogadott: „Nem félünk ám maguktól!” Úgy tettem, mintha nem értettem volna a megjegyzését, de a táskámban ott lapult a csehszlovák hadsereg diszlokációjáról szóló térkép, így tudtam, hiába blöfföl, még nem alakult meg az önálló szlovák hadsereg. Beszélnünk kell még a kárpátaljai részekről. Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: ha kell Kárpátalja, hát vigyétek. Nos, ezeket a lehetőségeket egyetlenegy magyar kormány sem használta ki.

hirdetés

hirdetés

Majdnem egy évszázad távlatából úgy néz ki, mintha Magyarország ellensége lett volna az egész korabeli győztes „nyugat” a béke elkészítésekor. Miért?

– A nagyhatalmi, illetve kishatalmi összefüggések mások. Trianonnak alapvetően két nagy okcsoportja van, a belső és a külső. 1879-ig a magyarságnak igen jó volt a híre az egész világon — az Egyesült Államokban és az európai nyugati világban is, főleg Angliában, de még Franciaországban is.

1879-ben a Magyar Királyság az Osztrák–Magyar Monarchia részeként Németország katonai szövetségesévé vált. A századfordulóig ez nem volt nagy tragédia, de ekkorra a német imperializmus rendkívüli módon megerősödött, katonailag Európa legfélelmetesebb országa lett. Ettől kezdve figyelhető meg a forrásokban, hogy Magyarországgal kapcsolatban megfordul a nyugati hatalmak egy részének (az angoloknak, a franciáknak és keleti szövetségesüknek, az oroszoknak) az álláspontja. Magyarországot ettől kezdve mint Németország szövetségesét kezelik, és Németország potenciális és tényleges ellenfeleinek célkeresztjébe kerül. Nem bennünket, magyarokat utáltak a franciák — ez óriási tévedés. Azért szedték szét Magyarországot Trianonban, mert az ősi francia–német gyűlölet kapcsán fontos volt, hogy mi német szövetségben harcoltunk a világháborúban, nem is akárhogy.

Ez a nagyhatalmi okcsoport, amelyből látszik: főleg a franciák és az oroszok vetettek szemet Magyarországra. Az oroszok a pánszlávizmus, a balkáni behatolás miatt. Franciaország az 1880-90-es évek fordulóján több milliárd aranyfrank kölcsönt adott abból a célból Oroszországnak, hogy azt a cári haderőre költsék, és Oroszország komoly ellensúly legyen – ezért elnézték a balkáni orosz pánszláv agitációt.

A Trianonhoz vezető úton vannak-e olyan állomások, történések, amelyek mindenképp erre az útra predesztinálták Magyarországot?

– A magyarországi liberalizmus a reformkorban kezdődik, vezetőik olyanok mint Kossuth Lajos, Petőfi Sándor vagy Vasvári Pál. A liberalizmus 1867 után felerősödik, a kormányzat is liberális politikusokból áll. Deák konzervatív-liberálisként nem vállalja ugyan a miniszterelnökséget, de rámutat Andrássy Gyulára, az egykori kossuthista liberális politikusra, és a kormánypárt is és az ellenzék is liberális lesz — a dualista 51 év 1867-1918-ig a magyar liberalizmus fénykora.

A korabeli liberalizmus átalakulásából keletkeznek majd azok az okok, amelyek miatt ez az eszmerendszer hozzájárult a trianoni békediktátum bekövetkezéséhez. A liberalizmus eszmevilágának a kapitalizmussal való összefonódására gondolok. Három tényező kovácsolódik egybe: a liberális eszmevilág, a kapitalista termelési mód és a magyarországi zsidóság. A kapitalistáknak az a jó, ha szabadon működtethetik az üzletet, mert akkor keletkezik profit, tehát ez lesz a meghatározó.

