Álproblémának nevezte Csapodi Zoltán, a történelemérettségi-tétel készítő bizottság elnöke a történelemoktatás körül kibontakozott vitákat. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatója szerint politikai indíttatású vádak kerülnek a hírekbe, amelyek ártanak a szakmai munkának.

– Az elmúlt napokban komoly vita bontakozott ki az iskolai tankönyvek és atlaszok ügyében. Egyesek valóságos diktatúrát emlegetnek a tankönyvválasztás szabályozása miatt, és követelik, hogy maradjon az oktatás része a régi atlasz. Jogosak a félelmek?

– Egyáltalán nem, sőt egy nagyon veszélyes hisztériakeltésről van szó. A megjelent nyilatkozatok és a részben téves információkat terjesztő cikkek alapján diákok, tanárok, igazgatók kérdezgetik, igaz-e a hír, hogy idén már nem lehet használni a régi atlaszokat. Mindenkit meg kell nyugtatni, hogy a változás az idei tanévben vizsgázókat még nem érinti, ők még használhatják a jól megszokott segédeszközöket. Felelős tanár nem veszélyeztetheti a diákok nyugodt felkészülését, ezért azt kell  mondjam, hogy finoman szólva, nem szerencsés már a nyilatkozat időzítése sem.

Csapodi Zoltán

– Mi a baj a régi atlaszokkal, miért kellett az állami tankönyvellátásért felelős intézménynek új térképgyűjteményt kiadnia?

– A privatizált kiadók az elmúlt években visszaéltek azzal, hogy az érettségin segédeszközként lehet atlaszt használni, és évről évre bővülő formában adtak ki olyan munkákat, amelyek már távolról sem az észszerű és elvárható atlaszhasználatról szóltak, hanem legális puskaként, szinte szabályos tankönyvként és adattárként funkcionáltak az érettségin. Mindez az iskolákat és családokat jelentős kiadásra kényszerítette, hisz nyilván mindenki a legvastagabb atlaszokkal felszerelkezve akart érettségizni. Érthető hát, hogy a diákok ragaszkodnának ehhez a lehetőséghez, de felelős tanárok nem állhatnak hozzá így a nyolcévnyi tanulást lezáró vizsgához, hogy olyan kiadványok további engedélyezését követeljék, amelyek nevetségessé akarják tenni az érettségi vizsgajellegét.

– Mennyiben okozott ez a korábbi szabályozás problémát a tételkészítő bizottság számára?

– Szomorú, de azzal kellett foglalkoznunk, hogy lehetőség szerint kerüljük azokat a kérdéseket, amelyekre bármelyik atlaszból egy az egyben kiolvasható a válasz. Diákok sokasága az érettségin a saját fejében való kutakodás helyett lázasan az atlaszt lapoz­gatta, hol talál benne valami felhasználható évszámot, nevet, fogalmat, adatot. Kíváncsi lennék, ki az a felelős tanár, aki elmagyarázza nekem, hogy ez lenne szerinte a kompetenciaalapú érettségi. A térben és időben való tájékozódás képességét az érettségi vizsgán nem az atlaszban való sikeres vagy kevésbé sikeres lapozgatás alapján szeretnénk lemérni.

– Ha a tételkészítő bizottság arra törekszik, hogy ne lehessen megtalálni a kibővített atlaszokban a kérdésekre a választ, akkor miért van az egész felhajtás az atlaszok körül?

– Hát ez jó kérdés. Diákok ezrei feleslegesen töltik értékes idejüket a vizsgán az eredménytelen vagy látszólagos eredményt hozó lapozgatással. Sokan teszt- és esszéfeladatokhoz keresgélnek válaszfoszlányokat, ahelyett, hogy megnyugtató módon megtanulták volna a témákat, gyakorolták volna a feladatokat és felkészültek volna a helyes esszéírás valódi fortélyaiból, azaz megtanultak volna elemezni, értelmezni, értékelni és így tovább. A tavaly kiadott új – az érettségire szánt – atlaszok szokatlanul puritánok voltak, de érettségi segédeszköznek megfeleltek volna. A tavalyi egyeztetések eredményeként létrejött kompromisszum elfogadható volt, tanárok és diákok is kaptak még egy évet, hogy hozzászokjanak az új segédkönyvhöz, az állami tankönyvkiadó pedig időközben javított atlaszt tudott kifejleszteni.

– Mi a szakmai álláspontja a tankönyvekkel kapcsolatban?

– A kétszázötven-háromszáz oldalas tankönyvekről nem lehet néhány sorban sommásan nyilatkozni, de annyi talán elmondható, nyilvánvalóan baj van ezekkel a kiadványokkal. De sokkal inkább a tananyagmennyiséggel van probléma, és nem a könyvek szakmai-módszertani tartalmával. Az atlasszal kapcsolatos felvetések pedig álproblémának tűnnek. Senki nem gondolhatja, hogy a diákok a fokbeosztásokat hiányolják vagy a halvány színek miatt ne tudnának tájékozódni bennük. Nyilván a kronológiát tartalmazó adattárat szeretnék lapozgatni, azon kevesek pedig, akik az alapvető tudás és tájékozódóképesség hiányában nem tudják elhelyezni egymáshoz viszonyítva Bécset, Budapestet vagy épp Konstantinápolyt, e kérdésekre a segítséget ezekből a régi atlaszokból kívánják kibányászni. De akkor miért nem egy modern tájékozódási eszköz, a Google-térkép használatát követelik a tisztelt kollégák? A téma politikai vetületével nem kívánok foglalkozni, de az ember sokkal inkább érez ilyen indíttatást a hasonló nyilatkozatok mögött, ha nem talál jogos szakmai érvet a bírálatokban, amelyek súlyosan ártanak a szakmai munkának.

(az interjú a Petőfi Népe napilapban jelent meg)