A Magyar Királyi Honvédség által a második világháborúban kiépített védelmi rendszer, az Árpád-vonal 1939 és 1944 közötti történetéről jelent meg könyv a Kárpátia Stúdiónál, amely nagyrészt újonnan megtalált levéltári forrásokon, iratanyagokon alapszik.
Mihályi Balázs, a kötet szerzője az MTI-nek elmondta: az Árpád-vonal a Kárpátokban – Kárpátalján, valamint a bécsi döntések nyomán Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben – létrehozott állandó erődvonal volt, amellyel már korábban is több kutató foglalkozott. Ő azonban jobbára visszaemlékezésekre, interjúkra, helyszínbejárásokra alapozva dolgozta fel az erődvonal történetét. Sokáig úgy gondolták, hogy az Árpád-vonal anyagai – tervrajzok, beszámolók, levéltári források – elvesztek, megsemmisültek. Az erődítményeket kutató Mihályi Balázs a magyar-román határ mentén lévő korábbi erődrendszer, a Károly-vonal történetének feldolgozásakor rábukkant az egykori Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnökségének iratai között az Árpád-vonalról szóló egyes iratok másolatára.
Mihályi Balázs: Az Árpád-vonal története 1939–1944
Voltak közöttük levelezések, vázlatok, utasítások, beszámolók. A szerző sokévnyi, mikrofilmen tárolt anyag átnézésekor olyan leírásokra, tervrajzokra is rátalált, amelyekből kiderült, hogy az első erődítési elképzelés már a Felvidék visszaszerzésekor szóba került. Eszerint Komárom környékén lett volna az úgynevezett Avar-vonal, ez volt az egyik első elképzelés egy állandó erődvonal létrehozására, amely végül csak papíron született meg.
Szintén számos forrás előkerült arról, hogy miután a németek elfoglalták Franciaországot, a magyarok kiküldtek egy bizottságot: nézzék meg a Maginot-vonalat, térképezzék fel erősségeit és gyengeségeit, amelyek végül a vonal eleséséhez vezettek. A magyar szakemberek hosszú tanulmányokban összegezték tapasztalataikat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a francia erődrendszer túl költséges és nem elég hatékony. A korábban másolni kezdett, nagy és páncélozott lőállásokkal felszerelt erődítmények építése helyett ezért áttértek egy olcsóbb és hatékonyabb építési módszerre, föld alatti kazamatákkal és alagutakkal kötötték össze a védvonalat.
Egyik védvonal sem volt áttörethetetlen, de – mint ahogy a szerző kiemelte – ezeknek az erődítéseknek egyébként is az volt a céljuk, hogy lassítsák a támadást, és az országnak legyen elég ideje a mozgósításra. E tekintetben az Árpád-vonal sikeres volt, mert jó pár helyen sikerült sokáig tartani a védőállásokat. Mindazonáltal volt egy tervezési hibája is: csak három napra elegendő lőszer volt egy-egy erődnél – jegyezte meg a szerző.
Mihályi Balázs most megjelent könyvében a különféle erődépítési irányelvek, erődtípusok ismertetésétől az erődítési parancsnokság létrehozásán át részletesen mutatja be az Árpád-vonallal kapcsolatos terveket, költségeket és a magyar erődvonal háborús eseményeit. Külön fejezetben foglalkozik például azzal, hogy a szovjetek a front közeledtével hírszerzőket, ejtőernyősöket küldtek, térképezzék fel a magyar védvonal erősségét, gyenge pontjait. Mint ahogy Mihályi Balázs megjegyezte, a szovjetek a háború alatt, majd később is több tanulmányt készítettek a magyar védelmi rendszerről, és dicsérték bennük például a magyarok sikeres álcázási technikáját. Az Árpád-vonal története után Mihályi Balázs már dolgozik következő, hasonló témájú könyvén: az egykori Csehszlovákia Magyarországgal szembeni erődítési rendszereiről szóló kötete a tervek szerint jövőre jelenik majd meg.