A zsidóságnak megvan nálunk a történelmi szerepe, ami alapvetően pozitív, de negatívumokkal is rendelkezik. A kapitalista bankrendszer, az öt nagy bank és 2000 kisebb, zömével zsidó kézben volt. Ugyanez a helyzet a magyarországi nagyiparral a Weiss-féle művektől a Goldberger-féle textiliparig. Önmagában ez pozitív, mivel történelmi léptékkel mérve Magyarország bankrendszerének és iparának a kialakítását jelentette. A probléma ott kezdődött, hogy Franciaországban a nagyiparos, a nagybankár római katolikus vallású volt, tehát francia. Németországban, Poroszországban evangélikus, tehát germán. Az olasz kapitalista pedig szintén római katolikus olasz ember volt. Magyarországon viszont se nem magyar, se nem keresztény, ami döntő különbség — bár ezt nem elítélően mondom.

Van ugyanakkor egy másik tényező is, ez a szabadkőművesség behatolása és kapcsolata a béketárgyalásokkal. A szabadkőművesek Kossuth Lajostól kezdve a legkomolyabb magyar politikusig bezárólag alacsonyabb beosztásúak voltak a rendszeren belül. A szabadkőművesség szép eszmevilága, az emberi szabadságjogok, a liberális mentalitás stb. torzulást szenvedett akkor, amikor a magyar liberalizmus is megváltozott. A két egymást torzító folyamat mint a fogaskerekek, egymásba kapaszkodva mozdultak. A szabadkőművesség alapvetően politikai, manipulatív módszereket kezdett alkalmazni. A magyarországi páholyok 95 százaléka radikális-liberális irányba fordult el, már a századforduló körüli és főleg az 1910-es években. Például Jászi Oszkár, aki se nem magyar, se nem keresztény, hanem egy kozmopolita irányzat képviselője volt, és a liberalizmus túlhajtott radikális változatának szószólója. Tehát eszmetörténeti szempontból radikális-liberális. Ők hirdetik meg az általános és titkos választójogot, ami Tisza István gróf szerint Magyarország területi integritására, és belső, etnikai biztonságára nézve volt veszélyes. A célkitűzésük volt például, hogy a magyarországi iskolákban a vallási-erkölcsi oktatás ne legyen kötelező. Meghirdették tehát, hogy az oktatás államosított legyen, és az egyházak ne tarthassanak fent iskolákat.

Hogyan kapcsolódik ez Trianonhoz?

– Úgy, hogy Magyarország összetartó pántjait az 1890-es évektől az I. világháború végéig meggyöngítették. A magyarság nemcsak politikailag, vallásilag, hanem eszmeileg és etnikai értelemben is szétesett. Például, amikor Tisza István az általános, titkos választójoggal kapcsolatban bejelentette, hogy ő ezt nem támogatja, akkor a Károlyi Mihály-féle radikális-liberálisok a Szociáldemokrata Párttal munkások tömegeit vitték az utcára. Ha a világháborút megelőző 8-10 év társadalmát nézem, akkor a magyar társadalmat egymás ellen marakodó csoportokra és hasonló politikai elitre lehet szétbontani.

A világháború előtti liberális erők vezetésével Jászi Oszkár és Károlyi Mihály kormánya 1918. október 31-én alakult meg, és egy gyönge, tehetetlen kormányzás vette kezdetét, amely szétszedte még a maradék kis hadsereget is, és politikai, etnikai öngyilkosságot követett el. Több kárt okoztak Magyarországnak, mint Kun Béláék, mert amikor Kunék hatalomra kerültek, Párizsban nagyjából már készen volt a békediktátum.

Károlyi kormányában három politikai párt volt jelen. Az általa vezetett Függetlenségi és 48-as párt, amely egy közepesen liberális párt, a Jászi Oszkár által vezetett, 1913-ban alakult Országos Polgári Radikális Párt, ők képviselték a radikális-liberalizmust. Jászi Oszkáron keresztül pedig a szabadkőművességhez is kötődtek. Gondolok itt a Martinovics-páholyra, és a Demokrácia-páholyra, mivel Jászi mind a kettőnek, illetve később már csak az egyiknek volt a vezetője. A Károlyi-kormány harmadik ereje a Szociáldemokrata Párt, amelyiket 1912 májusában, a „vérvörös csütörtökön” Tisza gróf ellen vittek.

Azt a korszakot, amelyben Magyarország most él, az I. világháborút megelőző tíz évhez tudom hasonlítani, de főleg a Károlyi-kormányzat időszakához. Akkor sem engedték a haderőt fejleszteni, sőt visszavonták a Székely Hadosztályt is. Kísértetiesen hasonló a mai helyzet, Trianon előtti években van most Magyarország.

Az 1000 évig velünk élő más nemzetek (szerbek, románok, szlovákok, ukránok, horvátok stb.) szemében hogyan válhattunk a legnagyobb „gonosszá”? Vagy egyszerű területszerzés motiválta őket?

– A kishatalmi érdekcsoport a Monarchián belül lévő csehek, az 1881-óta létező Román Királyság, amely szövetségese volt 1883 óta az Osztrák–Magyar Monarchiának, de mindenki tudta — Tisza István olyan leveleket ír, amiből ez kiderül, hogy de iure szövetségesek, de facto ellenségek vagyunk a románokkal –, Erdélyre fájt a foguk. A harmadik a Szerb Királyság, akik mögött ott állt az orosz cárizmus — Európa legnagyobb számú hadseregével. A szerb radikális párt ezért került mindig hatalomra, és Magyarország déli területeire vetett szemet. A nagyhatalmak irányából érkező veszély mellett, a kisebb országok mögé álló hatalmak már életveszélyes helyzetet eredményeztek a tízes években, és ezt csak egy ember ismerte fel igazán: Tisza István gróf.

A békeszerződést aláíró államok vezetői a ratifikálás után maguk is sokszor elismerték, hogy rémisztő, amit Magyarországgal tettek. Hogyan ismétlődhetett mégis 1947-ben, és szintén Párizs környékén Trianon kegyetlensége?

– A Trianon utáni negyed évszázadban főleg angol és olasz politikusok ismerték fel, hogy milyen nagy ostobaságot — és a magyar nép szemszögéből milyen súlyos helyzetet – alakítottak ki a Magyar Királyság szétdarabolásával. Itt Lloyd George-ra, Orlandóra és Nittire gondolok. Az olaszok még könyvben is megírták a véleményüket, Lloyd George inkább csak újságnyilatkozatokban beszélt erről. Rothermere Lord, aki szintén az angol politikai és sajtóelit tagja volt, egyenesen Magyarország mellé állt. Az ember ebből azt gondolná, hogy a második világháború után korrigálják a tévedést – nem ez történt. A világháborúban ugyanis francia és angol részről a Német Birodalom felemelkedését kellett elsősorban meggátolni. Amerika ugyan bedobta a kardját a szövetségesek mellett, és a Szovjetunióval is társulva vívták meg a háborút, de így engedtek a Kelet-Európára vonatkozó szovjet érdekeknek. Konkrétan annak, hogy a szovjet politikában bizonyos pánszláv elképzelések tovább éljenek. Ebbe a magyar érdekek, hogy például Kolozsvár hova is tartozik, nem igazán fértek bele.

2007 nyarán jegyezte be a bíróság a Trianon Kutatóintézetet. Miért, milyen céllal jött létre?

– Négy évvel ezelőtt a görög származású Szidiropulosz Archimédesz szociológus barátommal vetettük fel, hogy több nézőpontból kellene megközelíteni ezt az alig kutatott témakört. Másik cél, hogy a Trianont megelőző évtizedek magyar politikai elitjének a hibáit is feltérképezzük. Ugyanis Trianonnak mind külső, mind belső okai egyaránt meghatározóak voltak, tehát a politikai elitnek, amelyik 1918 előtt vezette az országot, komoly felelőssége van az események alakulásában. Kutatásainkat a Trianoni Szemle folyóiratban publikáljuk, amely igen népszerűnek bizonyul, az első számot négyszer nyomtuk újra. A lap semmilyen támogatást nem kap, a sorsa az előfizetők és a vásárlók kezében van.

71 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!